2015. március 29., vasárnap

Mintaolvasás, jaj

Megoszlanak a vélemények, hogy a horgolásminták olvasása könnyű avagy nehéz.

Ha megtanulod olvasni a rajzokat, akkor hihetetlenül könnyen és gyorsan meg tudsz horgolni egy ismeretlen mintát.

Régebben, amikor a rajz általános volt az újságokban, a leírás sokszor annyi volt, hogy a terítőt a rajz alapján meghorgoljuk. A rajz egy terítő esetében nem is a teljes kört mutatta, csak egy részét. Megoldható volt a feladat. :-)
Ebben az időben a leírások sem voltak annyira részletesek, mint manapság. Ha már nem vagy teljesen kezdő a horgolásban, akkor biztosan te is úgy érzed, sokszor a leírások túl szájbarágósak.
Ez főleg az angol nyelvű mintákra vonatkozik, illetve azokra, akik az angol (amerikai) mintaleírást követve készítik el saját leírásaikat.

Én is, amikor leírást készítek, igyekszem elég részletesen leírni minden sort, gondolva azokra, akik kezdők, és nem egyértelmű számukra egy-egy kifejezés.

A rajzok olvasása, értelmezése sem nehezebb, mint kibogozni egy több oldalas leírást.

Rajzok
A mintaolvasás lényege, hogy a jeleket felismerd. Meg kell tanulni, hogyan jelölik a leggyakoribb pálcákat egyéb műveleteket.

Ha az alapvető jeleket felismered, akkor is lehet, hogy nem tudod összekapcsolni magadban horgolássá. Lehet, hogy vannak kérdéseid, amiket nem tudsz feltenni a könyvnek, az internetnek, a Youtube-nak. Ilyenkor jól jön egy ismerős, aki tud segíteni.

Ha gondod van a minták olvasásával, és szeretnél kérdezni, a kérdésekre választ kapni, és jó lenne, ha valakivel legalább egy kicsi mintát ki tudnál próbálni, akkor jó helyen jársz. :-)

A horgolástanfolyam is tartalmaz mintaolvasás részt, de ha neked csak a minta olvasásával van gondod, akkor a horgolás tanfolyamot nevezhetjük mintaolvasás tanfolyamnak is. Egy 90 perces foglalkozáson rengeteg apróságot meg lehet beszélni, kérdezhetsz, válaszolok.

Írj bátran! :-)

A személyes, egyéni oktatás a fizetős szolgáltatások közé tartozik nálam.

Ha ingyenes segítséget szeretnél, akkor a blogomban, mások blogjaiban, kereshetsz választ, fórumokon, Facebook csoportokban tudsz kérdezni.

2015. március 24., kedd

Kendőhorgolás - kendőformák

Ha kendőről beszélünk, akkor valami olyanra gondolunk, amit a vállunkra tudunk teríteni. Formáját tekintve félkör, valamilyen háromszög lehet, a hosszú, téglalap alakú neve stóla.

Milyen formájú kendők vannak?


  • Félkör, illetve a félkörnél nagyobb körcikk.
  • Háromszög


A félkör alakú kendők jobban a vállra simulnak, kevésbé esnek le. Mint egy kis pelerint, úgy viseljük.

Kör formájú kendők sematikus rajza


A háromszög alakú kendők igazán változatos formájúak. Vannak olyanok, amik egészen nagyok azért, hogy elöl összeérjenek, és hátul jól leérnek, és vannak a laposabb háromszögek, melyek lehet, hogy csak hátközépig érnek, mégis elöl derék alatt ér véget.

Háromszög alakú kendők két nagy csoportja

A körcikk kialakításához egy sorban több helyen kell szaporítani. A szaporítások mindig egymás fölé kerülnek, ez általában jellemző a kendőkre.

A háromszög alakú kendők készítése nagyobb változatosságot mutat.

Top-down - vagyis fentről lefelé haladva, illetve bottom-up lentről felfelé horgolhatjuk.
A lent a háta közepén levő csúcsot jelenti, a fent pedig a nyaknál levő részt.

A lentről haladunk felfelé, akkor a kendő két szélén kell szaporítani.

Fentről lefelé nem olyan egyszerű a helyzet, mert horgolhatunk úgy is, hogy a kendő átlóját kezdjük horgolni, és lefelé haladva fogyasztunk, ameddig szinte teljesen el nem fogynak a pálcák.

A másik lehetőség, amikor a nyaknál kezdünk, rövid soraink vannak, amikben 3 helyen szaporítunk. A két szélén, és a sor közepén. Így a sorok egyre hosszabbak lesznek.

Melyik a jó módszer?

Nincs olyan, hogy jó vagy rossz módszer.
Minden esetben végig kell gondolni, milyen mintát szeretnél horgolni, és hogy tudod megoldani. Ha leírás alapján dolgozol, akkor eldőlt a kérdés.

2015. március 17., kedd

Kendőhorgolás - miért szeretjük?

Aki nem horgol, ritkán visel kendőt. Persze, ha kapott, vagy vett, akkor igen. :-) Azt akarom csak mondani, hogy mi, akik horgolunk, tudjuk, a kendők horgolása már-már szenvedély, akik meg nem horgolnak, gyakran azt sem tudják, hogy vannak bizony olyan nők, akik napjainkban is hordanak vállkendőt.
All shawl

Nem egyszer mondták már nekem, de hát az nem divat.
"Kendő? Azt az öreg nénik hordják, nem is hallottam, hogy ma valaki kendőt hord."
"Horgolt kendő? És van, aki felveszi?"

Ha már horgoltál kendőt, azt hiszem, nem újdonság számodra az ilyen és hasonló kérdés, megjegyzés.

De mi, akik horgolunk kendőt, tudjuk, hogy igen, sokan hordanak, lehet, a többség saját készítésűt, de sok ajándékba készült kendőről is tudunk! :-)

Maradjunk annyiban, a kendő horgolása külön műfaj a horgoláson belül.

Miért?

  • A kendő nagy előnye, hogy van egy minimális méret, amit én értékelhető méretnek szoktam mondani, ezt el kell érnie, ekkor már legalább nyakban hordható. Amikor elérted ezt a méretet, már csak a fonalmennyiségen, a rászánt időtől és a lelkesedésedtől függ, mekkora lesz.
  • A kendő horgolásához sokféle fonal használható.
  • Nem kell azzal foglalkozni, vajon jó lesz a hossza, hogyan alakítsam ki a karöltőt, hogyan fogom a nyakát eldolgozni, hogyan kell összevarrni az oldalát, bevarrni az ujját.
  • Olyan méretű tűvel dolgozunk, amire "normál" horgolás esetén nem is gondolnánk. 
  • Olyan vékony fonalakat dolgozunk fel sok esetben, amihez hozzá se fognánk, ha nem kendőről lenne szó.


Ezen kívül, miért jó egy kendőt elkészíteni?

  1. Ha van 1-2 gombolyag fonalad, ami összesen legalább 200 méter, már szép kendőd lehet. Ez gyakran 10 dkg fonalnak felel meg. 
  2. A kendő aránylag gyorsan készül, persze mintája válogatja.
  3. Sok minta olyan, hogy 2 sort kell ismételni, így könnyű megtanulni a mintát, és szinte automatikusan dolgozunk. De vigyázz! Ha nagyon elmélázol, könnyen elvéted a mintát!
  4. Ha szép színátmenetes fonalad van, már horgolás közben gyönyörködhetsz a színekben, és kíváncsian várod, milyen szín kerül elő a gombolyagból.
  5. Sikerélményed lesz, és büszkén viselheted saját készítésű kendődet.
  6. Remek ajándékot tudsz adni, olyat, ami teljesen egyedi.


Miután ennyit írtam a kendőhorgolás nagyszerű mivoltáról, rá is térhetek, amiért elkezdtem a bejegyzést. :-)

Van néhány "szabály", amit jó ha tudsz. Ezekről később írok, az alábbi témákról lesz szó:

  • Fonalválasztás
  • Fonalmennyiség
  • Horgolótűk
  • Minták
  • Kendőformák
  • Blokkolás



2015. március 14., szombat

Tuniszi horgolás - kezdősor és alapöltés

A tuniszi horgoláshoz nem jó a normál hosszúságú horgolótű, ezt már tisztáztuk. Ha van régebbi, vagy akár újabb alumínium horgolótűd, aminek nincs nyele, és legalább 15 cm hosszú, (a régiek ennél hosszabbak) akkor egy kisebb próbadarabon elkezdhetsz gyakorolni.
Tuniszi horgolótűt itt is találsz

Fontos tudni:
  • A tuniszi horgoláshoz vastagabb tűt használunk, mint ami a fonalhoz ajánlott. 1-2 mm-rel nagyobbat.
  • A tuniszi horgoláshoz úgynevezett tuniszi horgolótű szükséges, már ez is sokféle változatban létezik, a lényeg az, hogy hosszabb, mint amivel általában dolgozni szoktál.

Láncszemsorral kezdjük a tuniszi horgolást is, és az első odafelé haladó sorban felszedjük a szemeket. A visszafelé haladó sorban horgoljuk le ezeket.
Tehát a tuniszi horgolás egy sora tulajdonképpen két részből áll. Egy odafelé haladó sor, ekkor kerülnek a tűre a hurkok, és a visszafelé haladó sorból, amikor a tűn egyre kevesebb szem lesz, mire a sor végére (elejére) érsz, ismét csak egy hurok van a tűn.


A visszafelé haladó sornál az első hurkot egymagában horgolod le, mondhatjuk úgy is, készítesz egy láncszemet, (szélszemet), a lényeg az, hogy ez az első hurok laza legyen. Ha jól meghúzod, hogy szép feszes legyen, akkor nem lesz szép a tuniszi horgolásod.
A továbbiakban mindig kettesével horgolod le a hurkokat. Tehát egy ráhajtás, és két hurkon húzod át a tűt. A tűn egyre kevesebb szem lesz. A sor végére egy marad.


Amikor visszaértél a kezdéshez, ismét felszeded a hurkokat.
A munka során az odafelé és visszafelé haladó sorokat ismétled.

Vigyázz! A tuniszi horgolásnál nem forgatjuk a munkadarabot!

(Majd később látod, vannak mindenre kivételek, de mi most az alapöltést tanuljuk.)

2015. március 7., szombat

Kendő Tahiti fonalból

Tavalyról maradt egy gombolyag Tahiti fonal, bermuda árnyalatban.

A Tahiti színei

Nézegettem sokat, és néhány hete úgy döntöttem, mégis lesz belőle valami. Gondolkoztam, mire lenne elég ez az egy gombolyag, ami 50 gramm, és azt hiszem, nem meglepő, hogy a kendőt választottam.
A Tahiti kendőm mintája közelről

Gondoltam, akkora lesz, amekkora, mert biztosan értékelhető méret lesz, legalább akkora, amit nyakban lehet hordani.

A kendő mintája
A végeredmény nem is rossz! Ugye? :-)

A kendő színei nagyon szépek, az első zöld annyira nem tetszett, (ez a nyaknál levő rész) de egy idő után nagyon szép szín kezdett jönni. Ekkor lelkesebben horgoltam, mert kíváncsi voltam, milyen árnyalat következik.

Közben a kendő növögetett, szinte észrevétlenül.

Nincs blokkolva, lehet, nem is lesz, ennek ellenére egész szép lett:  fesztáv 134, magasság 57 cm.

Így is lehet viselni
Négyes horgolótűvel horgoltam.
Több képpel megnézheted itt is: http://ravel.me/Fonalboltcom/tk

Ha tetszik a kendő, szeretnél ilyet, de nem tudod meghorgolni, akkor írj!