2018. december 17., hétfő

Miért kell több horgolótű?

Tudományos fejtegetésem következik arról, miért is kell több horgolótű. Egy méretből persze. A tudományosságot ne vedd teljesen komolyan, de remek hivatkozási alap így is. :-)

Különböző horgolótűk

A kérdés akkor kezdett foglalkoztatni, amikor megkérdezte valaki, látván a két dobozban levő horgolótű rengeteget, nekem is ilyen sok tűt kell vennem, ha horgolni akarok? Megnyugtattam, nem, de a tűk száma biztosan növekedni fog, ha elkezd horgolni.

Miért nem elég méretenként egy darab horgolótű?


Az első válasz az, mert kell egy tartalék is! :-) Ugye ismerős a helyzet, eltűnt a horgolótű. Felforgatunk mindent, de nem találjuk. Ekkor az ember beszerez még egyet. Kisebb-nagyobb idő eltelte után hirtelen előkerül az elveszettnek hitt, és így máris van két ugyanakkora méretű tűnk.

Aztán persze azért is kell, mert egy projekthez elcsomagoltuk a tűt, de másik projektnél is kellene. Tudom, tudom, vegyük ki a csomagból...

Nagyméretű horgolótűk

Azt a kellemes állapotot ne is említsük, amikor egy kedvelt tűméret más anyagból is kapható lesz. Gondolok itt elsősorban a 6 mm feletti tűkre. Sokáig ezeket csak műanyagból készítették Európában. Aztán a Prymnél egy másik fajta műanyagból, amin jobban csúszik a fonal. Később ugyancsak a Prym kijött a 6-15 mm közötti ergonomikus tűkkel. A következő évben több gyártónál is lettek 6 mm feletti alumínium tűk. Ma már választhatunk műanyag vagy alu tűt, ha vastag fonallal akarunk dolgozni. Azt hiszem, aki szenvedett a 10-12 mm-es műanyag tűkkel, amikor minden mozdulat után külön meg kellett húzni a szálat, örömmel vásárolt alumínium tűt nagyobb méretekben is. Tessék, itt egy olyan ok, amit tényleg nevezhetek oknak, miért is veszünk újabb és újabb tűket. 

Hogyan gyűlik össze a sok tű?


Időnként bizonyos áruházláncokban 3 darabos akciós horgolótűkészletet kapni, és ugye ebből nem akarunk kimaradni. Amúgy ezek olcsó, de meglepően jó horgolótűk, legalábbis, amiket én ilyenkor vettem. Annyiban térnek el a készletek, hogy egy tűmérettel kisebbel kezdődik az egyik, mint a másik. Ha mindkettőt megvesszük, hirtelen lesz olyan méretű tű, amiből már kettővel van több.

Nyomós érv a beszerzésre az is, hogy nem tudjuk pontosan, mekkora méretű a tű, és ezért egy konkrét méretet megveszünk. Ki nem járt még így?

Ahhoz, hogy ez utóbbi elkerüljük, többnyire elegendő a horgolótűt egy vonalzóra, vagy más milliméter beosztású mérőeszközre helyezni, és leolvasható a vastagsága. Nem mindig jó a módszer, mert lehet, hogy a tű olyan formájú, ami miatt nem találjuk azt a helyet, ahol a jó méretet tudnánk leolvasni.

Azt az egyszerű esetet se feledjük, amikor egyszerűen nem szeretünk egy tűt, és helyette másikat veszünk.

Ha gyakorló horgoló vagy, biztos te is érezted már, hogy egyik vagy másik tűvel egyszerűen nem jó dolgozni. Akad bele a fonal, esetleg nem tudod beszúrni a munkába, ne adj isten sorjás, vagy vágja a tenyered.

Az alumínium tűkészletekkel fordul elő, hogy sorjásak a tűk, és ha pechünk van, a horog is. Ezt vagy finoman lecsiszoljuk, vagy félretesszük a tűt. Ezek az olcsó távol-keleti, pontosan tudod te is, honnan származó tűkészletek. Nem mondom, hogy okvetlenül ilyen mind, de több embertől hallottam, hogy szintén ez a problémája ezekkel a tűkkel, és ne feledjük azt sem, hogy elég rövidek, és a tűtartásodtól függően tudja szúrni a tenyered.

Ha nyeles tűnk van, annak kialakítása sem mindegy. Egyéni preferencia, ki milyen nyelet szeret. Lehet a tű nagyon drága, kiváló minőségű, ha nem szeretek vele dolgozni, mert egyszerűen nem tudom megfogni.

Biztos láttad már videókon, sokféle kéztartás és tűtartás van, a horgolótűket egy bizonyos tűtartáshoz tervezik. Jó, lehet hogy kétféléhez is. Vannak lapos nyelű és hengeres nyelű tűk, és az ergonomikusakról ne is beszéljünk most.
Én nem tudok kényelmesen dolgozni a lapos nyelű tűkkel. Néha meg tudom fogni úgy a tűt, hogy ne ugorjon el a tenyeremben, de erre koncentrálnom kell. Én marokra fogom a tűt, ezért nekem a henger alakú nyél jön be jobban.
Itt viszont előkerül az a probléma, hogy egyes tűk nyele mondjuk úgy, határozottan henger alakú, magyarán a tű felé eső részén a nyél vége elég éles szögben végződik. Ezt a vonalat érezni lehet. Erősen.

Lehet, hogy hihetetlennek tartod, ha azt mondom, nem mindegy, milyen tűvel dolgozol. Az egyiken jobban csúszik a fonal, a másikon kevésbé. Az egyiknek hegyes a feje, a másiknak tompa, a nyele ívelt vagy sem, A horog formája is más lehet. Ezek mind befolyásolják a munkát.

Gondolnád, hogy különböző, de azonos méretű tűkkel nem ugyanolyan lesz a kész munka?  Pedig így van. Még az is lehet, a méretpróba mást ad ki, két ugyanolyan méretű tűvel horgolva. A horgolási képen is meglátszik. Most nem arra gondolok, van két teljesen egyforma tűd ugyanattól a gyártótól. :-)
Az almasapka projektben tűnt fel, hogy a többféle 6 mm-es tűvel nem egyformán laza vagy szoros a horgolás. Ez a projekt jó volt arra, hogy a különböző méretű és anyagú tűkkel kísérletezzek. Nem direkt kísérleteztem, csak kerestem azt a tűt, ami elég nagy, de nem lesz a sapka túl lyukacsos. Magyarán kerestem, meddig emelhetem a tűméretet, mert az idő kevés volt, és a sapkák fele hiába óvodás korúaknak készült, bizony felnőtt méretű volt.

Ahhoz, hogy ki tudjuk tapasztalni, melyik típusú tűvel tudunk legkényelmesebben dolgozni, meg kell venni a tűket, ugye? :-) Szóval érthető, miért is kell több tű, azonos méretből.

2018. december 16., vasárnap

A kör horgolásához

A kör, illetve annak horgolása sokakat foglalkoztat. Aki kezdő horgoló, el sem tudja képzelni, hogyan lesz valami kör alakú. De nem csak a kezdő horgolókat foglalkoztatja a téma, hanem a tapasztaltabbakat is. Lehet, régebben fel sem merült, hogy sapkát kéne készíteni, de most helyzet van. Ilyenkor persze jön a kérdés, jaj, hogyan is kell azt horgolni?
Ha amigurumit horgolsz, szintén fontos a kör és annak horgolása.

Horgolt kör félpálcákból sapkán

A tökéletes kör igénye


Úgy látom,  a tökéletességre való törekvés is szempont sokaknál. Most arra gondolok, hogy hosszasan lehet beszélni arról, tökéletesen kör alakú-e az, amit 6 vagy 12 helyen szaporítunk azzal a módszerrel, amikor a szaporítások körönként egymás fölé kerülnek. Persze, hogy nem az. Minél vékonyabb a fonal, annál jobban látszanak a szögletek.

Mielőtt kardjába dőlne emiatt bárki is, beszéljük meg a kérdést.
Például sapkát horgolsz. A sapka szaporítás után kosárka, majd sapka formát fog ölteni. Szerinted ekkor is látszik az, hogy tökéletesen kör alakú az alapkör? Elárulom, nem látszik. Egyik sapkánál sem.
Vegyük az amigurumit, ami miatt bizony több új technikát, módszert meg kellett már tanulnia annak, aki cuki figurákat akar horgolni. Hatszögletű a maci, cica, vagy bármi más feje? Nem az. Akkor sem, ha ezzel a "nem tökéletes" szaporítású körrel kezdted.

Látható vagy láthatatlan szaporítás


Másik érv a szaporítás másfajta megvalósításához az szokott lenni, hogy olyan csúnya, hogy látszik a szaporítás csíkja. Elárulom, sokaknak meg pont az tetszik, hogy szép mintát ad ki a szaporítás. Nem vagyunk egyformák. Az egyik embernek így tetszik, a másiknak úgy. Most jön a nagy kérdés. Akinek szánod a figurát, sapkát, azonnal körzőt ragad és ellenőrzi a kör tökéletességét, esetleg ráveti magát a szaporításokra, hogy megnézze, mi módon készült? Reklamál a gyerek, vagy felnőtt, ha ilyen vagy olyan módszerrel horgoltad? Nem, nem reklamál. Ezek a különbségek csak a szakavatott szem számára láthatók. Tehát látod te, aki horgolta, és esetleg látja más is, aki szintén tud ilyesmit horgolni. Az összes többi ember nem lát semmiféle különbséget, eltérést, "rendellenességet". Őket az egész érdekli. A maci, a cica, hogy mennyire aranyos, a sapka, hogy mennyire jól néz ki, és pont jó, ráadásul jól is áll.

Még nem mondtam el, mi az a módszer, ami kiküszöböli ezeket a "hibákat", vagyis azt, hogy látható a szaporítás vonala, illetve a rövidpálcás kör hatszögessége.

Szaporítás "elszórtan"


Ha el szeretnéd kerülni a fent említett jelenséget, akkor úgy kell szaporítanod, hogy az egymás utáni körökben nem ugyanott duplázod meg a szemeket. Ekkor is szabályos közönként kell szaporítani, de az első szaporítást nem az előző sor szaporítása felett készíted, hanem attól jobbra. Ez persze csak a 4. körtől lesz értelmezhető, hiszen a 2. körben mindenképpen duplázni kell, és emiatt a 3. körben akár az első, akár a második pálcára teszed a szaporítást, az az előző sor szaporításán lesz. Remélem érthető.
Ha nem akarsz belezavarodni ebbe az "össze-vissza" szaporításba, írd fel magadnak, hogyan tervezed elhelyezni a további körökben a szaporításokat. A két szaporítás közötti pálcákat úgyis számolod, így csak azt kell feljegyezni, az elsőt hova teszed, és figyelni kell arra, hogy a megfelelő számú szaporítás meglegyen a sorban.

Én ezt a módszert csak nagyobb amigurumiknál használnám, mert a 4-5 körös kisebb daraboknál csak összezavarja magát az ember.

Ami igazán fontos


Ami szerintem sokkal fontosabb, illetve sokkal kényesebb kérdés, az a lapos kör, és annak elérése. Ha mindig lapos kört horgolsz, nincs gond, de ha nem, akkor érdemes tudni, hogyan javítható.

A kör vagy azért nem lapos, mert hullámzik, vagy azért, mert a széle felfelé pöndörödik.
Egyik sem jó dolog.

De van orvosság!
Persze kérdés, mennyire hullámos vagy kosárka formájú a mű, illetve a jelenség hány sor óta áll fenn. Érdemes minden kör végén megnézni, hogy is néz ki a körünk. Amit azt tapasztaljuk, hogy nem tudjuk szép laposra simítani, azonnal javítsunk rajta.

Hullámos a kör


Mi okozza? Túl sok a szaporítás. Vagy azért, mert tényleg több helyen szaporítottál, vagy a fonal miatt. Vastagabb fonalaknál tapasztalható, hogy az egyráhajtásos pálcás körökben egyszerűen nem fér el 12/24/36 stb pálca.
Mit tehetsz?
Ez az az eset, amikor én a magam részéről, az egészet inkább lebontom, és 10 egyráhajtásos pálcát horgolok az első körbe. Elárulom, volt már olyan fonal, ahol 9 is elég volt.
Utána a szabály szerint haladunk tovább. Ez általában elegendő.
Ha a 10 pálcás kezdés, normál szaporításnál, ismét úgy tűnik, hogy nem férnek el a pálcák, szaporíts soronként kevesebbet.

Megoldás az is, ha észreveszed, már kezd hullámos lenni a horgolásod, a következő sorban nem szaporítasz. Ez a szőnyegeknél nagyon jól beválik.

A kör már nem kör, inkább kis kosár


Ekkor keveset szaporítottál. Szintén lehet, hogy a fonalhoz képest. De inkább a kezdő szemszámmal lehet gond. Vannak leírások, melyekben 10 egyráhajtásos pálcával kezdik a sapkát horgolni. Ez lehet, hogy kevés. Ha a 10 pálcát nem tudod szépen összehúzni körré, és az összekapcsolás után már kicsit megbicsaklik a kör, akkor egészen biztos, pár sor meghorgolása után a helyzet még rosszabb lesz.
Ekkor kevés a pálcád. Ha már az elején látni, kevés a pálca, kezdd többel.

Ha néhány sor után látod, mintha a széle emelkedne felfelé, ellenőrizd, annyit szaporítottál-e a sorban, mint amennyi következik. Ha nem, csak a rontott sorokat kell visszabontani. Ha a szemek száma megfelelő, akkor a következő sorban néhány szemmel többet szaporíts.

Ha sapkát horgolsz, annyira nem fontos, hogy tökéletesen lapos legyen a köröd, egy terítőnél, szőnyegnél viszont annál inkább.

Mi a helyzet a sapkáknál?


Fontos, hogy amikor kört horgolunk, a kör szép is meg jó is legyen. Az, hogy mennyire ügyelj erre, függ attól is, mit horgolsz. Aminek pár sor múlva úgyis kosárkásodnia kell, jobban elviseli, ha a kör széle picit emelkedik. Nem akarlak lebeszélni a pontos munkáról, de a sapkáknak semmi bajuk nem lesz, ha nem a szaporítás befejezése után elvágólag hajlanak lefelé, hanem finom ívben. Itt csak arra ügyelj, hogy a fejbőségnek megfelelő legyen a méret. Ugyanígy, egy amigurumi alkatrésznél sem tragédia, ha nem teljesen lapos a kör.
A hullámosodás mindkét esetben rosszabb! Ekkor a köröd még 2-3 nem szaporítós sor után is képes növekedni.



 

2018. december 6., csütörtök

Az év színe - 2019

A Pantone minden évben kihirdeti az év színét. Ez a szín nagyobb figyelmet kap, mint a többi, arra az évre előre jelzett divatszín.

Általában december 6-a körül szokták kiadni a hírt, melyiket választották. Most mondhatjuk, a Mikulás zsákjában volt, hiszen magyar idő szerint úgy éjfél körül adták hírül, hogy 2019-ben a living coral nevű, a 2019-es tavasz-nyári palettán szereplő szín lesz az év színe.

2019-ben ez az év színe
Az árnyalatról bővebben itt olvashatsz.

Fontos ez nekünk? Kinek hogy. Van, akit nem érdekel, milyen színek a divatosak, hordja a kedvenc színeit, míg mások igyekeznek az aktuális divat szerint öltözködni.
Azt azért tudni kell, nem csak a ruházati iparban vannak divatszínek, a lakástextileknél, a különféle tárgyaknál is. Az ipar számára is kiadnak ajánlásokat minden évben. Más kérdés, miért csak ugyanolyan színű dolgokkal találkozunk évről évre, ha lehetnének a használati tárgyak is színesebbek? Ha böngészel az oldalukon, láthatod, még olyan cikkek, és megvásárolható anyagok is vannak, amik arról szólnak, melyik színt ajánlják műanyagok festésére. Érdekes, de minket általában a fonalak színe érdekel, ha már horgolunk.

A 2019-es nyári szezonról a riportot itt találod.
A londoni előrejelzést pedig itt.

Ne csak magányosan mutassam meg az év színét, itt vannak társai is, a 2019-es tavaszi-nyári szezonból.
2019 tavaszi-nyári divatszínek
A neutrális színek, szintén 2019-re
Nekem tetszenek, már a neutrális színek együtt is nagyon jók, és simán össze tudok állítani nekem nagyon tetsző színkombinációkat. Külön jó hír számomra, hogy 3 évvel ezelőtt sikerült valahogy több koralszínű felsőt is vennem, tényleg nem értem, hogy. :-) Valószínűleg azért, mert nagyon megörültem, hogy végre nem csak lila vagy rózsaszín van.

Ajánlom figyelmedbe a királykék egy árnyalatát, a princess blue-t. Volt idő, amikor mindent megadtunk egy királykék cuccért. :-)

2018. december 5., szerda

Tárolódoboz - horgolva

Nagyon menők a horgolt dobozok mostanában. Nem csak pólófonalból készíthetsz ilyesmit, a "rendes" fonalak is alkalmasak rá.

Szürke vastag fonalból horgolt kerek tároló

A doboz, amit itt látsz, Lisa Big fonalból készült. Ez a fonal akril, és elég vastag. 200 gramm 120 méter belőle. A doboz 1 gombolyag felhasználásával készült.

Átmérője és magassága is kb. 20 cm.
Félpálcákkal horgoltam. Nekem ez jobban tetszik, mint amikor rövidpálcákkal horgoltam. A rövidpálcák túl kicsik voltak, úgy éreztem, sosem érem el a megfelelő átmérőt.

A doboz alja 6 kör, a következő sort hátsó szálba öltött rövidpálcákkal horgoltam, hogy jól látható legyen, hol is kezdődik a doboz oldala.

A doboz oldala 10 sor félpálca.
Az utolsó sorban hamispálcákkal horgoltam körbe a dobozt.

A Lisa Big fonalhoz 10 mm-es tű az ajánlott, de azért, hogy jó tartású legyen a végeredmény, 7 mm-es tűvel horgoltam.

Lisa Big fonal: https://www.fonalbolt.com/lisabig

2018. november 15., csütörtök

Formabontó nyakmelegítő

Azért neveztem el formabontó nyakmelegítőnek, mert nem a "hagyományos" formát mutatja. Tudod, egy rövidebb-hosszabb cső, ami lehet keskenyebb, de lehet nagyon széles is.

Formabontó nyakmelegítő

Meg kell mondanom, nekem fázik a nyakam télen, ezért hordok sálat. Az olyan sálat szeretem, ami fedi a nyakamat. Szóba sem jöhetnek a divatos nyakmelegítők, mert egy részük olyan, hogy az ember nyakát szabadon hagyja, egy másik részük viszont olyan sok réteget tesz a nyakra, amiben számomra a mozgás nehézkes, a kabátot sem tudom rendesen felvenni. Ez főleg a nagyobb galléros kabátnál van így, ráadásul a gallér műszőrme.

Ezért én olyan nyakbavalót hordok, ami elfér a kabát alatt, és a nyakamnál marad, nem áll el 10 cm-re.

Ez az Unforgettable fonal már tavasz óta nálam van, de hős voltam eddig. Tegnap viszont ki kellett vennem a zacskóból, és akkor tudatosult bennem, hogy ez a fonal valami csodaszép. Ennyire ragyogó kékeket és zöldeket eddig nem láttam egy gombolyagban sem. Ebből egyszerűen KELL valamit készíteni magamnak. Horgoltam belőle egy sapkát, majd arra gondoltam, kéne egy nyakmelegítő, ami közel van a nyakamhoz, a kabát alatt jól elfér, és persze ami kijön egy fél gombolyag fonalból, mivel a másik feléből sapka készült.

Így lett ez a nyakmelegítő. Persze, horgolás közben alakult, a minta és a fazon is, de a végeredménnyel elégedett vagyok. Pont olyan, amilyet szerettem volna. A nyakamnál nem áll el, és szépen kifekszik, nem egy redőzött cső a nyakamban.

Mintája egyszerű, láncszem nélküli rövidpálca a kezdés, utána V minta, majd egy kis pálcás rész következik, végül a szélesedő részen szaporítás és W minta.

Formabontó nyakmelegítő


fonal: Red Heart Unforgettable
horgolótű: 6 mm

Nyakmelegítő horgolása



1. sor: 63 láncszem nélküli rövidpálca. (Ha nem ismered, vagy nem szereted/tudod meghorgolni, akkor a hagyományos láncszemsorral kezdj, és utána minden szemre egy rövidpálcát horgolj. )

A sor végén összekapcsoltam a szemeket, körben dolgoztam.

2. sor: 3 láncszem magasítás+1 láncszem a V két szára közötti láncszem miatt, egy egyráhajtásos pálca a magasítás tövébe. *2 pálcát kihagyunk, a harmadikba 1 egyráhajtásos pálca – 1 láncszem – 1 egyráhajtásos pálca kerül*. *-tól ismételjük a mintát körben. Az utolsó V után a kezdő láncszemek közül lentről a harmadikhoz hamispálcát öltve kapcsoljuk össze a kört.

3-6.  sor: Hamispálcával beöltünk az egyláncszemes ívbe, 3 láncszem magasítás+1 láncszem a V két szára közötti láncszem miatt, egy egyráhajtásos pálca ugyanebbe az ívbe. *A következő 1 láncszemes ívbe 1 egyráhajtásos pálca – 1 láncszem – 1 egyráhajtásos pálca kerül*. *-tól ismételjük a mintát körben. A kör összekapcsolása, mint a 2. sorban.

7. sor: Az összekapcsolás után 1 láncszem, és egy rövidpálca az összekapcsolásra, majd minden pálcára és láncszemre.

8. sor: 3 láncszem magasítás, egy hátsó szálba öltött egyráhajtásos pálca minden pálcára.

9. sor: 1 láncszem magasítás, egy hátsó szálba öltött rövidpálca az összekapcsolásra, majd minden pálcára.

10. sor: a 2. sort ismételjük.

11 sor: a 7. sort ismételjük.

12. sor: 3 láncszem magasítás, *egy hátsó szálba öltött egyráhajtásos pálca a következő 7 pálcára, a következőre 2 egyráhajtásos pálca. *-tól ismételjük a mintát.

13. sor: a 9. sort ismételjük.

14. sor: a 2. sort ismételjük.

15. sor: hamispálcával beöltünk az egyláncszemes ívbe, 3 láncszem magasítás, egy egyráhajtásos pálca ugyanoda, 1 láncszem, és két egyráhajtásos pálca ugyanebbe az ívbe. *A következő 1 láncszemes ívbe 2 egyráhajtásos pálca – 1 láncszem – 2 egyráhajtásos pálca kerül. *-tól ismételjük a mintát körben.

16. sor: hamispálcával beöltünk az egyláncszemes ívbe, 3 láncszem magasítás, egy egyráhajtásos pálca ugyanoda, 2 láncszem, és két egyráhajtásos pálca ugyanebbe az ívbe. *A következő 1 láncszemes ívbe 2 egyráhajtásos pálca – 2 láncszem – 2 egyráhajtásos pálca kerül. *-tól ismételjük a mintát körben.

A szálat elvágjuk, a munkát befejezzük, szálvégeket eldolgozzuk.


(Ha nem jönne ki a 2. és 14. sor végén a két pálcás kihagyás, akkor nyugodtan csalj egy kicsit; csak egy pálcát hagysz ki a végén.)


2018. október 24., szerda

Szürke fülmelegítő, csíkokkal - egyszerű minta kezdőknek is

Bizony jönnek a hűvösebb napok. Van, amikor csak a szél miatt érezzük hidegnek az időt, máskor a hőmérő is egyetért ezzel. :-) Ameddig nem köszöntenek be a fagyok, vagy ha nem vagy fázós, sapka helyett elég lehet a fülmelegítő.

Szürke fülmelegítő, csíkokkal

A fülmelegítő nagy előnye, hogy sokkal hamarabb elkészül, mint egy sapka, és még a szaporítás-fogyasztás kérdése sem merül fel. 
De nézzük meg, miért is jó ötlet fülmelegítőt horgolni?
Például lesz egy-két, akárhány fülmelegítőnk. Már ez is jó, nem? 

Ezen kívül jó lehetőség a következőkre:
  • gyors ajándék készítése
  • fonalmaradékok elhasználása
  • új minta kipróbálása
  • alkotni valamit akkor, amikor nincs sok időnk
Ez a fülmelegítő nálam is maradék fonalból készült, Lisa Big-ből. A Bravo Big ugyanilyen, és sok más gyártónál is van ilyen vastagságú, összetételű fonal. 

A Lisa Biget 10 mm-es tűvel lehet horgolni, ekkor nem nyúlik meg a kész darabunk. Van, ahol használhatunk 12 mm-es tűt is, de a fülmelegítőnél fontos, hogy a fejünkön maradjon, végül is nem nyakmelegítőnek szánjuk. Ezért is kell kicsit szorosra horgolni, vagyis kevesebb pálcával, mint amikor sapkát horgolunk ugyanezzel a fonallal és tűmérettel.

A fülmelegítő bevetésen

Fülmelegítő


Fonal: Lisa Big
Horgolótű: Prym Soft 10 mm-es 
Nagy lyukú tű az eldolgozáshoz
Olló

Használt öltések

láncszem
hamispáca
egyráhajtásos pálca
rövidpálca

Speciális öltések

hátsó szálba öltött rövidpálca
hátsó szálba öltött egyráhajtásos pálca

A képen látható fülmelegítő mérete

szélessége készen, a színén, 27 cm
magassága 12 cm

A szélessége 27 cm, vagyis körben 54 cm, de ez a külső oldala, a belső méret kisebb, hiszen a Lisa Big vastag fonal.

Ez a méret az átlagos méretű női fejre jó. 
Amennyiben ez számodra túl kicsi vagy túl nagy, egyszerűen tudod méretezni a fülmelegítőt. A kezdő láncszemsornál több vagy kevesebb szemet kell horgolnod. Ha magadnak készíted, mérd a fejedhez, egy picit legyen csak a láncszemsor rövidebb, mint amekkora a fejed. (Kihúzva a láncszemsort, érjen össze!)

A fülmelegítő magasságát a sorok számának növelésével vagy csökkentésével tudod szabályozni.

Horgolás


10 mm-es tűvel 38 láncszemet horgolunk, amit hamispálcával körré kapcsolunk. Hiába rövid a láncszemsor, azért vigyázz, nehogy megtekeredjen.
1. kör: 1 láncszem magasítás, és az összekapcsoláshoz, majd minden láncszembe 1-1 rövidpálcát horgolunk. Az első rövidpálcába öltött hamispálcával zárjuk a kört.
2. kör: 2 láncszem magasítás, ez helyettesíti az első egyráhajtásos pálcát, majd minden rövidpálcára egy egyráhajtásos pálcát horgolunk. A sor eleji 2 láncszem közül a felsőbe öltött hamispálcával zárjuk a kört.
3-4. kör: 1 láncszem magasítás, a láncszem tövébe, majd minden pálcára 1-1 hátsó szálba öltött rövidpálcát horgolunk. Az első rövidpálcába öltött hamispálcával zárjuk a kört.
5. kör: 2 láncszem magasítás, ez helyettesíti az első egyráhajtásos pálcát, majd minden rövidpálcára egy hátsó szálba öltött egyráhajtásos pálcát horgolunk. A sor eleji 2 láncszem közül a felsőbe öltött hamispálcával zárjuk a kört.
6. kör: 1 láncszem magasítás, a láncszem tövébe, majd minden láncszembe 1-1 rövidpálcát horgolunk. Az első rövidpálcába öltött hamispálcával zárjuk a kört.
A szálat elvágjuk, befejezzük a munkát. A szálakat a tű segítségével a munka fonákján a szemek közé behúzzuk, a felesleges szálvégeket levágjuk.

A hátsó szálba öltött pálcák adják a vízszintes csíkokat.

Jó horgolást!

2018. október 11., csütörtök

Egy kosár alma - sapka

Almasapka horgolása volt a feladat, méghozzá 15 darab.

Nem kell valami különleges dologra gondolni, mindjárt le is írom, hogyan készültek.

Ilyen az almasapka :-)


Az idő rövidsége és a mennyiség miatt a középvastag fonal tűnt nyerőnek. Azok közül is a vastagabbak. Utána már a szín segítségemre volt a választásban.

Meg kell mondjam, az a közös véleményünk és tapasztalatunk, miszerint pont olyan fonal sajnos nincs otthon, milyenre éppen akkor szükségünk lenne, nem csak igaz, hanem könnyen meg is magyarázható.

Itt az volt a lényeg, mielőbb meg tudjam horgolni a 15 sapkát. Volt rá a hétvégével együtt 6 napom úgy, hogy az első nap délutánján szereztem be a fonalat. Jó, tényleg meg lehet horgolni naponta 2-3 sapkát, nem is fényezni akarom miatta magam. :-)

15 almasapka

Ahogy végiggondoltam az elérhető fonalakat, a Catania azonnal kiesett. Igaz, hogy szép meg minden, és ebben a kellemes idősebb kartársnők nyarában pont elegendő is, de. De bizony elég vékonyka. Ha pedig vékony, akkor sok pálca és sok sor kell. Cataniából nem lett volna kész ilyen egyszerűen ez a 15 darab.

Milyen fonalat válasszak? 

Red Heart Lisa. Elég vékony, de bírja a négyes tűt. Jó, essünk neki. Nekiestem. Viszont a hatodik sorban még szaporítottam a gyereksapkát. Ó, ez nem lesz így jó. Ez nem sokkal haladósabb, mint a Catania.
Alize Baby Best. Kedvencem, van is piros, de ha pénteken rendelem, csak hétfőn kapom meg. Akkor 3 nap kiesik. Tehát sajnos, nem.
Aztán jött a másik két ötlet, Red Heart Soft és Schachenmayr Soft&Easy fonal. A Soft egy kicsit vastagabb, hátha meleg lesz. Igazából nem tudtam dönteni, csak akkor, amikor szembesültem a soft&Easy pirosságával a maga valójában is. Igaz, a szín neve cseresznye, de hát tudjuk, a neonzöldnek nevezett Catania sárga, szóval bármi előfordulhat. De itt nem, ez bizony sötétpiros.
Ezen a ponton el is dőlt a kérdés. A Red Heart Soft fonal really red nevű árnyalata. Végül is mi lenne pirosabb, mint egy nagyon piros. Ez igazi piros, nem bordós.

A sikeres fonalbeszerzés után már el is kezdtem horgolni.

Sapka készítése


A sapka horgolásában semmi extra sem volt, egy normál, egyráhajtásos pálcás sapka, az alján 2 sor 1x1 reliefpálcás szegéllyel. A képen 3 sornak látszik, de ez csak a reliefpálca miatt tűnik így, horgolni csak 2 sort horgoltam ezzel a mintával.
Egyszerű sapka horgolását itt olvashatod el.
Az ajánlott méretű tűvel kezdtem, azzal sem volt elég gyors a munka, ezért szép lassan feljebb mentem. Ezért vannak 5mm-es 5,5 mm-es és 6 mm-es tűvel horgolt sapkák is. A 6 mm-es is meglepően jól néz ki, azt, hogy ne nyúljon, a passzé maga, valamint a passzéhoz használt vékonyabb tű oldja meg.

Az almasapkát a levél és a kocsány teszi almává.
Kocsányhoz barna fonal kell, levélhez zöld.
Nálam a barna Lisa erdő barna árnyalat, a zöld pedig Soft&Easy zöld árnyalata.

Ezeket a részeket 4 mm-es tűvel horgoltam.

Sapka, kocsány, levél - ez az almasapka

Kocsány


Barna fonallal horgolunk, 10-15 cm-es szálat hagyva kezdjük a munkát. 8 láncszem, a tűtől számított 2. láncszembe, majd a további láncszemekbe is 1-1 hamispálcát öltünk. A munkát befejezzük, hosszú szálat hagyunk a felvarráshoz.

Levél

Zöld fonallal horgolunk, 10-15 cm-es szálat hagyva kezdjük a munkát. 8 láncszem, a tűtől számított 2. láncszembe hamispálca, utána 1 rövidpálca, majd 1 félpálca, 1 egyráhajtásos pálca, 1 kétráhajtásos pálca a soron következő láncszemekbe. A következő szembe 2 kétráhajtásos pálca, az utolsóba 1 kétráhajtásos pálca. 3 láncszem, és leöltünk a kétráhajtásos pálca tövéhez egy hamispálcával. Itt ismét 3 láncszem, és a láncszemek másik oldalán visszafelé haladva horgolunk tovább. Kétráhajtásos pálca, 2 kétráhajtásos pálca, kétráhajtásos pálca, egyráhajtásos pálca, félpálca, rövidpálca, hamispálca. A végén egy láncszem, és a levél másik oldalán hamispálcákat öltve visszajutunk a kiinduló pontba. Itt befejezzük a munkát, szintén hosszabb szálat hagyva a felvarráshoz.

Először a kocsányt varrtam fel, az egyik szállal a sapka középpontjába öltöttem, a másikkal az első kör egyik pálcájába. A munka visszáján a szálakat összecsomóztam, majd rövidre vágtam.
Utána a zöld levél jött, a széles része a kocsány mellé kerül. Itt is az egyik szálat a középpontba, a másikat pedig az első körben öltöttem le. A munka visszáján a szálakat összecsomóztam, majd rövidre vágtam.
Jól érted, nem öltögettem oda, csak a szálat a visszájára áthúztam és összecsomóztam.


A kész almasapka

2018. szeptember 17., hétfő

Csíkos kistakaró

Szeretem a vastag fonalakat. Gyorsan elkészül belőle amit tervez az ember. Így ez a kis takaró is hamar elkészült.
Takaró V mintával

Superlana Maxi fonalból horgoltam, 10 mm-es tűvel.
A mintája V minta, vagyis egy helyre öltünk 2 pálcát, köztük egy láncszemmel. A következő sorban az egyláncszemes ívbe kerül a V.

Ha a képet jobban érted, lerajzoltam.


Igazán egyszerű és könnyű minta, ha az első 2 sort jól csinálod, már mutatja magát a minta, nem lehet elrontani.
Csíkos takaró

Hárommal osztható +4 láncszemmel kezdjük. Ez hárommal osztható plusz egy is lehetne, csak azért írtam bonyolultabban, mert annyi mintád lesz, ahányszor veszed a hármat. A fenti képen ellenőrizd: Négy minta van, 4*3=12 plusz 4 láncszem.

Kezdéskor a tűtől számított ötödik láncszembe készítsd az első V-t. Utána minden harmadik láncszembe a következőt. A sor végén csak egy kihagyás van, és egy egyráhajtásos pálca. Így egyenes lesz a két széle.

Kb. 80 cm hosszú láncszemsorral kezdtem, és néhány soronként csíkoztam. A takaró hossza is kb. 80 cm.

Fonal: Superlana Maxi
Horgolótű: Prym soft nyelű, 10 mm-es 

2018. szeptember 11., kedd

A corner to corner technikáról

Miért kell ismét a corner to cornerről beszélni? Amikor néhány évvel ezelőtt újabb diadalmenete kezdődött, sokan megtanulták, hogyan kell horgolni ezzel a technikával. Tapasztalatom szerint a legtöbb embernek megtetszett a horgolásnak ez a módja, és készített is valamit, többnyire kendőt.

Takaró corner to corner technikával

Mi az a corner to corner?


Ha nem tudod, miről is van szó, elmondom.
A corner to corner, röviden c2c technika a horgolás olyan módját jelenti, amikor az egyik saroknál kezdjük a munkát, kevés szemmel, majd minden sorban mindkét szélen szaporítunk. Egészen addig, ameddig szükséges. Ez jó, de mennyi az?

Hogyan alakítunk ki mértani formákat?


Meddig kell szaporítani c2c-vel horgolva?

Háromszög horgolásakor

Ha háromszög alakú kendőt készítünk, addig, amíg el nem érjük a tervezett átlónagyságot.
Négyzet esetén a négyzet átlójának hosszáig,
Téglalap esetén a téglalap rövidebb oldalának nagyságáig.

Szerencsés esetben itt befejezzük a munkát, ekkor háromszöget horgoltunk. Már csak körbe kell horgolnunk, és készen  vagyunk.

Négyzet horgolásánál

A szaporítás befejezése utáni sortól kezdve mindkét oldalon fogyasztunk.

Téglalap horgolásánál

kicsit bonyolultabb a helyzet. Elértük a téglalap rövidebb oldalának méretét. Ekkor kiválasztod, melyik oldal a rövidebb, és azon az oldalon elkezded a fogyasztást. A másik oldalon továbbra is szaporítani kell. Egészen addig szaporítasz ezen az oldalon, ameddig el nem éred a téglalap hosszát.
Példák a c2c-vel horgolt darabok szélességének és hosszának tervezéséhez


Ez azt jelenti, hogy amikor egyik oldalon fogyasztasz, a másikon szaporítasz, minden sorban ugyanannyit horgolsz. Amikor elérted a téglalap hosszát, fellélegezhetsz, ettől kezdve egyre gyorsabban halad a munka, mert mindkét sorvégen fogyasztani kell. Most töltöd ki a háromszög egyik sarkát, ami nagyobb takarónál meglepően nagy terület lesz, de ekkor már látni a munka végét! az utolsó kis négyszög meghorgolása után készen is vagy, illetve ekkor kezdheted a szélminta horgolását.

Mit horgolhatsz corner to cornerrel?



  • Kendőt
  • Sálat
  • Vállkendőt
  • Poncsót
  • Takarót
  • Párnát
  • Pulóvert
  • Mellényt
  • Kardigánt
  • Sapkát
  • Poháralátétet
  • Edényfogót
  • stb.

Ha színes, színátmenetes fonalból horgolsz, vagy magad csíkozol, akkor átlósan csíkos lesz a végeredmény, amennyiben négyszög készül.
Háromszög esetén a háromszög átfogójával párhuzamosan futnak a csíkok.

Kendő c2c-vel, a csíkok iránya vízszintes

Ötletek corner to cornerhez


Ha szereted a kihívásokat, kipróbálhatod a mintás horgolást, arra gondolok, amikor rajzos mintád van, és a mintát különböző színekkel horgolod. Különböző állatok, egyéb figurák vagy díszítőelemek vannak a rajzokon, és a rajzot követve kell a színeket váltani. Ez kicsit bonyolultabb munka, de nagyon látványos a végeredmény.

c2c mintával horgolt, átlósan csíkos sál


Ha még nem próbáltad ezt a technikát, érdemes valamilyen kisebb darabon kísérletezni. Erre pont jó a poháralátét vagy az edényfogó. Ezekhez aránylag kis négyszögre van szükség, érdemes pamutfonalból horgolni, ha használni is akarod.

Nagyobb darabot szeretnél? Próbáld ki a kendőt. Ekkor csak háromszöget kell horgolni, a fogyasztás résszel nem kell foglalkozni. 

Takarót több módon is tudsz készíteni corner to cornerrel. 
Ha nem akarsz másfél méteres sorokat horgolni, akkor készíts kisebb négyszögeket, amiket összehorgolsz vagy összevarrsz. Mekkora négyzetet? Amekkorát akarsz. 10*10 kocka, 20*20 kocka, vagy ugyanez centiméterben. Ha centiméterrel számolsz, akkor az első négyzet készítésekor jegyezd fel, hány kocka a négyzet oldala, hiszen a többit a minta




2018. szeptember 2., vasárnap

Tanulás videókból - ötletek a videókhoz

Nem tudom, ki mennyire érzi azt, hogy manapság sokkal, de sokkal könnyebb bármit megtanulni, mint bármikor ezelőtt. Legyen az "igazi" tudomány, vagy legyen a kézmunka bármelyik fajtája. 


A YouTube hivatalos logója

A YouTube a különböző turorialok feneketlen tárháza. Az, hogy tegnap nem találtál semmit egy adott témában, nem jelenti azt, hogy ez ma vagy holnap is így lesz. Naponta hatalmas mennyiségű videót töltenek fel, és ezeknek csak egy része a cuki macskás videó. :-)
Szerencsére nagyon sok olyan videót találunk, ahol megmutatják, hogyan készülnek a különböző dolgok.
2-3 éve sokkal kevesebb, és sok nagyon rossz minőségű videó volt, de ma már sokan igazi stúdiót rendeznek be otthon, hogy minél jobb felvételeket tudjanak készíteni.

Most nem ez a téma, hanem az, hogy mi, akik meg szeretnénk valamit tanulni, hogyan találunk videót, és hogyan tudjuk minél jobban megszemlélni és megérteni a látottakat.

Miért kell, hogy videó legyen? Igazából nem kell, vagy nem kellene, ha olyan írott magyarázatok lennének, melyeket megértünk. Egy csomó dolog van, amit leírni úgy, hogy mindenkinek (majdnem mindenkinek) egyértelmű legyen, nagyon nehéz. Eltekintve azoktól, akik bármit hajlandóak félreérteni, és ezt direkt teszik, a többség úgy áll a leírásokhoz, hogy igyekszik azokat jól érteni, és a leírásnak megfelelően kipróbálni az új öltést, vagy mintát, bármit.

Egy kép többet ér ezer szónál mondásnál maradva, egy videó is többet ér fél oldalnyi alapos leírásnál, főleg, ha már az elején nem értjük, vagy ha egy szavát sem értjük, mert nem beszéljük az adott nyelvet. Most azokat az eseteket nem is említem, amikor magyarról-magyarra kell fordítani valamit, mert a dolog leírója olyan kifejezéseket használ, melyek nem megszokottak az adott területen.

Ezekben az esetekben nagyon jó szolgálatot tesz a videó. Én is gyakran keresek rá egy kifejezésre a kötés-horgolás leírások olvasása közben, mert a leírásban adottnak veszik, hogy ismerjük a kifejezést, de a nyelvi különbségek és főleg a nyelvi korlátok miatt ez nincs így. Van, amikor az illető igyekszik elmagyarázni azt a dolgot, amiről ír, például, hogyan készül egy pálca, de a magyarázattól csak bonyolultabb lesz, és persze azt az egy szót nem értem én sem, amit a Google translate sem ért. Bár azt is meg kell mondanom, kötés-horgolás témában én többet értek, mint barátunk. :-)

Hogyan keresd meg a videót?

Magyar nyelvű kereséssel nem sokra mész, mert más a kifejezés, és egyébként is sokkal kevesebb magyar nyelvű videót találsz, mint pl angol nyelvűt. Azt hiszem, egyértelmű, miért.

A YouTube oldalán, felül találod a keresőt. Ide kell beírnod azt, amit keresel. Igyekezz kulcsszavakat beírni, pl, ha kagylómintát keresel, 'kagylóminta horgolás'. Az még jobb, ha ismered a keresett dolog angol elnevezését, esetünkben 'crochet shell stitch'.

Keresőmező a YouTube-on


A YouTube külön keresővel rendelkezik, csak az ott levő videók között keres, ezért a találati lista is csak videókból áll. Ezek közül kell kiválasztanod azt, amiről úgy gondolod, érdemes megnézni.

Ekkor nincs más hátra, valamilyen szempont alapján kiválasztod, mely videókat tartod érdemesnek megnézni.
Ha magyarul keresel, kevés az igazi találat, például a fenti esetben is, de nem maradhatunk ajánlatok nélkül, ezért egy csomó más témájú videót is kilistáz nekünk.
Ezek után elkezded nézni a videókat, melyek nézése közben újabb ötletekkel találkozol, amiket szintén megnézel, és még újabb ötleteket kapsz, amiket egyszerűen meg kell nézni, és mire feleszmélsz, kiderül, legalább 1-2 órája videókat nézel, igazából már arra sem emlékszel, mit is kerestél. :-)
Youtube menüje

Szóval vigyázz, mert nagyon könnyű elmerülni a millió videóban.

Ha egy videót hasznosnak találsz, fel is tudsz iratkozni az illető csatornájára. Én, mielőtt feliratkozok, meg szoktam nézni az illető csatornáját. Már többször előfordult, csak az az egy videó volt horgolós, vagy amilyet éppen kerestem, mert amúgy nem ez a fő profilja. Ilyenkor nem biztos, hogy feliratkozok. A YouTube úgyis gondoskodik róla, hogy tudjam, miket néztem meg korábban. Persze, ehhez be kell jelentkezve lenni a Google birodalomba. Ha a leveleződ nyitva van, akkor nyugodj meg, minden levegővételedről tudnak. Az előzményeknél megtalálod, milyen videókat néztél meg korábban. Ezt a listát törölni is lehet.


2018. augusztus 8., szerda

Hatalmas, majdnem szivárvány

Találós kérdés is lehetne a cím, hatalmas, majdnem szivárvány, mi az? Mi más lenne, mint egy horgolt kendő. :-) Színei majdnem a szivárvány színei, és valóban hatalmas.


Majdnem szivárvány kendő

Egy gombolyag, akarom mondani torta, és néhány este. Ennyi kellett ehhez a kendőhöz.
Hálóminta egy kis egyszerre befejezett pálcás mintával.

Tudtad, hogy manapság nagy divat a kendők sarkaira bojtot tenni? Igen, ez ma nagyon menő dolog. :-)

Én is tettem 3 bojtot a sarkokra. Azért lettek a bojtok, mert a fonal már egy egész sorra nem volt elég, de még épp elég marad ahhoz, hogy felbojtozzam a kendőt.

Tényleg nagy a kendő, nem szoktam ilyen hatalmasra horgolni, most kíváncsi voltam, mit tud 600 méter fonal.  Hát ennyit. :-)

2018. július 16., hétfő

Takaró Puffy fonalból

Ez a takaró az Alize Puffy fonalából készült, és sokáig gondolkodtam, mennyire fér bele a horgolás témakörébe. Semennyire, de a fonal olyan jópofa, hogy meg kell mutatnom.

Takaró Puffy fonalból

Az is kiderült már számomra, egy horgolós blogot nem csak horgolni tudók vagy most tanulók olvasnak, hanem olyanok is, akik csak szeretik látni a szép dolgokat, de úgy gondolják, az elkészítésük távol áll tőlük.
Íme, itt egy fonal, ami nem hagyományos értelemben vett fonal, és nem kell se horgolótű, se kötőtű ahhoz, hogy néhány óra alatt elkészüljön egy kb. 1 négyzetméteres takaró.
Igen, nagyon gyorsan lehet haladni, a munka szórakoztató, ha nem a legegyszerűbb mintát készítjük, azért figyelni kell. A jó hír viszont az, könnyen ki lehet javítani a hibákat.

A fonalról:

Mikropoliészter, olyan, mintha baby plüss lenne, mások a zseníliához hasonlítják. Mindegy, mihez hasonlítjuk, nagyon puha. Puha, selymes tapintású. Mondom, nagyon puha. Annyira, hogy van, akinek ez már túlzás. A gyerekek viszont többnyire imádják a tapintását. Sok felnőtt is. :-)
Itt meg is nézheted, milyen színekben kapni: https://www.fonalbolt.com/puffy-fonalak
Puffy fonal

A fonal már lassan 1 éve kapható, 2017 októberétől lehet beszerezni. Világújdonság, ilyen fonal ezelőtt nem létezett. A fonal önmagában hurkokkal rendelkezik, és nekünk ezeket a hurkokat kell egymásba csúsztatnunk.
Eleinte csak néhány egyszerűbb minta volt, de ma már elképesztő, mi mindent mutattak meg belőle.

Mi készülhet Puffy fonalból?

  • Takaró
  • Ágyterítő
  • Kádkilépő
  • Bébihordozóra takaró
  • Sapka
  • Sál
  • Nyakmelegítő
  • Házicipő
  • Táska
  • Poncho
  • és még amit kitalálnak

A takaróról


4 gombolyagból készült, a minta annyi, hogy a hurkot meg kell csavarni egy fél fordulattal, és utána hurkolni.

A videón megnézheted, hogyan is kell készíteni ezt a mintát.



A fonalból magad elé veszel olyan hosszú darabot, amilyen hosszú vagy széles takarót szeretnél készíteni. Kisimogatod a hurkokat, és elkezded a hurkolást. Egyik kezeddel fogod az első sorban levő hurkot, elfordítod fél fordulattal, majd a másik kezedben levő következő hurkot áthúzod az elfordított hurkon. Ezt ismétled. 
Nem kell a sor végén megfordítani a munkát, a másik irányból folytatod a hurkolást. Arra vigyázz, hogy a sor végén egymás után kétszer kell hurkolni, mert az első hurkolás a sor vége, a második pedig a következő sor eleje.
Amikor elfogy egy gombolyag, akkor az utolsó hurkot az aljánál felvágod, hogy egy egyenes fonaldarabot kapj, és ezt teszed a következő gombolyag első hurkával is. A két fonalat egyszerűen összecsomózod. Tehát egymáson keresztezed, meghúzod, egészen az első hurok tövéig, majd ismét teszel egy csomót, amit szorosra húzol, vigyázva, ne távolodjon el a csomó a hurkok tövétől. A munkát folytatod. A végén a fonalvégeket el tudod bujtatni a takaró hátoldalán a fonalhurkok között.

Az utolsó sor végeztével befejezed a munkát úgy, hogy az első hurkot áthúzod a másodikon, és ezt folytatod addig, ameddig 1 hurok marad. Ezt a hurkolást ott kezded, ahol nincs fonal, és a fonalhoz érve fejezed be. (fonal az, ami a gombolyagból jön) 
Itt két lehetőséged van, vagy körbehurkolod a teljes takarót, ehhez annyi fonaladnak maradnia kell, hogy körbeérjen. Erre már az utolsó soroknál figyelni kell, és számolgatni, lehet-e még egy sort készíteni, vagy már a befejezéshez értél.
Az oldalaknál az egyik sorhoz 1, a másikhoz 2 hurkot kell készíteni, annál az oldalnál, ahol kezdted a munkát, minden hurokhoz 1 hurok kerül.
Tehát a munka úgy néz ki, hogy a gombolyagból jövő fonallal egy hurok, a már befejezett oldalról jövő hurkot áthúzod ezen a hurkon, és ismétled a műveletet addig, ameddig körbe nem érsz. Amikor körbeértél, 1 hurkod van. Itt elvágod a fonalat, 2 hurokkal odébb, és a hurkokat felvágod. A fonalat áthúzod azon az egy hurkon, ami maradt. Ezután a fonalvéget elbuktatod a munka szálai között, ha biztosra akarsz menni, egy-egy csomót is tehetsz.
Hidd el, elmondva-leírva bonyolultabb, mint amilyen valójában. :-)

A videóban kis darab készül, a mintát és a befejezést is láthatod.

2018. július 8., vasárnap

Horgolt függöny, egyszerűen

Mindig érdekelt a függönyhorgolás, de azt tudom, nem fogok "igazi" nagy függönyt horgolni. Talán egyszer egy kis vitrázst horgolok recehorgolással, de ez sem biztos. Főleg azért, mert a konyhaablakunk kétszárnyas, szóval a kis függöny nem opció, legalábbis én a kétszárnyas ablakra való két kis függönyt már soknak tartom. :-)

Most viszont itt van ez a függöny, ami lehet térelválasztó és ajtófüggöny is. Ha pedig rövidebbre horgolom, akkor falikép is lehet.

Függöny Maxi Flower fonalból

A videóban megnézheted, hogyan készül, de itt el is olvashatod.

Hozzávalók:


Alize Maxi Flower fonal. Ez a Superlana Maxi fonal "virágos" változata. Ezért remekül kombinálható a Superlana Maxi fonallal.

Két variációt készítettem, az egyik csak a virágosból, a másik sima és virágos fonalból. Nekem a sokvirágos jobban tetszik, de ki kellett próbálnom, milyen, ha sima fonalat is használok. A másik ok, hogy a kiszemelt virágosból csak 1 gombolyagom volt, ami egészen biztos, hogy nem lett volna elegendő.
Függöny Superlana Maxi és Maxi Flower fonalakból

A videó szerint 4 mm-es tűvel kell horgolni, bár a láncszemsornál felhívják a figyelmet, lazán horgoljuk. Sajnos, nekem a 4 mm-es tűvel kínszenvedés volt a dolog, hamar át is tértem a 4,5 mm-es tűre, ami kicsit kellemesebb volt. A második függönynél úgy döntöttem, 5 mm-es tűvel dolgozok, de végül ebből 6 mm lett, mert úgy gondoltam, inkább normálisan (nem lazán) horgolok, de könnyebb lesz, mert nem akad be a fonal a tűbe.

Tehát a használt horgolótű 4-6 mm közötti, vérmérsékleted és a munka haladása szerint.

A videóban láthatod, rajtad múlik, hogyan kezded, én 3 sor egyráhajtásos pálcát készítettem, a középső sorban kialakítva a pálca számára a lyukakat.

Itt 3 egyráhajtásos pálcát horgoltam, utána 2 láncszem, két pálcát kihagyok, majd ismét 3 egyráhajtásos pálca, stb. A következő sorban a láncszemívekbe 2-2 egyráhajtásos pálca került, a pálcákra 1-1 pálca.

Ha 1 méter széles függönyt horgolsz, kb fél kg, 5 gombolyag fonalra van szükséged.

Az én két függönyöm 3, illetve 2 gombolyagos. A két gombolyagos a vegyes, ez azért fontos, mert a Superlana Maxi fonal 100 méter, a Flower pedig 80 méter. Ez a két gombolyag teljesen el is fogyott.

A függöny horgolása


Kb. 50 cm hosszú láncszemsorral kezdtem, 6 mm-es tűvel. A felső rész 3 sora után a hosszú rojtok következnek. 110 láncszemet horgoltam, ez  nekem kb. 100 cm volt. Mivel a fonal mennyisége kiszámított volt, legyártottam a Flower fonalból a virágos láncszem sorokat, majd számolgatni kezdtem.
Úgy tűnt, minden második pálcához tudok egy láncszemsort kapcsolni. A sima fonalból is meghorgoltam a csíkokat, pont annyi lett, amennyire szükségem volt. :-)

Ha nincs fonalpara, akkor a számolgatás kihagyható, csak azt kell eldöntened, minden pálcára, minden másodikra vagy minden harmadikra teszel egy rojtot. Ha sűrűbben vannak a rojtok, több fonal kell! A fonal olyan vastag, hogy a minden második pálcánál elhelyezett rojt elég sűrűséget biztosít még úgy is, hogy nem minden szál virágos.

A nagyobb függönynél minden harmadik szemnél vannak a rojtok.

Minden harmadik pálcán van egy rojt

Összefoglalom röviden a készítést :-)

Felső rész

Tetszés szerinti hosszú láncszemsorral kezdünk.
1. sor: egyráhajtásos pálcák
2. sor: *3 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 2 pálcát kihagyunk. *-tól ismételjük.
3. sor: egyráhajtásos pálca minden pálcára, és 2-2 pálca a láncszemívekbe.
Befejezzük a munkát.

Rojtok

Egyforma hosszúságú láncszemsorokat horgolunk, hosszabb szálat hagyva vágjuk el a szálat, de nem fejezzük be a munkát.

Összeállítás:

A láncszemsorokat a felső részhez rögzítjük horgolótű segítségével.

A szálakat eldolgozzuk.

A felső résznek nem kell feltétlenül 3 sorosnak lennie. Készíthetsz 1 lyuksort is, ebbe tudod majd befűzni a függönyrudat.

Vigyázz! A függöny készítése komoly függőséget okozhat. Nagyon gyors eredmény, látványos, szokatlan függönyt, térelválasztót készíthetsz.

2018. május 5., szombat

Cukiság mentában, avagy egy pici táska

A Cotton Jersey fonallal való munka megtetszett, ezért gondoltam, készítek egy picike táskát.

Menta színű horgolt kistáska
1 gombolyag Cotton Jersey fonal
5 mm-es horgolótű

Minta


Első sor: minden szembe 1-1 rövidpálca (Ez a sor már a táska aljának elkészülte után készen van)
Második sor: *egy rövidpálca az első rövidpálcára, a következő rövidpálca tövébe öltjük a rövidpálcát. *-tól ismételjük a mintát.
Harmadik és minden további sor: a "normál" rövidpálca tövébe öltjük a rövidpálcát, az előző sorban mélyre öltött pálca tetejére horgolunk.

A táska horgolása


A táska aljánál kezdtem, 13 láncszemmel. A tűtől számított második szembe öltöttem az első rövidpálcát, majd minden szembe egyet. A sor végén az utolsó láncszembe még egy rövidpálcát horgoltam, és a láncszemek másik oldalán folytattam a munkát. Minden láncszembe 1-1 rövidpálca. A sort lezárhatod egy hamispálcával, így jobban látod, hol van a sor vége.

A következő sorban az első és utolsó láncszemben levő 2-2 rövidpálcára kell szaporítani, a többi pálcára 1-1 pálcát horgolunk. Ezzel el is készült a táska alja.

A harmadik körben minden pálcára 1-1 rövidpálcát horgolunk, a szemek hátsó szálába öltve.

A táska mintája

A következő körtől kezdve a mintát horgoljuk.

10 sort horgoltam mintával, majd a felső rész következett, ahol hátsó szálas rövidpálcákkal dolgoztam. 2 kört horgoltam, majd a következő körben alakítottam ki a táska fülét.
Ennek mérete tetszőleges, a kéznek majd bele kell férnie, tehát ennek megfelelő számú rövidpálca fölé horgolunk láncszemeket, majd folytatjuk a rövidpálcákkal a horgolást.

Vigyázz, hogy a táska elején és hátán is ugyanoda kerüljön a fül.

Én 8 pálcát hagytam ki, 8 láncszemet horgoltam helyette.

A következő körben  minden pálcára 1-1 rövidpálcát horgoltam, a láncszemívekre pedig 10-10 rövidpálcát. Tehát az ívbe, nem a láncszemekbe!
Az utolsó körben minden pálcára egy hamispálcát készítettem.

Megjegyzés a mintához


Ez a minta vastag fonalból mutat jól. Kipróbáltam többféle fonallal, a pólófonal jellegű fonalból lesz ilyen látványos. Vékony fonalból horgolva a mélyre öltött pálcák nem takarják el az alattuk levő rövidpálcákat. Persze, az is egy textúra, de nekem itt pont az tetszik, hogy szinte kis bogyók keletkeznek.
Nagyobb és kicsit táska együtt
A nagyobb táska leírását itt találod



2018. április 30., hétfő

A jégkék horgolt táska - hogyan készült?

Megígértem, hogy leírom a Cotton Jersey fonalból horgolt táska hogyan készült.

Táska Cotton Jersey fonalból

Először is felfedek egy titkot. :-) Az alját nem horgoltam. Nyugi, van alja.

A táska alja

Kezdjük az aljánál. Légy kreatív! A táska alja egy étkezési alátétből lett kivágva. Az alátét műanyagból készült, és ha van választási lehetőséged, merevebbet válassz. A puha, könnyen hajló nem annyira jó. De ne törékeny anyagú legyen! Ma már sok helyen találsz ilyen alátéteket, lakberendezési áruházakban, konyhafelszerelés boltokban, a plázákban levő ruhásboltok lakberendezési osztályán/boltjában.

A megfelelő méretet kivágod ollóval, a sarkokat lekerekíted. A szélére körben lyukasztóval lyukakat készítesz, ahogy azt a kész táskaalapoknál látod. Egymástól kb. 1 cm-re vannak a lyukak, a sarokban is legyen egy lyuk.

Amikor előkészítetted az alapot, kezdődhet a munka.

Cotton Jersey fonal

A fonal itt a Cotton Jersey volt, ez egy elég vastag, puha fonal. Vékonyabb tűvel, nekem ez a 4 mm-es volt, a lyukakon keresztül horgolva elkészítettem egy "láncszemsort". Vagyis a lyukakba hamispálcákat öltöttem. Az utolsó szem után a szálat el kell vágni, és láthatatlanul fejezzük be a sort.

Az első horgolt sort a hamispálcák hátsó szálába öltöttem. Rövidpálcákkal dolgoztam, 5 mm-es tűvel. A fonal megmutatja, mennyi pálcát kell készíteni. Nekem, a fonal és a lyukak mennyisége úgy alakult, hogy az egyik szembe 1, a következőbe 2 pálcát öltöttem felváltva. Kivétel a négy ív, mert ott egymás után 4-4 szembe került 2-2 rövidpálca.
A következő sorban is rövidpálcákat horgoltam, az előző sor rövidpálcáinak hátsó szálába öltve.
Ezzel elkészült a táska alsó része.

A mintás részen az első sorban a moss stichet horgoltam. Ez az, amikor egy rövidpálca, egy láncszem, a következő szemet kihagyom, a következőbe egy rövidpálca, majd láncszem, stb. A minta hagyományosan úgy folytatódik a többi sorban, hogy az egyláncszemes ívbe kerül a rövidpálca, a pálca fölé a láncszem.
A táska mintája

Itt van egy kis módosítás, a leöltés helyében. Tehát nem az ívbe öltöttem, hanem az ív alatti rövidpálca tetejére. Ekkor kicsit fel kell húzni a szálat, hogy felérjen a most horgolt sorunk magasságáig. Másképpen mondva, az aktuális sorhoz képest kettővel lejjebb kell ölteni.

A mintát spirálisan horgoltam, tehát nincs sorvég.
Amikor elértem a tervezett magasságot, (cél volt, hogy a táska szélessége nagyobb legyen, mint a magassága) rövidpálcákkal folytattam tovább a munkát. Az első rövidpálcás sorban minden pálcára és láncszemívbe horgoltam 1-1 rövidpálcát, a többi sorban minden pálcára 1 pálcát.
A negyedik rövidpálcás sorban alakítottam ki a fülét. A fül tetszés szerinti szélességű lehet, de a kezed azért férjen majd be! :-) Kiszámolod, hány pálca lesz két oldalon, és mennyit hagyhatsz ki.
Én 13 pálcát hagytam ki, ami fölé 15 láncszemet horgoltam. Szoros láncszemet.
A következő sorban a pálcákra pálcákat horgoltam, a láncszemívekre pedig 20-20 rövidpálcát. Mondom ívbe, tehát nem kell a láncszemekbe ölteni!
Az utolsó sorban minden pálcára egy hamispálcát horgoltam.

A táska felső része

Ha kész a táska, díszítheted tetszés szerint. Ez a táska csak egy kókuszgombot kapott kis masnival.

A mintához egy megjegyzés. Ez a minta vastag fonalból mutatós, olyan fonalból, ami el tud terülni. A pólófonalak, szalagfonalak ilyenek, vékony fonalból nem lesz ennyire dekoratív a végeredmény.
Kipróbáltam. :-)

2018. április 29., vasárnap

Horgolt táska

Régóta szeretnék táskát horgolni. Többször el is kezdtem, de nem nagyon lett még készen egy sem.
Nem olyan régen megtaláltak a táskahorgolós videók. És ezek egészen más táskák, mint a szatyor. :-)

És íme készen is van. A Catania fonalból készülő szatyrokhoz képest valami eszméletlen gyorsan kész lett. Az időfaktor az egyik, ami miatt eddig még egyiket sem fejeztem be. Ehhez persze jó vastag fonalat kellett választani.

Horgolt táska Cotton Jersey fonalból

A Cotton Jersey elég vastag, de puha fonal. Így  rekordidő alatt horgoltam meg a táskát.

A táska mintája
Biztos nem ez az utolsó táskám a nyáron. :-)
A táska leírását itt találod: https://tanulj-horgolni.blogspot.hu/2018/04/a-jegkek-horgolt-taska-hogyan-keszult.html

A fonal: Cotton Jersey, itt találod.

Ha tetszik a táska, szeretnél ilyet, de nem tudod elkészíteni, írj!


2018. március 23., péntek

Polo pelerin

Polo azért, mert az Unforgettable fonal polo árnyalatából készült.
A múlt héten előfizettem a Crochet World című magazinra, és egy régebbi számban láttam meg a modellt. (Paris in the Fall Cape) Ismered az érzést, meglátsz egy modellt, és máris nyúlsz a fonalért és tűért, mert tudod, ez KELL! Meghorgolni mindenképp, játszom a gondolattal, hogy hordani is. :-)

Polo Pelerin 

Meg kell valljam, kicsit hosszabb végeredményre számítottam a képek alapján, de most a sorok számát tekintve is követtem a leírást. Mondjuk gondolhattam volna arra, hogy ha a fonal árnyalatát sem sikerült jól eltalálniuk, akkor lehet, a leírást is felül kéne vizsgálnom.

Igen, polo volt írva, ismerős is volt az árnyalat, csak az a baj, hogy az eredeti képen nem a polo van, hanem inkább a flowerfield, virágmező. Na mindegy, az már így marad.

A múltkor épp azt fejtegettem, miért nem horgolok magamnak pulóverfélét. A pelerin horgolása közben is ezen filóztam. Nem vagyok normális, horgolom ezt a pelerint, majdnem 300 pálca a végén egy sor, és a 100 pálcát sokallva nem horgolok "rendes" holmit magamnak. Ezt tényleg csak azzal tudom magyarázni, jött ez a pelerin, és az érzés, azonnal el kell kezdeni. Pulcsiknál meg nem jön ilyen érzés, na. :-)
A pelerin háta

Rekordidő alatt készült el, a 4 napos hétvége elég volt úgy, hogy 15-én este 10 körül kezdtem. Meglepően szórakoztató volt a horgolása.
Csípőig ér jelenleg, remélem, hordás közben, no meg mosás után kicsit hosszabb lesz.

Poncho helyett lesz, a poncho finoman szólva nem áll jól nekem, és pláne nem előnyös. Ebben a pelerinben az tetszik, hogy vállra lehet venni, mint egy kendőt, és a karok számára nyílás is van, így előnyösebb a hatás. :-)

Nem reklámozom a céget, csak megemlítem, hogy ha előfizetsz egy évre kb. 20 dollárért, pluszban az előző két év összes lapszámához hozzáférsz. Vagyis 3 év magazinjait tudod átböngészni, nagyobb az esélyed, hogy találsz néhány olyan modellt, amit el is készítesz.

Egy negatívum van. Ide is leírom, hogy én is emlékezzek rá. A Crochet World nem az a magazin, amiben rajzok is vannak a minták jobb megértésére.

Jut eszembe egy mackót is találtam... :-)

Majdnem elfelejtettem. Kb. 3,5 gombolyag fonal kellett hozzá, és 5 mm-es tűt használtam.

2018. március 22., csütörtök

Tavaszi szellő inkább őszi színekben

Elkészült az újabb Tavaszi szellő kendő, aminek színei nem annyira tavasziak.
Nem azért mondom, mert én horgoltam, de piszok jól néz ki. A fonal a Creative Lace egyik árnyalata, a mystic color. Az árnyalat egyes részei az Unforgettable echo árnyalatára emlékeztetnek, de tényleg csak egyik-másik árnyalat. :-)

Tavaszi szellő Creative Lace fonalból

A fonalról


  • Röviden színátmenetes fonal, a fonal vastagsága is változó. 
  • Félgyapjú, és érdekessége, hogy 80 grammos gombolyagban kapható. 
  • Az ajánlott tűméret 3,5 mm. Színei gyönyörűek, az összes árnylatról elmondhatjuk ezt. 
  • Meg kell szokni, hogy a fonal egyenetlen vastagságú, néha az ember fél, ez fog szakadni, mert csak egy vékony cérnaszál. 
  • Ráadásul nincs is jól megsodorva, ebben is hasonlít az Unforgettable fonalra. Jelzem, most éppen nem lebeszélek a kipróbálásáról, csak elmondom, milyen a fonal. :-)

Milyen dolgozni vele?

Érdekes, nagyon jó. Egészen érdekes a készülő munka fogása, és egyáltalán nem olyan kis vékony, mint számítanánk rá.
Egy biztos, nehezen találod meg a megfelelő horgolásmintát hozzá, mert a nagyon rövid átmenetek elnyomják a mintákat.
A minta és a fonal

Elkezdtem még ősszel a kendőt, de nem nagyon volt rá időm, és úgy éreztem, nem mutat a minta. Aztán két hete előszedtem, és még a horgolótű is benne volt, így legalább tudtam, milyen mérettel horgoltam. :-) Megszakértettem, és úgy döntöttem, befejezem, mert ennyi munkát már nem bontunk le. Így is lett, amikor értékelhető méretnek tűnt, akkor megkapta a szélcsipkét. Még ekkor is olyan kis vastagnak tűnt az egész, nagyon fura és érdekes érzés volt a kész kendőt markolászni.

Aztán úgy gondoltam, kimosom, és a fonal tiszteletére még blokkolni is fogom. Így is lett. A kész kendő pillekönnyű, finom kis darab, az a vastagság, ami még mosás előtt jellemezte, eltűnt. Gyönyörű lett, nőtt is, és a szélén a csipke is formás.

Az őszies Tavaszi szellő

Gondos voltam, és felírtam néhány adatot.

  • A legfontosabb, hogy az egygombolyagos projektek mezőnyében indulhat a kendő, mert 65 gramm. (A gombolyag 80 grammos.)
  • A használt tű 5 mm
  • A kendő méretei centiméterben:
    • 119*40 készen, mosás előtt
    • 134*55 blokkolva

Nem gondoltam, hogy még marad is fonal, és egész szép lesz a kendő. Azért nem folytattam, mert megbeszéltem magammal, vállon úgysem hordanám, de így pont akkora, hogy sálként lehet viselni.
Itt megtalálod a Tavaszi szellő kendőről szóló posztot.