2019. december 23., hétfő

Amigurumi horgolás - tippek kezdőknek

Az amigurumi nagy népszerűségnek örvend. Sokan kezdenek el azért horgolni, hogy cuki kis figurákat tudjanak készíteni. Van, aki született tehetség, és szinte leírás nélkül el tudja készíteni azt, ami megtetszik neki.

Kajla cica homlokpánttal

A többségnek kell a leírás. (Nekem is.) Ha már van némi gyakorlatunk, akkor azért nem mindig kell a leírás, vagy mondjuk úgy, elég egyszer átfutni, hogy a lényegét megjegyezzük. Az egyszerűbb figurák eléggé hasonló elemekből épülnek fel.

A figurákról


A fej a gömbhöz hasonló, de nem szabályos "labda". A karok, lábak hosszú, keskeny "csövek". Ha ezeket a formákat meg tudjuk horgolni, akkor sok figurát biztosan el tudunk készíteni.

Vannak olyan figurák, amelyeket szinte teljesen egy darabban horgolnak. Kezdik a fejénél, haladnak a törzsön át a lábakig. Ilyenkor a karok (mellső lábak) készülnek külön.
Ezen kívül pofa, fül, farok, esetleg szem kell egy-egy állatfigurához.

A szemeket gyakran kész biztonsági szemmel oldják meg, ez egyszerűbb, még ha nehéz is a szem és az alátét összepattintása. A horgolásra nehéz hímezni, ezért megoldás az is, ha kis gombot teszünk rá szemként. Kaphatók apró, füles gombok, ezek remekül tudják helyettesíteni a biztonsági szemet. A biztonsági szemet a kicsi gyerekek miatt találták ki, ne tudják kiszedni, kiharapni a figurából. Többektől hallottam, hogy ez nem minden esetben jelent akadályt.

Ha a figurát olyan korú gyereknek szánod, aki már nem akarja megenni a szemét, vagy ha felnőttnek készül, akkor a szemkérdésnek nincs akkora jelentősége. Lehet gomb, gyöngy, vagy filcből ragasztott.

A leírásokról


Az amigurumi leírások nagy részét magyarul nem találod meg. Ez sokak számára már magában is félelmetes, mert úgy gondolják, kizárt, hogy meg tudjanak horgolni bármit egy idegen nyelven írt mintából.
Ha te is attól félsz, nem fogod érteni a leírásokat akkor javaslom, keress rá néhány ingyenes mintára, olvasd el (nézd meg), és ha már többet láttál, akkor neked is fel fog tűnni, hogy eléggé egy kaptafára készültek.

Nem sok szót kell az adott idegen nyelven megtanulni, ha már gyakorlatod van a figurák horgolásában, akkor még kevesebbet, hiszen a kész darabon látszik, minek kell kijönnie. Nem egész mondatokban vannak leírva ezek a minták.

Mutatok egy pár soros részletet, amihez hasonlót nagyon sok mintában olvashatsz.

6sc into MR
*inc* x 6 [12]
*sc, inc* x 6 [18]
*2sc, inc* x 6 [24]

Ez egy olyan minta, ahol még a sorok számát sem jelzik. 
Olvassuk el!
Magic ring, 6 rövidpálca a gyűrűbe
*szaporítás* 6-szor [a sor végén ennyi pálca van: 12]
*rövidpálca, szaporítás* 6-szor [18 pálca] 
*2 rövidpálca, szaporítás* 6-szor [24 pálca] 

A * azt jelenti, ami a csillagok között van, azt kell ismételni.
Tehát az első sorban az eredeti 6 rövidpálca mindegyikére 2 pálcát horgolunk, így lesz 12 pálca.

Van, ahol a sorok számát is leírják:

Rnd1: 6 sc in MR [6]
Rnd2: (inc) repeat 6 times [12]
Rnd3: (sc in next st, inc) repeat 6 times [18]

Rnd a sor rövidítve
1. sor: 6 rövidpálca a Magic Ring-be [6]
2. sor: (szaporítás) hatszor ismételjük [12]
3. sor: (rövidpálca a következő pálcára, szaporítás) hatszor ismételjük [18]

Látható, elég hasonlóan írják le, a lényeg ugyanaz. 

Horgolás


Ha megtanultál kört horgolni, és tudsz szaporítás nélkül horgolni, valamint fogyasztani is, akkor nem nehéz elolvasni ezeket az utasításokat.

A szabályos körlapot rövidpálcákkal szinte mindig így kezdjük. 6 pálca az első körben, azt megduplázzuk, majd a következő körökben is hat helyen szaporítunk, minden körben eggyel nő azon pálcák száma, ahol nem szaporítunk. 
A sorok végén a számokból látod, a szabályoknak megfelelően kell itt szaporítani.

Amikor olyasmit látsz, hogy:

Sc in each stitch around [36] , 
akkor arról írnak, ebben a sorban minden szembe egy szemet öltünk, vagyis nem szaporítunk és nem fogyasztunk. A sor végén 36 szemünk van.

vagy 

Rnd 5-20: sc in all 24 sts [24] 
azt jelenti, az 5-20 sorokban minden szemre egy rövidpálcát horgolunk, a sor végén 24 szemünk van

Az amigurumi leírások sorai általában rövidek, sok a rövidítés benne, de átláthatóak.
Ha lefelé végigfutod, és a számokat figyeled, látni fogod, hol emelkednek a számok, és a sor végén mennyivel nő a szemek száma.
Ameddig a hatosával emelkedés van, szinte csak át kell futni a sorokat, mindenhol ugyanaz a szöveg van-e, csak a számok változnak. Ha azonos a szöveg, akkor más művelet nincs, folytatod a szaporítást. Ha egy sor hosszabb, akkor érdemes elolvasni, mit írnak. Az is hasonlóan egyszerű szavakkal lesz leírva.

Gyakorló darab


Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy egyszerű figurával kezdje az amigurumit. A stresszlabda is jó gyakorlódarab, nem kell nagyra gondolni. Ezen lehet gyakorolni a szaporítást, a szaporítás nélküli horgolást, majd a fogyasztást. A labdát ki is tömjük, tehát meg lehet tanulni azt, hogy a darabokat már menet közben is tömni kell, ellenkező esetben a végén a pici lyukon nem tudjuk a tömőanyagot beszuszakolni. 

Tapasztalatok


A 15-20 cm-es, egyszerű figurák horgolása szerintem könnyebb, mint egy apró, de sok részletből állóé. Az amigurumi figurák egy része igyekszik teljesen valósághű lenni, de erre többnyire nincs szükség. Egyszerű forma, nagy fülekkel, máris nyuszi lesz. Kerek fülecske macit jelez, háromszög alakú fül cicát. (Persze más állatot is)

Nem csak állatot horgolnak, vagy mesefigurát, hanem tárgyakat is. Házat, traktort, repülőt, bármit. Ezek már nem az egyszerű kategóriájába tartoznak.

Az én értelmezésemben egyszerű az a figura, ahol nem, vagy csak minimálisan kell varrni, néhány darabból áll, a formák sem bonyolultak.

A figurák tömése


Az amigurumi figurákat kitömjük. Ez lehet, hogy tök egyszerű műveletnek tűnik, de a gyakorlatban kiderül, annyira nem egyszerű. Nem az a nehéz, hogy a tömőanyagot betegyük a horgolásba, hanem az, mennyit is tegyünk? 

A horgolt darabok rugalmasak. Még a rövidpálcásak is. Erre akkor jön rá az ember, amikor készít egy állatot, aminek van két egyforma lába, és az egyiket már elkészítette, most a másikat kell kitömni. Ha időben kapcsolunk, hogy jaj, ezeknek egyformának illenék lenni, akkor folyamatosan hasonlítgatjuk a kettőt. Az egyik valahogy mindig nagyobb. :-) 
A legszebb az, amikor arra jövünk rá, az elsőnek horgoltat tömtük túl. Mit jelent ez? A horgolt darab kitömve sokkal nagyobb, mint a másik, még ki nem tömött, illetve kevésbé kitömött. 
Igen, én is érzem, hogy ez most így leírva furán hangzik. Arról van szó, hogy az első lábát kitömtem,  a másodikat éppen tömöm, és érzékelem, hogy már kitöltöttem a teret, de a másik láb valahogy hosszabb. És szélesebb. Mindkettő együtt! Na, ekkor tényleg túltömtem az elsőnek horgolt lábat. Ilyenkor ügyesen ki kell piszkálni némi tömőanyagot, lehet a harmadát is, és el kell egyengetni a maradékot. A cél az, hogy a páros testrészek egyformák legyenek.

Arra is ügyelni kell, ne jöjjön ki a szemek között a tömőanyag. Ezért sem szabad túltömni, mert akkor ki akar jönni a tömőanyag, hiszen kevés a hely. :-)
Ezt a problémát könnyebb orvosolni, nem tömjük pukkadásig szegényt.

Előfordul az is, hogy a tömés azért akar kijönni, mert szinte kiesik a figurából. Ez akkor fordulhat elő, ha nem kellően szorosan horgoltuk a figurát.

Nem véletlen, hogy kis méretű horgolótűt írnak az amigurumi horgolásához.
Catania fonalhoz az ajánlott tűméret 2,5-3,5 mm, ha amigurumit horgolunk, 2-2,5 mm a jó méret.
Sajnos, minél kisebb tűvel horgoljuk, annál kellemetlenebb a munka. Viszont akkor lesz szebb.

Ha valaki 3,5 mm-es tűvel horgol amigurumit, és nem azok közé tartozik, akik mindig rettentően szorosan horgolnak, akkor a szemek nem lesznek elég közel egymáshoz, és a tömőanyag ki fog kandikálni.

A figurák kitömésére használt anyagról


Ha már a tömőanyagnál tartunk. Mi az a tömőanyag?
Ma már kaphatók olyan szilikonizált poliészter tömőanyagok, amiket párnák tömésére is használnak, ezek jók az amigurumi tömésére is. Van, amire egyenesen azt írják, DIY/Craft felhasználásra van. 
A lényeg, ezek moshatók, nem allergizálnak, színüket (hófehér) megtartják, és nem deformálódnak.

Puha, nagyon könnyű anyag, 250 grammot 5-6 liter űrtartalmú zacskóban tudunk elhelyezni. Gyári kiszerelésben, ahol géppel csomagolják, és jól össze tudják nyomni, és a levegőt is kinyomják belőle, kisebb lesz valamivel, de amint kibontjuk, azonnal kifolyik a zacskóból.

Van, aki nem ilyen speciális anyagot vesz, hanem kész párnát. IKEA, JYSK, és a többi lakberendezési áruház is tart olcsó díszpárna belsőt. Sokan ezeket használják. Személyes tapasztalatom az, ezek még puhábbak, "vékonyabbak", magyarán nagyon sok fogy belőle egy kisebb darabhoz is. Persze többféle minőségűek ezek a párnák, van, ami nem ennyire puha, de vigyázz, ha ilyet veszel, mert van olyan is, amiben nem ilyen poliészter szál van, hanem darált szivacs. Az pedig nem jó erre a célra.

Egyet ne tegyél. Vattát semmiképp ne használj tömőanyagnak. Pláne pamutot. Próbáld ki. Tépj le egy darabot, tedd vízbe, majd nyomd ki a vizet belőle, és hagyd megszáradni. Arról ne is beszéljünk, mennyi idő alatt száradt ki, de nézd meg a formáját. Olyan a formája, az állaga, mint újkorában? Nem. Arról ne is beszéljünk, hogy szöszöl, és ha kijönnek a szálai a figurából, akkor mindent, ami a környéken van, össze szöszöl.

Varrás, hímzés


A figurák darabjait összevarrjuk. A saját szálával, ezért kell hosszú szálat hagyni, amikor egy-egy darabot befejezel.
A páros testrészeket igyekezz ugyanarról az oldalról felvarrni. Ezt nem nagyon szokták kiemelni, én is tapasztalati úton jöttem rá, így kell. Hobbivarrónőként megszoktam, hogy a gép alá úgy tesszük az anyagot, hogy a varrásszélesség van a gép felé. Amikor kézzel varrunk, akkor is megvan, melyik oldal esik kézre. Jelzem ezért van, hogy egy blúz, blézer, stb. két ujja általában nem tökéletesen egyforma, hiszen nem ugyanarról az oldalról varrjuk be.  Az ominózus eset kapcsán mindez azonnal eszembe jutott.
Honnan lettem ennyire okos? Meghorgoltam a nagy amicat macsekot. Mutattam is. A füle kajla lett. Az egyik füle. Akkor esett le, hiba volt úgy varrni, ahogy nekem kényelmes. Jobb kézzel varrok, a fül balra. Az egyik oldalon, majd a másikon is. Ez itt azt jelentette, egyik fülét az eleje felől, másik fülét a háta felől varrtam fel. 

Hímzés a horgoláson


Nem könnyű, ez a legfőbb mondanivalóm. Eleve egy merev, vastag fonallal dolgozunk. Ez azonnal feltűnik, ha már van gyakorlatunk a kézi hímzésben, többféle hímzőfonallal. Ráadásul jó vastag tűvel, és az alap ugyanolyan vastag és merev fonal, mint amivel varrunk rá. Ezért is inkább jelzésértékűek ezek az öltések.
Ha kicsit finomabb hímzést szeretnél, javaslom a hímzőfonalat, osztott hímzőt, persze "normál" tűvel.

Egyelőre ennyit az amigurumi horgolásról.

2019. december 16., hétfő

Minták és fonaligény

A különböző minták különböző fonalmennyiséget igényelnek.

Nem mindegy, milyen a minta

Nem, nem tudok pontos százalékokat mondani, ez lehetetlenség, de gondoljuk végig a kérdést.

A pálcák bizonyos magasságúak. Minél alacsonyabb egy pálca, annál több sor kell azonos magasság eléréséhez. Ez tiszta sor.
Nem is erről lenne most szó.

Van néhány minta, ami zabálja a fonalat.

Ismered a puff stitch-et? Magyarul bogyó.
Ráhajtás belebök, áthúz, felhúzza  a szálat, ráhajtás belebök, áthúz, felhúzza a szálat... Ezt 3-4-5 alkalommal, majd egyszerre horgoljuk le az összes tűn levő hurkot. Utána láncszem, és a következő bogyó következik. Következő sorban a bogyók közé készítjük a bogyót.


Ez az, ami igazán sok fonalat fogyaszt. Vigyázni kell a horgolásánál, hogy szépen eligazodjanak a szálak, és viselés közben is, ne húzódjon ki a szál.

Sok fonalat eszik a popcorn minta is, itt 4-5 pálca horgolása után kihúzzuk a tűt és az első pálca előtt beszúrva az utolsó pálca mögül vesszük vissza a tűre a hurkot és horgoljuk le a hurkokat.

A buborékhoz is sok fonal kell, mert a bogyós sorok alacsonyabbak. Illetve jó, ha a két buborék között rövidpálca van, mert a buborékunk akkor lesz szép, kiemelkedő.

Szintén több fonal kell akkor, ha relief pálcákkal dolgozunk. A relief pálca nem az előző sor pálcájának tetejére készül, ezért egy sor nem is olyan magas, mint amikor a pálca tetejébe bökünk. A minta keresztben is összehúzza a horgolást, erre figyelni kell, amikor a kezdő szemszámot kiszámoljuk.

A másik véglet

Például a lyukacsos minta, ahol 1 pálca után 1-2-3 szemet kihagyunk, és ugyanennyi láncszemet horgolunk, majd ismét egy pálca. A következő sorban a pálcára pálca, köztük láncszem(ek) készülnek.

A kettő között bármi előfordulhat.

Bonyolíthatja a helyzetet, ha több színt is használunk. Összességében lehet, hogy 25 dkg fonal fogy, de azt előre nehezen lehet megmondani, egy-egy színből pontosan mennyit kell venni.

Tehát, amikor azért érdekel, mennyi fonalra van szükség egy adott darab elkészítéséhez, mert meg kell vásárolnod a fonalat, akkor nem csak a teljes mennyiségre kell koncentrálni, hanem arra is, egy vagy több árnyalatot kell-e venni, és azokból vajon mennyit. Bonyolítja a helyzetet, hogy a fonalak általában 50 vagy 100 grammos kiszerelésben kaphatók. Hiába jön ki, hogy kb 12-13 dkg fonal kell, ha 100 grammos a gombolyag, kettőt meg kell venni.

Miért fontos az, mennyi fonal kell? Ha már jártál úgy, hogy elfogyott munka közben a fonalad, és tökéletesen azonosat nem tudtál venni, akkor tudod miről van szó. A színeltérés látható és bosszantó dolog.

A másik ok, ami miatt fontos, hogy mennyi fonal kell, az a fonalak ára. Ha egy luxusfonalból szeretnél dolgozni, mert ugye megérdemled, akkor nem másodlagos szempont, mennyibe fog kerülni mondjuk az a felső, amit magadnak horgolsz. A munkáról nem is szólva. :-) Ha alábecsülöd a fonaligényt, vagy venni kell hozzá, vagy át kell tervezni a projektet.

Az se jó, ha túl sok fonalad marad. Igaz, lehet készíteni a maradékból kisebb valamit, de nem biztos, hogy ennek őszintén tudunk örülni. :-)

Az is igaz, hogy ha egy mintához sok fonal kell, akkor a minta sűrű, és a kész darab is elég nehéz lesz, és esése sem lesz.


2019. szeptember 30., hétfő

Horgolj sapkát!

Sapkaszezon a küszöbön! :-)


Sapkák a Sapkatitkok-Horgolj sapkát! ebookból

A sapka, mint projekt jó azért, mert hamar elkészül, kevés fonal kell hozzá, egy-egy új sapkával felfrissíthetjük téli ruhatárunkat, remek ajándékötlet is. Sapkára meg amúgy is szükség van, ezért olyan dolgot készíthetünk, amit használni is fogunk, vagy használni fog az, akinek készítjük.



Ebben a blogban kevesebb sapkát látsz, mert pár éve a sapkák külön blogot kaptak. Ezt a blogot itt találod meg: https://horgolj-sapkat.blogspot.com/

Igen, ha eddig nem tudtad, az is az én blogom.

Néhány évvel ezelőtt, amikor nagyon sokan kezdtek sapkát horgolni, készítettem a sapkahorgolásról egy ebookot. Ez azóta is kapható volt, közben persze voltak benne változtatások.
Most, 2019-ben sokkal nagyobb változtatások történtek a könyvben. Kibővítettem fejezeteket, új módszerekről írtam, az elmúlt időben megváltozott sapkadivatnak megfelelően új sapkafazonok kerültek a könyvbe.

Az ebook elméleti részből és a modellek leírásából áll. 17 sapka leírása és 20 oldalnyi általánosan használható tudás a sapkákkal kapcsolatban.

Itt is megrendelheted, illetve a fonalbolt.com webáruházban kosárba is dobhatod.


2019. augusztus 25., vasárnap

Zsinórfonalból horgolt szatyor

Vitathatatlan, hogy az év slágere a horgolt táska, szatyor. Egyre több olyan fonalat lehet kapni, ami alkalmas a táska és szatyorkészítésre.
Horgolt szatyor zsinórfonalból


Anyaguk, vastagságuk miatt gyorsabban készülnek el, illetve remélhetően strapabírók is lesznek.
A zsinórfonalak többféle vastagságban kaphatók, nem csak 4-5 mm vagy ennél is vastagabb, hanem 2 mm körüli is. Ez az a vastagság, ami 5 mm körüli tűvel horgolható. A zsinórok kötéssel készülnek, nem akad be a szál horgolás közben, és használat közben sem húzódik ki könnyen a fonal szála. Ez mindenképp előny. Az, hogy mennyire tartós, majd a használat közben derül ki.

A szatyor alja kerek, mérete szerintem pont megfelelő, nem kicsi és nem nagy.
Az egyszerűség kedvéért a táska füle nem horgolt. Igaz, így csak kézben lehet vinni, vállra nem akasztható, de ez számomra nem probléma, így biztos nem ér le a földig, ha kézben van.

A szatyor alja és mintája



Horgolt bevásárló szatyor

Mérete: 28 cm széles, 35 cm magas fül nélkül.
  •  Zsinórfonal, kb. 2 mm-es, 250 gramm
  • 5,5 mm-es horgolótű
  • 1 pár Prym táskafül
  • tű a szálak eldolgozásához és a fül felvarrásához

 A szatyor elkészítése

A szatyrot körben horgoljuk.
A köröket a kör végén a magasítás legfelső láncszemébe öltött hamispálcával zárjuk.


5 láncszemből gyűrűt kapcsolunk.
1. kör: 3 láncszem magasítás, 11 egyráhajtásos pálca. (12)
2. kör: 3 láncszem magasítás, a láncszemek tövébe 1 egyráhajtásos pálca, majd minden pálcára 2 egyráhajtásos pálca. (24)
3. kör: 3 láncszem magasítás, a következő pálcára 2 egyráhajtásos pálca, majd minden második pálcára szaporítunk. (36)
4. kör: 3 láncszem magasítás, minden harmadik pálcára szaporítunk. (48)
5. kör: 3 láncszem magasítás, minden negyedik pálcára szaporítunk. (60)
6. kör: 3 láncszem magasítás, *2 pálcát kihagyunk, a következőre 2 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, és 2 egyráhajtásos pálca. 2 pálcát kihagyunk, a következő 4 pálcára 1 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, a következő pálcára 1 egyráhajtásos pálca. *-tól a kör végéig ismételjük a mintát, az utolsó ismétlésnél 4 pálcát horgolunk, az ötödik a sort kezdő 3 láncszem lesz. (összesen 6-szor ismétlődik a minta.
7. -21. kör: 3 láncszem, a * következő 1 láncszemes ívbe következőre 2 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, és 2 egyráhajtásos pálca. A következő 4 pálcára 1 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, a következőre 1 egyráhajtásos pálca. *-tól a kör végéig ismételjük a mintát, az utolsó ismétlésnél 4 pálcát horgolunk, az ötödik a sort kezdő 3 láncszem lesz.
22. kör: 1 láncszem, az első pálcára egy rövidpálca. *A következő 2 pálcára rövidpálca, a láncszemet kihagyjuk, a következő 2 pálcára rövidpálca. A következő 5 pálcára és a köztük levő láncszemekre 1-1 rövidpálcát horgolunk. *-tól ismételjük. A kört az első rövidpálcára horgolt hamispálcával zárjuk.
23.-25. kör: 1 láncszem, minden rövidpálcára egy rövidpálcát horgolunk.
A munkát befejezzük.

A táskafüleket a rövidpálcás csíkra varrjuk.

A szatyor mintája
Az első sor a szaporítás utolsó sora. A színessel jelölt rész ismétlődik a körben. 


A szatyor mintája


Mivel a fül nem horgolt, így maradt egy kevés fonal, amit fel is használtam. Ebből készült a horgolt tok, aminek leírását itt találod.

Szatyor és tok együtt

Jó horgolást!


2019. augusztus 24., szombat

Horgolt tok zsinórfonalból

Úgy érzem, mostanában kötelező táskát és hasonlót horgolni. :-)
A zsinórfonalak sem maradhatnak ki a kíséretezésből.

Horgolt tok zsinórfonalból


A tok az előzőleg meghorgolt táska maradékából készült, és nagyon szerencsésen pont megfelelő méretű lett, hála a fonal mennyiségének. Az utolsó sor után kb. fél méter maradt. Jól kiszámoltam! Nem, így alakult. :-)

A tokot körben horgoltam, a láncszemsor mindkét oldalán kezdve, így se az alját, se az oldalát nem kellett összevarrni vagy összehorgolni.


Mérete: 17 cm széles, 10 cm magas.

Mire van szükség

  • 2 mm-es zsinórfonal
  • 5 mm-es horgolótű
  • 1 db gomb
  • varrótű, cérna a gomb felvarrásához

 A tok horgolása

21 láncszem, a tűtől számított 3 láncszemtől kezdve minden láncszembe egy félpálcát horgolunk. A sor végén a láncszemek másik oldalán is folytatjuk a munkát. A kört zárjuk.
2.-3. kör: 2 láncszem magasítás, a pálcák tetejére 1-1 félpálca.
4. kör: 2 láncszem magasítás, a pálcák harmadik szálába öltve 1-1 félpálcát készítünk.
5. kör: 2 láncszem magasítás, a pálcák tetejére 1-1 félpálca.
6. kör: 2 láncszem magasítás, a pálcák harmadik szálába öltve 1-1 félpálcát készítünk.
7.-9. kör: 2 láncszem magasítás, a pálcák tetejére 1-1 félpálca.
A munkát befejezzük.

A gomblyuk láncszemsor, melyet olyan hosszúra készítünk, hogy a kiválasztott gomb méretének megfeleljen. Elhelyezése a tok közepe.

Jó horgolást!



2019. augusztus 18., vasárnap

Mennyi fonalat vegyek? Mi van, ha kevés lesz?

Pár éve írtam arról, hogyan próbáljuk meg kiszámolni azt, hogy egy projekthez menyi fonalra lesz szükség.
Közepes vastagságú fonal

Hoztam példát, hosszú számolgatást is olvashatsz ott.
Erről a posztról van szó:
https://tanulj-horgolni.blogspot.com/2014/08/szamoljunk-mennyi-fonal-kell.html

Most arról írok, hogy használjuk fel mások tapasztalatát, amikor ki akarjuk találni, mennyi fonalra lesz szükségünk.

Azt remélem nem kell hosszabban taglalnom, miért fontos tudni, mennyi fonal lesz elegendő egy ruhadarab, kiegészítő vagy bármi más elkészítéséhez.
Ha már jártál úgy, hogy a pulóver második ujjánál úgy könyökmagasságban elfogyott a fonal, tudod miről beszélek. Akkor is, ha egy sapkát akartál horgolni, de nem ért le a füledig sem, amikor elfogyott a fonalad.

Ha előre tudjuk, hogy kevés lesz a fonal, fel tudunk készülni.
Ezek közül csak az egyik lehetőség az, hogy veszünk még fonalat. Nem is biztos, hogy ez egy jó ötlet.

Ha a fonalat évekkel korábban vásároltad vagy kaptad, lehet, hogy ma már nem is találod a kapható fonalak között. Lehet, a fonal megvan, de ilyen színkód nincs.
Szerencsés esetben a fonal és a szín is kapható még, azonban a most kapható és az otthoni fonal között lehetnek árnyalatbeli eltérések. Igen, ez az, ami miatt a gyártók javasolják, egy projekthez egyszerre vásároljuk meg az összes fonalat.

Mégis, mit lehet tenni?
  • Keresünk más fazont
  • szellősebb mintát választunk
  • rövidebbet készítünk a leírtnál
  • más fonallal pótoljuk a hiányzót.
Az utolsó pontról kicsit beszéljünk többet!

Pótoljuk más fonallal a hiányzó mennyiséget. Igen! Nem kell az eredetit kutatni, ha már reménytelen, akkor se, ha nem reménytelen. OK, akkor vásárolj még gyorsan, ha mostanában vetted, de már néhány hónap után is az árnyalati eltéréssel számolnod kell.

Légy kreatív és bátor!

Legyen olyan az a pulóver, mint amit pont úgy terveztek, amilyennek most lennie kell, miután látod, kevés a fonalad.

Azonos nevű fonal másik árnyalatával csíkozhatod, készítheted a passzékat más árnyalatból.
Használhatsz egészen más fonalat is. Itt azért azt javaslom, az összetétel, kezelhetőség hasonló legyen! Nem sokra mész, ha olyan fonalat használsz, ami majd összemegy, vagy esetleg nem is mosható.

Gondolj arra, nincsenek szabályok! Senki sem mondja meg neked, milyennek KELL lennie annak, amit éppen horgolsz. Ha nem meséled el mindenkinek, azért ilyen itt meg ott, mert kevés lett volna a fonal, akkor mindenki arra gondol, ez így lett tervezve.

Térjünk rá arra, hogy mások tapasztalata hogyan segít neked.
Ha elég sok leírást nézegetsz, akkor azért biztosan feltűnt, bizonyos darabokhoz nagyjából tudni lehet, mennyi fonalra van szükség.

A legegyszerűbb eset a közepes vastagságú fonal, ezekből nagyon sok projektet találsz, és sokféle fonal kapható.
Ha egy fonal nagyon vastag, akkor hiába a "jó eredmény" a hány szem és sor ad ki 10*10 cm-t versenyben, mégis több fonalra lesz szükség, mint amikor közepes vastagságú fonalból dolgozol.

Vastag fonal

Néhány példa fonalszükségletre


  • Sapka 50-100 gramm (normál méret és fazon, tehát nem a túl bő és túl hosszú)
  • Sál 100-200 gramm (hosszától és szélességétől erősen függ)
  • Női pulóver közepes méretre 400-600 gramm
  • Zokni 100 gramm egy pár címkén szerepel, mekkora méretig
  • Babatakaró 300 grammtól felfelé

Különleges fonalak


A Puffy és a Puffy Fine fonal személyes kedvenceim, ezekhez nem kell tű, horgolni, kötni se kell tudni, mégis gyorsan készíthetünk belőle takarót vagy sok egyéb dolgot.
Ebből 1 négyzetméterre 5 gombolyagot (50 dkg) kell számolni, 6 gombolyagot akkor, ha még körbe is hurkoljuk díszítésként.




2019. július 27., szombat

Horgolt szatyor - könnyen elkészíthető

Mostanában a csapból is az folyik, hogy használjunk kevesebb műanyagot. Jó, igyekszünk megfogadni a tanácsot, de tudjuk, nem olyan egyszerű ez. Használjunk vászonszatyrot a műanyag zacskók helyett, majd pár hét múlva mit olvashatunk? Ne gondoljuk, hogy a vászonszatyor jó, mert és itt jön az, hogy mennyire terheli a környezetet az előállítása. A cikkek végén ott van, legalább 150-szer kell használni ahhoz, hogy használata ne okozzon kárt.

Azt nem tudom, a kötőfonalakról mit mondanak, gondolom a horgolt szatyrot is sokszor kell használni, de úgy gondolom, egy évet kibír. Persze függ attól, mit viszünk benne, hányszor kell mosni, megsérül-e, vagy olyan szennyeződést szed össze, ami miatt már nem akarom használni.

Reméljük a legjobbakat! :-)
Horgolt szatyor Catania Grande fonalból

A lényeg, horgoltam egy szatyrot. Sőt, be is fejeztem. Ez nem mindről mondható el, amit elkezdtem.

Ezzel a szatyorral biztosra mentem. Arra gondoltam, a Catania fonalból készült szatyor egyrészt azért nem készült el, mert rettentően meguntam horgolni, aminek oka az, hogy azzal a mintával nem lehet haladni. Másrészt éppen a mintát említem. :-)

Arra gondoltam, csinálok egy olyan szatyrot, ami aránylag hamar elkészül.

Mérete: szélessége 31 cm, magassága 35 cm, plusz a füle.

Fonalként a Catania Grande-t választottam. 4,5 és 5 mm-es tűvel horgoltam. Az alját 4,5 mm-es tűvel, hogy szorosabb legyen, és a befejező részt is, szintén a stabilitás miatt.

20 dkg fonal kellett hozzá, úgy másfél méternyi maradt.

Ha tudsz sapkát horgolni, akkor könnyen meg tudod horgolni ezt a szatyrot is. A sorok elején 2 láncszemet magasítottam a szaporítós sorokban, amikor a mintát horgoltam, az egyráhajtásos pálcákhoz 3 láncszemet, a rövidpálcás sorokat pedig spirálban horgoltam. Az egyszerűség kedvéért a sorok elején a magasítást nem írom le. Ha te álló egyráhajtásos pálcát szeretsz/tudsz készíteni, horgolhatod azzal a láncszemek helyett.

A szatyor horgolása


Kezdés 4 láncszemből gyűrűt kapcsolok.
1. kör: A gyűrűbe 12 egyráhajtásos pálca. (12)
2. kör: Minden pálcára 2 pálcát horgolunk. (24)
3. kör: Minden második pálcára szaporítunk. (36)
4. kör: Minden harmadik pálcára szaporítunk. (48)
5. kör: Minden negyedik pálcára szaporítunk. (60)
6. kör: Minden ötödik pálcára szaporítunk. (72)
7. kör: Minden hatodik pálcára szaporítunk. (84)
8-9. kör: Minden pálcára 1 pálcát horgolunk. (84)
10. kör: Az első pálcára 3 egyráhajtásos pálca, *2 pálcát kihagyunk, a következőre 3 egyráhajtásos pálca. *-tól körben ismételjük.
11-13. kör: Az előző kör két pálcacsoportja közé horgoljuk a 3 egyráhajtásos pálcát.
14-15. kör: Minden pálcára egy egyráhajtásos pálca.
16. kör: Az első pálcára 2 egyráhajtásos pálca, egy láncszem, *2 pálcát kihagyunk, a következőre 2 egyráhajtásos pálca, egy láncszem. *-tól körben ismételjük.
17-19. kör Az egyláncszemes ívekbe horgoljuk a 2 pálcát. A minta itt is 2 pálca-1 láncszem.
20. kör: Minden pálcára és egyláncszemes ívbe egy egyráhajtásos pálcát horgolunk.
21. kör: Minden pálcára 1 egyráhajtásos pálcát horgolunk
22. kör: Egy egyráhajtásos pálca és egy láncszem minden második pálcára.
23-24. kör: Az előző sor mintáját horgoljuk, minden pálcára egy egyráhajtásos pálca, utána egy láncszem.
25. kör: Minden pálcára és láncszemívbe 1 rövidpálcát horgolunk.
26-27. kör: Minden rövidpálcára egy rövidpálca.
28. kör: Itt alakítjuk ki a fület. Számold meg, hogy hány pálcád van, és valamilyen jelölést alkalmazva határozd meg a fülek helyét és méretét.
Itt 84 pálca van, a beosztás a következő: 14 rövidpálca, a következő 13 rövidpálcát kihagyom, felette 25 láncszem, a következő 29 rövidpálcára rövidpálca, majd a a következő 13 rövidpálcát kihagyom, felette 25 láncszem, a következő 15 rövidpálcára rövidpálca.
29. kör: A rövidpálcákra és a láncszemekre 1-1 rövidpálca.
30-31. kör: Minden rövidpálcára egy rövidpálca.

A szálat elvágjuk, munkát befejezzük, szálvégeket eldolgozzuk.

A szatyor 20 dkg fonalból csak kicsi füllel jön ki. Ha rászánsz még egy gombolyagot, akkor lehet hosszabb fül is.

Egyre figyelj! A képeken nagyon jól néznek ki a nagy szatyrok, a hosszú fül is, de próbáld magadhoz, ne járj úgy, hogy a szatyrot a földön húzod. Gondolj arra is, hogy ha 2-3 kg valamit teszel bele, hosszabb lesz, mint üresen!

2019. július 14., vasárnap

Piros horgolt öv

Natúr színű fonalból több övet is készítettem, ezeket megnézheted itt és itt.
Az itt látható piros öv ugyanabból a fonalból készült, csak a színe más.


Piros horgolt öv

Az előzőekhez képest nem sok változás van, kísérleteztem a különböző pálcákkal és horgolótű méretekkel.
4,5 mm-es tűvel is jó eredményt kapunk.

A piros öv horgolása


Kezdés 30 láncszemmel
1 sor: 4 láncszem, a tűtől számított ötödik láncszembe egy hosszított egyráhajtásos pálca.
2. és további sorok: 4 láncszem, egy hosszított egyráhajtásos pálca az előző sor pálcájára.
Befejezés: a szükséges hosszúság elérése után 30 láncszem.

A munkát befejezzük, szálvégeket eldolgozzuk.

Az övek hosszához annyit, hogy a fonaltól is függ, mennyire lesz rugalmas az öv. Ha nagyon rugalmas, mint például itt, akkor a derékbőségnél rövidebb legyen a mintásan horgolt rész.
Ha túl hosszú a mintás rész, nem a megkötőnél fogod megkötni, ami nem mutat jól.

Horgolt övek

Mit jelent, hogy hosszított egyráhajtásos pálca?


Angol neve: extended double crochet - edc

Készítése: ez is egyráhajtásos pálca, az eltérés a megszokotthoz képest annyi, hogy miután áthúztuk a fonalat, és 3 hurok van a tűn, egy ráhajtás után nem 2, hanem csak 1 hurkon húzzuk át a fonalat. Utána úgy horgolunk, mintha ez a lépés nem is lett volna, tehát kettesével lehorgoljuk a hurkokat.



2019. július 12., péntek

Variációk egyszerű, keskeny horgolt övre

A már bemutatott öv horgolása igazán gyorsan ment, és egész szórakoztató volt. Egyre kell nagyon figyelni, hogy sikerüljön egyszer erre, egyszer arra fordulni a sor végén.
Ezen kívül semmi nehézség nincs benne. Ez sem horgolásilag nehézség, inkább csak abban, hogy a fel-le sorrendjébe ne keveredjek bele. De nyugi, időnként belekeveredtem, de nem volt vészes a végeredményt elnézve.
Horgolt öv

A szélesebb öv leírása


Kezdés 50 láncszemmel.
1. sor: 3 láncszem, a tűtől számított 3. láncszembe 2 egyráhajtásos pálcát horgolunk.
2. sor: 2 láncszem, fordulunk, 1-1 egyráhajtásos pálca az előző sor egyráhajtásos pálcáira.
3. sortól kezdve a 2. sor mintáját ismételjük.

A szükséges hosszúság elérésekor az utolsó sorban 2 egyszerre befejezett egyráhajtásos pálcát horgolunk.
befejezés: 50 láncszem.

A kezdés és befejezés a két megkötő.

A munkát befejezzük, a szálvégeket eldolgozzuk.

Keskeny horgolt öv

Keskeny öv leírása


Kezdés 50 láncszemmel.
1. sor: 2 láncszem, a tűtől számított 2. láncszembe 1 hosszított rövidpálcát horgolunk.
2. sor: 2 láncszem, fordulunk, 1 hosszított rövidpálca az előző sor pálcájára.
3. sortól kezdve a 2. sor mintáját ismételjük.

A szükséges hosszúság elérése után 50 láncszemmel fejezzük be a munkát.

A munkát befejezzük, a szálvégeket eldolgozzuk.

A fonalról, az eldolgozás módjáról már írtam, itt tudod elolvasni. 


2019. július 11., csütörtök

Felső, egészen más fonalból, mint az ajánlott

Évekkel ezelőtt mutattam egy tunikát. Itt olvasható a poszt: https://tanulj-horgolni.blogspot.com/2016/05/divatos-felso-hetvegi-projekt.html

Többféle fonalból horgoltam meg a modellt, de eddig mindig olyan vastagságúból, ami az eredetihez közel állt.

Most az jutott eszembe, nézzük meg, hogy mutat Catania fonalból.

Tunika Catania fonalból

Hogy a végén kezdjem, meglepően nagy lett, persze nem túlméretezett, mint az eredeti. Igazából azért próbáltam ki ebből a fonalból, hogy hátha kedvet kap valaki az elkészítéséhez, gyerek, vagy tini számára. A tunika két körlap, 15-15 sort (kört) kell csak horgolni, majd a két részt összehorgolni.

A minta egy Red Heart modell, itt tudod letölteni.

4 mm-es tűvel horgoltam. Két gombolyag Catania éppen határeset, 105 gramm, de tudjuk, a Catania esetén ez lehet, pont két gombolyag.

A kör átmérője 53-55 cm lett. A modell oversize, ezért inkább kis termetre ajánlom.

Horgolhatsz rá még néhány kört, akkor 3 gombolyagos a projekt, viszont 100 cm körüli mellbőségig biztos jó lesz.
A váll és oldal összehorgolásakor érdemes ellenőrizni a méreteket, főleg arra figyelj, hogy a nyakkivágásba beférjen a fej. Az oldalát érdemes hosszabban összehorgolni, mert a leírás szerinti karkivágás szinte derékig ér, persze az egész tunika nagyobb.

A leírás úgy mondja, körben haladunk összehorgoláskor, ahol nyitva kell maradnia a szélnek, ott csak az egyik darabot horgoljuk körbe. Ez annyira nem jó ötlet, illetve az eddigi fonalak egyikéből se nézett ki olyan nagyon jól, maximum volt olyan, aminél nem nagyon látszott a szél. A Cataniánál sajnos nagyon látszik, a rövidpálcákkal körülhorgolt részek nagyobbak lettek, ezt még én is át fogom horgolni, csak gyorsan meg akartam mutatni. :-)

Az eredeti leírást követtem mindenben, a fonalvastagságot és a tűméretet kivéve. Az eredeti körlap 30", vagyis kb.75 cm átmérőjű, ez jóval kisebb.

Hidd el, nem nehéz elkészíteni, 15 kör az eleje és ugye a háta is, és utána egy kis összehorgolás, és már el is készült. Egy hétvége elég hozzá, és nyáron, amikor nincs 30 fok, hanem csak huszonkevés, egy póló fölött remekül hordható.
A többi évszakban mellénynek is nevezheted, mert bármily meglepő, ezek a semmi kis felsők is melegítenek.

Próbáld ki! Jó horgolást!






2019. július 10., szerda

Horgolt öv - egyszerű és gyors projekt

A múltkor egy makramé övet kellett volna készítenem, de a rendelkezésre álló szál olyan vékony, hogy 1 órai munkával a szálak levágásán túl 3 cm hosszúságot tudtam csomózni.
Ez nem kicsit kedvetlenített el. :-)
Aki az övet kérte, jó ötlettel állt elő. Mi lenne, ha horgolnánk övet? Jó, horgoljunk övet!

Keskeny horgolt öv

A terv eleve egy keskeny öv volt, itt láthatod a végeredményt. Ennél keskenyebb már csak akkor lenne, ha egy láncszemsorból állna.

A fonaláról annyit, ez egy makraméfonalnak nevezett fonal, táskát is lehet belőle horgolni, szerintem makraméra pont nem alkalmas. Csúszik, de nagyon, tehát a csomók azonnal lecsúsznak, már akkor igazgatni kell, amikor még el sem készültek, szóval macerás. Ezen még túl is lehet lendülni, viszont a fonal szerkezete a ma oly divatos kötött, tehát nem sima szálak összetekerésével készül, hanem egy nagyon keskeny kis csövet kötnek.

A probléma ezzel a kötött csővel van. Ezen fonalak közös tulajdonsága az, hogy az egyik oldalról le lehet bontani a fonalat. Ha a fonal kezdete pont az az oldal, ahonnan bomlik, már az első perctől kezdve izgulhatunk, meg ne rántsuk véletlenül a szálat.
Én már csomót kötök az ilyen fonalak végére munkakezdés előtt.
Ennél a fonalnál is így jártam el. Ha már a bomlást emlegetem, itt írom le, hogyan dolgoztam el a szálvégeket.

Először tűvel szépen a szemek között vezettem néhány centiméteren át, majd kb. 1,5 cm hosszúra hagyva levágtam a szálvégeket, és ekkor a nylon makramé szálaknál használt módszert alkalmazva, öngyújtó lángjánál megolvasztottam a fonalat, és a horgoláshoz nyomtam. Így odaragadt a szál, reméljük, nem kel önálló életre.

Az övet olyan hosszúra készíted, amilyen hosszú övre szükséged van. Illetve, ha ilyen erősen nyúlós fonalad van, akkor annál rövidebbre, ezt próbával tudod megállapítani.

Öv horgolása


Anyag: Makramé nevű fonal, ami 100% nylon vagy ki tudja mi, de műszál.
Horgolótű: 4 mm

Láncszemekkel kezdjük, ez a rész lesz a megkötő. A középső rész maga az öv mintája, majd a végén ugyanolyan hosszú láncszemsor, mint az öv elején.

Kezdés: 70 láncszem.
A minta 3 láncszem, majd a tűtől számított 3. láncszembe 1 egyráhajtásos pálca
2. sor: 2 láncszem magasítás, megfordítjuk a munkát, 1 egyráhajtásos pálca az előző sor pálcájára.
3. és minden további sor: a 2. sort ismételjük.

A szükséges hosszúság elérése után 70 láncszem.
A munkát befejezzük, szálvégeket eldolgozzuk.

Az öv mintája

Tipp

Ha a sorok végén nem mindig ugyanarra fordítod a horgolást, hanem egyszer az egyik, következő sorban a másik irányba, az öved egyenesebb lesz.

Jó horgolást!

2019. július 1., hétfő

Könnyű nyári sál, egyszerű mintával

A nyári sálnak nem nagyon kell melegítenie, ezért vékony, nyári fonalból érdemes készíteni. Ez a sál is ilyen fonalból készült. A minta egyszerű, kezdők is meg tudják horgolni. Igen, itt is figyelni kell arra, hogy minden sorban ugyanannyi pálcát készítsünk, és a pálcák között a láncszemet is meghorgoljuk.
A sál elkészítésének időigénye nem túl nagy, néhány óra alatt elkészül. Ha lassan horgolsz, vagy megunod, és szünetet tartasz, akkor is egy hétvége elég lesz.

A színátmenetes fonalak előnye az, hogy ugyanolyan két darabot nem tudunk készíteni, és mintától, sor hosszúságtól függően alakulnak a csíkok.
A Bella fonalhoz 1-3 mm-es horgolótűt ajánl a gyártó, én 4 mm-es tűvel horgoltam. Ez egy könnyű nyári sál, aminél nem gond, sőt direkt jó, ha kicsit meg tud nyúlni, és szellősebb lesz.

Nyári sál Bella Batikból

Fonal, horgolótű


Ez a sál Alize Bella Batik fonalból készült, ami 100% pamut. A batikmintának köszönhetően a színek foltokban kerülnek elő, erre a festésre nem a szabályos csíkok a jellemzők.

Horgolótű: 4 mm

Mit kell tudni a sál meghorgolásához


  • láncszem
  • egyráhajtásos pálca

A sál méretei


  • 8 cm széles
  • 150 cm hosszú

Minta


A sál mintája nagyon egyszerű, semmi furfang nincs benne, a kicsit dülöngélő pálcák maguktól lesznek ilyenek.
A minta a következő: egy egyráhajtásos pálca, egy láncszem váltakozása. A következő sorban az egyláncszemes ívbe készítjük a pálcát, a pálcák felett lesznek a láncszemek.

Többféleképpen viselhető


Kezdés

22 láncszemmel kezdjük.

Első sor: a tűtől számított 4. láncszembe egy egyráhajtásos pálca, majd minden láncszembe egy egyráhajtásos pálca.

Második sor: 3 láncszem magasítás, egy egyráhajtásos pálca a következő pálcára, *egy láncszem, egy pálcát kihagyunk, egy egyráhajtásos pálca a következő pálcába. *-tól a sor végéig ismételjük.

Harmadik sor: 3 láncszem magasítás, egy egyráhajtásos pálca a láncszemívbe, *egy láncszem,  egy egyráhajtásos pálca a következő láncszemívbe. *-tól az utolsó láncszemívig ismételjük, egy láncszem, majd az előző sor magasításának tetejére egy egyráhajtásos pálcát öltünk.

A továbbiakban a harmadik sor mintáját ismételjük.

Kétszer nyak köré tekerhető a sál

A sálat olyan hosszúra készíted, amilyenre szeretnéd. A Bella Batik fonalból ehhez a mérethez nem kellett felhasználni a teljes gombolyagot.

A sál szélességét és hosszát szabadon változtathatod. Másfajta fonalból is jól néz ki.
Válassz egy fonalat és hajrá :-)

Jó horgolást!



2019. június 19., szerda

Rózsaszín horgolt mellény

Megmutatom ezt a mellényt. Nem felsőnek készült, hanem olyan ruhadarabnak, ami alatt egy póló vagy blúz is van.

Rózsaszín horgolt mellény

Catania fonalból készült, 6 gombolyag kellett hozzá. Mellbősége 90 cm, hossza kb. 67 cm. 3,5 mm-es tűvel horgoltam.

Három minta egyvelege.

Külön horgoltam az elejét és a hátát, az alsó mintacsíkot pedig az oldalak összevarrása után körben.
Szélén egy hamis pikós sor van. Nem pikó, a 3 láncszem stimmel, de nem öltöttem vissza az elsőbe, hanem a rövidpálca mellé a 3 láncszem után még egy rövidpálcát horgoltam.




2019. június 1., szombat

Nyári kalap és kendő

Nyáron kalapot nem azért hordunk általában, mert fázik a fejünk. Remélem, idén is így lesz :-)
A nap, a szél ellen véd, valamint csapzott frizuránkat is eltakarja.

Nyári kalap Bahar Batikból

Pár éve készítettem egy hasonló kalapot, most egy már sajnos nem kapható Alize Bahar Batik árnyalatból.

A kalap kapott egy nyári kis kendőt is, ami sálként fog szolgálni.

Nyári sál Bahar Batikból


Nem mondom, kicsit trükközni kellett, mert a kérés az volt, a sál a kalaphoz való tartozását a mintájával is mutassa meg. A nagyimintáról meg tudjuk, elég sok fonal kell hozzá. Mivel ez az utolsó két gombolyag volt, igyekezni kellett, hogy akkorára nőjön a fonal elfogyása előtt, amit már lehet hordani. Végül sikerült. :-)

Persze azt nem lehet megoldani, hogy a fonal pont sor végén fogyjon el, így maradt egy kevés, ami már messze nem lett volna elég egy sorra, de lett belőle egy kis virág, amit tetszés szerint fel lehet tenni akár a kalapra, akár a kendőre, vagy bárhová. A virágot kitűzőalapra felvarrtam, így könnyen áthelyezhető.

2019. május 24., péntek

Színes nyári sál

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető kis sálat mutatok. Nem a hideg elleni védelem az elsődleges feladata, inkább dísz, és a melegebb hónapokra készült.


Nyári sál

Egygombolyagos projekt, Catania color fonalból, 4 mm-es tűvel.

A sál hossza kb. 170 cm, szélessége 6 cm. Nincs blokkolva, de szerintem felesleges is.

A mintája az általam különösen kedvelt V-minta.


A sál mintája
A V minta egy egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, egy egyráhajtásos pálca ugyanabba a tőbe öltve.
Az első sorban a V-k között 2 láncszemet hagyunk ki. A széleken csak egy láncszem kihagyás van, sor elején 3 láncszem helyettesíti az első pálcát, és ahogy látni, a sor végén egy egyráhajtásos pálca van. Így a sál két oldala egyenes lesz.

A többi sorban a V két pálcája közti egyláncszemes ívbe öltünk.
Amikor ívbe kell ölteni, akkor a láncszemek alá öltünk, nem a láncszembe!

A minta egyszerű, ha az első két sort nem téveszted el, már mutatja magát a minta.
Addig horgoltam, ameddig tartott a fonal. (1 gombolyag)

Itt jobban látszik a hossza

Amikor a fonal úgy tűnik, már nem lesz elég egy újabb sorra, a munkát befejezzük, a szálvégeket eldolgozzuk.

Jó horgolást!

2019. május 18., szombat

Az év slágere - kerek, horgolt táska

Ahogy elnézem a blogokat, a különféle posztokat, úgy látom, a horgolt táska, ráadásul a kerek horgolt táska az idei év slágere.

Körtáska még fül nélkül

Érdekes megfigyelni, hogy időről-időre mennyit változik a horgolt táskák divatja. A horgolásuk divatja. :-)

Most, ez a fazon olyan, ami engem is megfogott. Sokféle fonalból el lehet készíteni, különböző nagyságúra lehet horgolni. Lehet, nem is kell okvetlenül bélelni, és nem kell túldimenzionálni a táska fülét sem.

Az is igaz, az utóbbi években sok kelléket lehet már kapni táskák horgolásához. A közös ezekben a kiegészítőkben, hogy bizony elég drágák. Fotón nekem is tetszenek a horgolt táskák, azonban a mindennapos használatukkal kapcsolatban vannak fenntartásaim. A bőr alapra és bőr kiegészítőkkel horgolt táskák többe kerülnek már akkor, amikor megveszem a hozzávalókat, mint egy olyan műbőr táska, amit évekig tudok hordani.

Visszatérve a kerek és horgolt táskákra. Nálam is vannak itthon olyan fonalak, amik igazából nem alkalmasak semmire, a táskán kívül. Próbálkoztam több dologgal, de valahogy nem volt az igazi.

Gondoltam, először készítek egy kicsi táskát. Éppen kitelt egy gombolyagból, ugye több is veszett már Mohácsnál. :-)
Körtáska fém lánc fogóval

Igen, ezt látod most.

Nagy előnye, hogy keveset kell horgolni. Ha vastag a fonalad, az se baj. Annál nagyobb lesz a táskád. :-) A fülével sem kell sokat bíbelődni. Ha van hosszú, karabineres táskafüled, bátran használd! Csak fel kell csatolni a horgolt táskádra.
Ahogy látod, ez egy kisméretű táska, amibe nem tudod belepakolni a fél életed, tehát nem is kell nagy súlyt kibírnia.
A fülét is horgolhatod, vagy fonalból összesodorhatod. Hossza tetszés szerinti, de ezt a táskát általában vállon, vagy keresztben átvetve hordják, így tervezz. :-)
Zárása egy gombbal történhet, vagy horgolsz rá egy kis zárófület, amit gombbal rögzítesz.

A táska oldala

Ez a méretű táska kislányoknak is tökéletes. Kincseknek, vagy játszani, de "igazi" táskaként is.

2019. május 12., vasárnap

Cakkos szélű poháralátét

Az egyszerű poháralátétes posztban a képen nem csak az egyszerű, minta nélküli alátét volt, ezért most folytatom a leírásokat.

Cakkos szélű poháralátét

A cakkos szélű poháralátét egy sorban tér el a legegyszerűbbtől. Kicsi eltérés a munkában, de nagy különbség a végeredményben.

Készítése


A körök végén a kezdő láncszemek közül a legfelsőbe öltött hamispálcával zárod a kört.

Kezdése varázskörrel, ha ezt nem ismered, nem tudod vagy nem szereted, akkor 5 láncszemből készíts gyűrűt.

1. kör: 3 láncszem, és 11 egyráhajtásos pálca a gyűrűbe.
2. kör: 3 láncszem, a láncszem tövébe 1, majd minden pálcára 2 egyráhajtásos pálca.
3. kör: 3 láncszem, a következő pálcára 2 pálca, * a következő pálcára 1 pálca, a következőre 2 pálca. *-tól ismétled körben.
4. kör: *hamispálca az első két pálcára, a harmadikra 3 félpálca. *-tól ismétled körben. A kör végén az első hamispálcához kapcsolod a kört.

A munkát befejezed, a szálvégeket eldolgozod.

A fonalról még nem szóltam.
Ez egy közepes vastagságú pamutfonal, amit 4 mm-es tűvel lehet horgolni. Nem mercerezett, hanem amolyan konyhai pamut, nem fényes.

Ha szebbet szeretnél, akkor használj mercerezett pamutfonalat, például Cataniát vagy Catania Grandét. Az ajánlott tűméretek közül ne a legnagyobbat válaszd!

A színeket itt is lehet variálni, akár egy alátéten belül, akár a szett darabjai között. Ezzel az egy mintával az egész rokonságnak készíthetsz majd karácsonyra ajándékot! Nem lehet elég korán elkezdeni a felkészülést! :-)

Jó horgolást!

2019. május 11., szombat

Keskeny hajpánt kezdőknek

A jó idő beköszöntével a sapkák helyett hajpántot hordhatunk. Persze, aki szereti a hajpántot. Azt tudni kell, hogy nem tartja a hajat, csak dísz. Annak viszont jó. Valamint jó fotózási kellék.


Keskeny hajpánt

Egy egyszerű, gyorsan elkészülő hajpántot mutatok.
Többféle fonalból is elkészítettem, Catania, Catania Flammé, Baby Best.

Ha akarom, egy sor ha el akarlak ijeszteni, azt mondom, sok sor. Mindkettő igaz. Egy keskeny csíkról van szó, de nem hosszú láncszemsorra horgolunk keveset, hanem egy pálcacsoporttal kezdünk, a következőt a tetejére készítjük, stb. Igazából nem is a pálcacsoporttal kezdünk, mert igyekeztem úgy kialakítani a hajpántot, hogy ne kelljen varrni, csak a szálak eldolgozásakor kell tű.

A hajpánt elkezdése előtt mérd le, milyen hosszúságban szeretnéd, hogy mintás legyen, és mekkora megkötő kell. A megkötő hossza tegye lehetővé, hogy masnira kösd. Ez olyan 20 cm-t jelent. A hajpánt rugalmas, kicsit tud nyúlni, azért kell lemérni, meddig érjen a minta, nehogy úgy járj, hogy a mintás részre kötöd a csomót, mert olyan hosszú.

Cica szinte kis ninja lett tőle. :-)


A fonalhoz illő tűnél vékonyabb tűvel dolgozz!

Hajpánt horgolása


Kb. 20 cm hosszú láncszemsor.
1. sor: 3 láncszem, a tűtől számított negyedik láncszembe 2 egyráhajtásos pálca.
2. sor: A munkát megfordítod, 3 láncszem, majd 2 egyráhajtásos pálca az előző sor utolsó pálcájára (Ami most a láncszemek alatt van.)
3-X. sor. A 2. sor mintáját ismételjük.

Amikor eléred a mintás részre szánt hosszúságot, a következő sor elején hamispálcát öltesz az első és a második pálcára, majd a középső szem felett meghorgolod a másik megkötőt, tehát kb. 20 cm hosszú láncszemsort.

A fonalat elvágod, a munkát befejezed, és a szálvégeket eldolgozod.

Ne ijedj meg, ahogy kézben tartod, elcsavarodik, de ha a hajadba teszed, már nem akar szökni.


Hajpánt a kalapon
Ahogy látod, kalapra is felteheted a hajpántot szalag helyett.

2019. május 10., péntek

Poháralátét - gyors és mutatós

Nem is tudom, miért nem írtam még a poháralátétről. Az biztos, hogy gyorsan elkészül, és egészen egyszerű is lehet a mintája. Szoktam mondani, nem kell mindig bonyolult mintákra gondolni, és főleg kezdőként azokat előtérbe helyezni, az egyszerű minták is szépek.


Poháralátétek különböző mintával


Miért jó poháralátétet horgolni? Úgy általában azért, mert gyors siker. :-)
Ha most tanulsz horgolni, akkor egy poháralátét szett számodra duplán jó. Sikerélmény, és gyakorlási lehetőség.

Mit tudsz egy poháralátét készítésekor gyakorolni?
A körben horgolást, a szaporítást. A cél a lapos kör, tehát olyan, ami nem hullámos, és nem is hajlik felfelé.

Poháralátét kezdőknek

Persze úgy is kérdezhettem volna, tudod-e mi mindent tudsz készíteni akkor, ha már tudsz szabályos kört horgolni?
Sok-sok dolgot, minden olyat, ahol szükséged van egy körre.

Néhány példa:
  • poháralátét
  • edényalátét
  • sapka
  • táska
  • tároló

Nem akarom tovább cifrázni, lényeg, jó, ha tudsz körben horgolni úgy, hogy a kör teljesen lapos.

Azért azt is meg kell mondanom, a poháralátét nem csak kör alakú lehet, lehet négyszög, ötszög, hatszög, valamilyen forma, pl szív, alma.

Itt most az egyszerű poháralátétekről van szó, annak készítését írom le. Az egyetlen nehézség az, hogy a szett összes darabját ugyanolyan szorosan horgold. :-)

Készülhet rövidpálcával, félpálcával, egyráhajtásos pálcával. Én a magam részéről jobban szeretem az egyráhajtásos pálcát használni. Ekkor 4 kör bőven elegendő.

Akkor nézzük a legegyszerűbb kör alakú poháralátétet.

A legegyszerűbb poháralátét

A körök végén a kezdő láncszemek közül a legfelsőbe öltött hamispálcával zárod a kört.

Kezdése varázskörrel, ha ezt nem ismered, nem tudod vagy nem szereted, akkor 5 láncszemből készíts gyűrűt.

1. kör: 3 láncszem, és 11 egyráhajtásos pálca a gyűrűbe.
2. kör: 3 láncszem, a láncszem tövébe 1, majd minden pálcára 2 egyráhajtásos pálca.
3. kör: 3 láncszem, a következő pálcára 2 pálca, * a következő pálcára 1 pálca, a következőre 2 pálca. *-tól ismétled körben.
4. kör: 3 láncszem, a következő 2 pálcára 1-1 pálca, a következő pálcára 2 pálca * a következő 2 pálcára 1 pálca, a következőre 2 pálca. *-tól ismétled körben.
A munkát befejezed, a szálvégeket eldolgozod.

Ez a legegyszerűbb kerek poháralátét mintája.
Nem lesz ez unalmas? Nem!
Van, aki a szett minden darabját ugyanabból a színből készíti, más pedig minden darabot más színből horgol.
Akár körönként más színnel horgolhatod.
Az első 3 kör egy színből, a negyedik minden darabnál más szín.

Hamispálcák a körök között


Egy vagy több körre horgolhatsz hamispálcákat (kúszószemeket) elütő színnel.

2019. április 29., hétfő

Hát nélküli nyári horgolt felsők - nem olyan nehéz, mint gondolod

Van, aki eleinte kisebb darabokat horgol, és csak később veszi rá magát arra, hogy egy nagyobb valamit horgoljon. Én is ilyen vagyok. Megvallom, szeretem a gyors sikert, és ami el tud kedvetleníteni, az az, amikor nem látom, hogy növekedne az, amit épp horgolok.

Hát nélküli felső

Ez a hát nélküli nyári felső, amit nevezhetünk crop topnak és halter topnak is, gyorsan elkészül.

Hol lehet egy ilyet viselni?
Strandon, strandra menet, amikor rajtad van a fürdőruha, nem akarsz túlságosan felöltözni, de azért mégis. A fürdőruhára felvehető ruhadarabok az utóbbi időben egyre divatosabbak, itt nem probléma, hogy sok a csipke, a kivágás, és még alá sem kell öltözni, ha eleve fürdőruhára vesszük fel.
Nem tudom, a fesztiválok közönsége nálunk mennyire törekszik arra, hogy valami különleges legyen rajta, Amerikában az ilyen felsőket gyakran ajánlják a fesztiválozóknak.

Ha olyan szerencsés vagy, hogy hordhatsz ilyen felsőt, akkor bátran vágj bele! Tényleg nem nagy munka, hiszen csak eleje van, meg néhány pántja. :-)

Felső Bahar Batik fonalból

Fonalfelhasználás szempontjából is szerencsés modell, 10 dkg fonalból kijön.

Milyen fonalat használj?

Nyári darab lévén elsősorban pamutfonalat ajánlok hozzá, Catania, Bahar, és ezek mindenféle színes változatai, Summer Ombré, és még sok hasonló fonalat ismerhetsz. Bambusz, len tartalmú is jó, ha pamuttal vagy viszkózzal kevert. A lényeg, hűvös tapintású legyen, semmiképp se válassz meleg fonalat.
Vastagságra olyat, amihez 3,5-4 mm-es tű az ajánlott méret.

A Summer Ombrét 3,5 mm-es tűvel, a Bahar Batikot 4 mm-es tűvel horgoltam.

Hogyan készül?


Először meghorgoljuk magát a topot, utána a két oldalrészt a pánttal, valamint a nyakpántokat.
Varrni nem kell, a topra ráhorgoljuk a többi részt.

A top felső része a nyakpánttal

Fentről lefelé dolgozunk, ha méretre készül, akkor érdemes mérned, számolnod, hány láncszemmel kezdj, és milyen hosszú legyen. A modell nagyjából derékig ér.

Láncszem, egyráhajtásos pálca amit ismerned kell, ezen kívül szaporítani és fogyasztani kell.

Szaporítás a top felső részén van, ameddig elérjük a teljes szélességet. Egy pálcába kettő pálcát öltünk.
Fogyasztás az oldalrésznél van, ezt két, egyszerre befejezett egyráhajtásos pálcával készítjük. Tehát az első pálcába öltünk, egyszer lehorgoljuk a hurkokat, ekkor két hurok marad a tűn, újabb ráhajtás, következő szembe öltünk, két hurkot lehorgolunk, és a maradék 3 hurkon egyszerre húzzuk át a fonalat.
A sorok elején nem 3 láncszemes magasítást készítünk. Ezt kerüld el itt mindenképpen. Ha ismered, és szereted készíteni az álló egyráhajtásos pálcát a sor elején, (ahol nincs láncszem, a pálcát a "levegőben" készítjük) akkor dolgozhatsz azzal.
Én a magam részéről annyira nem kedvelem ezt a pálcát, mert látom rajta, hogy nem olyan, mint a többi, és a tetejébe is elég nehéz beleszúrni, ezért én az egyszerűbb változatot horgoltam, ami adott egy határozottabb szélt is. Az egyszerűbb változat az, amikor a sor elején 2 láncszemet horgolok, és a legelső pálcába öltöm az első egyráhajtásos pálcát.
Magyarul a két láncszemes magasítást nem tekintem pálcának. Egy kicsit figyelni kell, hogy a sor végén ne akarj mindenáron a láncszemek tetejébe is ölteni.

A top mérete függ a használt fonal és tű vastagságától, és attól, mennyire szorosan vagy lazán horgolsz. A későbbiekben nem sok lehetőséged van nagyobbítani, ha kicsire horgoltad volna, így érdemes horgoláspróbát készítened, illetve mérned az első 2-3 sor után, hogy a szükséges szélesség rendben van-e. Ha kicsit szélesebb, az nem olyan gond, legfeljebb többet takar. :-)

A képeken látható topok méretei

  • szélessége a felső szélen: 25 cm
  • szélessége az aljánál: 47 cm
  • szaporítós rész magassága: 14 cm
  • oldalpanel hossza megkötővel: 45 cm
  • felső megkötő hossza: 45 cm


Az oldalpanelek megkötőben végződnek, amit olyan hosszúra készítesz, amilyet szeretnél, ha masnira is akarod kötni hosszabb kell, mintha csak csomóra kötnéd. A legbiztonságosabb a csomóra kötni a masnit. :-) (Mindig vannak vicces emberek.)
A nyakhoz kerülő pántra ugyanez igaz.

A top horgolása


45 láncszemmel kezdjük.
1. sor: A tűtől számított 3. láncszemtől kezdve, minden láncszembe 1 egyráhajtásos pálcát horgolunk.
2. sor: Minden sor elején választásod szerint vagy a két láncszem, egyráhajtásos pálca az első pálcára módszerrel vagy az álló egyráhajtásos pálca az első pálcára módszerrel dolgozol tovább, ezt a többi sorban nem részletezem. Az első pálcára 2 egyráhajtásos pálca, a sor utolsó pálcájáig minden pálcára egy egyráhajtásos pálca, az utolsó pálcára két pálca.
3 - 13. sor: A 2. sor mintáját ismételjük.
14 - 19. sor: Szaporítás nélkül dolgozunk tovább, minden pálcára egy egyráhajtásos pálca.
20 - 23. sor: Itt vagy készítesz valamilyen díszesebb mintát, vagy folytatod az egyráhajtásos pálcákat.

Oldalpanel


Oldalpanel


Úgy tartsd a topot, hogy az alja jobb oldalon legyen.
1. sor: Csatlakoztatod a fonalat, 2 láncszem, két egyráhajtásos pálca a sor végébe, összesen 6 sor végébe öltünk 2-2 pálcát.
2. sor: A sor elején fogyasztunk (2 egyszerre lehorgolt egyráhajtásos pálca), 10 egyráhajtásos pálca.
3. sor: 9 egyráhajtásos pálca, az utolsó kettőt egyszerre horgoljuk le
4. sor: fogyasztás, 8 egyráhajtásos pálca
5. sor: 7 egyráhajtásos pálca, fogyasztás
6. sor: fogyasztás, 6 egyráhajtásos pálca
7. sor: 5 egyráhajtásos pálca, fogyasztás
8. sor: fogyasztás, 4 egyráhajtásos pálca
9. sor: 3 egyráhajtásos pálca, fogyasztás

4 pálcával folytatjuk tovább a munkát a szükséges hosszúság eléréséig.

A másik panelt is elkészítjük.

Nyakpánt


A top tetején, a sor végéhez csatlakoztatjuk a fonalat. 4 egyráhajtásos pálcát készítünk, szebb, ha a pálcák közé öltünk.
A pálcák tetejére öltünk 1-1 egyráhajtásos pálcát, ameddig elérjük a kívánt hosszúságot.
A másik pántnál a fonalat a sor vége előtti 4. pálcához csatlakoztatod. A továbbiakban az első pánthoz hasonlóan dolgozol. Ugyanannyi sort horgolj, mint az első pánthoz.


A top alsó széle

Jó horgolást!