2017. április 16., vasárnap

Nagyimintás nyári felső Catania Flammé fonalból

A Catania Flammé fonal 2017 újdonsága. Különlegessége, hogy egyszínű, és színes részei is vannak. A két fonal összesodrásából érdekes összkép alakul ki. A színes fonalrész ráadásul még változó vastagságú is. Már évek óta szeretnék Catania fonalból egy nyári felsőt, de a 3-3,5 mm-es tű annyira nem vonzott. Aztán megtudtam, hogy bátran nekiállhatok 4 mm-es tűvel is, akik már régebben is használták a Catania fonalat, ezzel a mérettel készítették a nyári felsőket. Kötve, tehát a horgolásnál sincs semmi akadálya. Meglepve tapasztaltam, hogy valóban, a fonal nagyon jól bírja a 4 mm-es tűt, és ha valami csipkésebbet akarnék, akkor a 4,5 mm-t is ki fogom próbálni.

Lássuk a medvét, akarom mondani a felsőt.

Catania és Catania Flammé fonalból készült nyári felső

A cél az volt, hogy egy egyszerű, nyári felsőt készítsek. Meg kell valljam, a végére majdnem olyan lett, mint amilyet még az ántivilágban kötöttem-horgoltam. Annak a passzéja kötve volt, és utána ez a kockás minta volt, az ujja kicsit kiszélesedve, szögletes kivágással. Ott oda-vissza haladó sorokkal dolgoztam, míg most egy naaaagy nagyinégyzetet horgoltam. Mit mondjak, azért úgy a tizenvalahanyadik körben már rettentően unalmas. A második darabnál már csak az vigasztalt, a harmadik gombolyag végén készen lesz. A krízis a második gombolyag fele táján szokott lenni, akkor erősnek kell lennem, hogy tovább tudjak haladni. A legutolsó 5 deka viszont elég gyorsan készen lett, persze közben egy elég érdekes videót néztem, így fel sem tűnt, mennyire unalmas ez a minta.

Miután a mai szokásoknak megfelelően már lukat beszéltem a hasadba, akár le is írhatom, hogyan készült.

Catania flammé nyári felső nagyinégyzetekből


Fonal:

  • 35 dkg Catania flammé
  • 5 dkg Catania

4 mm-es horgolótű

Hagyományos nagyi négyzetet horgolunk.
A felső két négyzetből áll, amire a felső szélen további sorokat horgolunk a nagyobb kivágás érdekében.
Ez a néhány sor arra is jó, hogy a felső hosszabb legyen a szélességénél.

A képen látható felső mérete:

  • mellbőség: 106 cm
  • hossza: 60 cm

A felső horgolása

Catania Flammé fonallal kezdjük, a szükséges bőség eléréséig horgoljuk a négyzetet. Itt ez 3 gombolyag fonalat jelentett darabonként. Az utolsó gombolyagból a nyakkivágás plusz sorai készültek, és a ráhorgolt ujjának 2-2 sor maradt.

Nyakkivágás

A nyakkivágást az elején és a hátán eltérően készítjük.
A vállrészek kiszámolásához egy egyszerű módszert választottam, így a kivágás is nagyobb, és a vállrész is szélesebb, tehát az ujjára szánt plusz sorok nélkül is szépen fedi a vállat.
Az utolsó sor négyzeteit megszámoljuk, és elosztjuk hárommal. Ez nálam szerencsére egész számot jelentett, nem kellett gondolkodni, hogyan osszam el a maradékot.
Az eleje vállrészt mindkét oldalon az oldala felől kezdtem, ezért az egyik a színén, a másik a fonák oldalán kezdődik.
A vállrész 8-8 pálcacsoport, a maradék 8 a nyakkivágás, és 8 sort horgoltam. (24 körből áll a négyzetem.)
Kicsit ívelten készítettem.
Háta nyakkivágása

A háta vállrész elkészítése előtt még 4 sort horgoltam nagyimintával, oda-vissza haladó sorokkal a felső oldalra. Utána 4 sorban készült a vállrész, az elejénél ismertetett módon.

A vállakat hamispálcával összehorgoltam.
Ez nagyon egyszerű, minden pálca tetejére öltünk. A pálcacsoportok között nincsenek láncszemek, így jól látható, hova kell ölteni. Az összehorgolás közben figyeltem arra, nehogy az eleje és háta vállából másik szembe öltsek.
A két váll összehorgolása után, először a nyakkivágást horgoltam körbe rövidpálcákkal, itt vigyázni kell, hogy azonos mennyiségű rövidpálcát horgoljunk mindkét oldalra. A második sortól kezdve a szögleteknél egy-egy pálcát átugorva haladtam, hogy szépen kifeküdjön a nyakrész. 3 sor rövidpálca keretezi a nyakat.

Ujja készítése

Ezután nyitottan horgoltam rá az ujját. 20 cm-t mértem ki, ott kezdtem a pálcacsoportokat. vigyázz, az elején és a hátán ugyanolyan hosszúság maradjon az oldalához! Inkább alulról számold a kockákat, így, ha esetleg nem 8 sorral növelted a hátát vagy az elejét, a felsőd eleje és háta oldala mégis azonos hosszúságú lesz.

A fonal fogytán volt, azért csak 2 sort horgoltam mindkét oldalra, a másik két sort egyszínű Catania fonallal készítettem. Ez egyben a szegélyt is megadja.

Oldalak összedolgozása

Amikor az ujja elkészült, összehorgoltam az oldalakat. Itt azért nem árt ellenőrizni, melyik a színe és a visszája, hiszen a válla már össze lett horgolva!
Az összehorgolást rögtön az ujja utolsó sora után kezdtem, először az ujja, majd a felső oldala következett. Itt szintén könnyű haladni, mert pálcák tetejére kell ölteni.

Alsó szegély

Mindkét oldal összehorgolása után az aljára egyszínű fonallal egy sor rövidpálcát horgoltam, majd a második sorban minden harmadik pálca tetejére egy rövidpálca, két láncszem, egy rövidpálca került. Ez picike pikónak néz ki.
A felső szegélye

Ezek után már csak a rengeteg szálvég eltisztázása van hátra.

Itt látszik az ujja, illetve a vállrész is

A minta meglepően rugalmas, időnként mérd magadhoz, hol tartasz. Ízlés dolga, milyen felsőt szeretnél, ha simulósat, akkor húzd ki a horgolást, és úgy mérd magadhoz. Ha lezserebbet, akkor csak kicsivel horgold kisebbre, mint amit a centiméterek mondanak. Ha oversize méretet akarsz, akkor a mellbőségednek megfelelő méretben készítsd el.
A Catania fonal mosás után puhább lesz, tehát akkor még kicsit engedni fog.

2017. április 9., vasárnap

Húsvéti tojásgyűjtő horgolt kiskosár

Húsvét előtt minden évben sok kis aranyos dolgot találunk, amit jó lenne elkészíteni. Nyuszik, csibék, tojások, és persze kis kosarak. Itt is egy kicsi kosárkát látsz, sőt, rögtön kettőt.

Horgolt tojásgyűjtő kiskosár

Az egyik kisebb, a másik nagyobb. Mindkettőnek van füle is. :-) Füle, úgymint kosárfül, és úgy mint nyuszifül. szóval ez itt egy (kettő) nyuszifüles kosár.

Te is el tudod készíteni! Egy óra alatt készen lehetsz vele, a száleldolgozással együtt. Jó, a kicsivel mindenképp.

Ha tudsz sapkát horgolni, már előnyben vagy.

A nagyobbik tojásgyűjtő kosárka

Hozzávalók


Vastag fonal (Bravo Big/Lisa Big), 1 gombolyag (200 gramm)
8-10 mm-es horgolótű

Egy gombolyag fonalból két kis kosarat tudsz horgolni.

Egyráhajtásos pálcákkal dolgoztam, hogy gyorsan készen legyek, még azelőtt, hogy elfogy a fonal.

A kosárka horgolása

  • 12 pálcát varázskörbe öltve kezdtem a munkát.
  • A második körben dupláztam a pálcákat.
  • A harmadik körben csak 6 helyen szaporítottam a nagyobb kosárhoz.
  • A kisebb kosár 24 pálcás,  a nagyobb 30.
  • Mindkét kosárnál 4 szaporítás nélküli sor következett, tehát a nagyobb 7, a kisebb 6 sorból áll.

A kosár füle

A kosárfül 2, illetve 3 rövidpálca széles, a hosszánál arra figyelj, hogy a tulajdonosa ne húzza majd a földön, de azért a karjára tudja akasztani. (20-30 sor)

A kosár fülét horgolhatod közvetlenül a kosárra, így csak egy végét kell rávarrnod, de ha meg tudod oldani, horgold rá a másik végét is a kosárkára. Arra ügyelj, hogy a fül mindkét oldalán azonos számú pálca legyen.

A nyuszi füle

A nyuszifül el is maradhat, akkor a kosárka egy bármikor használható darab lesz.
Ha fület is kap, arra gondolj, a második fülnek pont olyannak kell lennie, mint az első. :-)

A fület 3, illetve 4 rövidpálcával kezdtem, 2 sor után a sor a mindkét végén szaporítottam egy-egy pálcát. Most pár sor szaporítás nélküli készül, végül hegyesítjük a fület. A sorok elején fogyasztok 1-1 pálcát addig, amíg el nem fogynak a pálcák. Az utolsó sor az, amikor az utolsó két pálcát horgolom össze.

Ezek után már csak a fülek felvarrása és a száleldolgozás van hátra. A füleket a kosárfül alá tettem.

A kosarat elkészítheted sokkal vékonyabb fonalból is, dupla vagy tripla szállal, a szükségesnél kicsit vékonyabb tűvel, hogy legyen egy kis tartása.

Én a nagyobb kosarat 10 mm-es, a kisebbet 8 mm-es tűvel horgoltam. Elárulom, még maradt is egy kevés fonal.

Ha a kosárka nem elég formás, úgy értem, kicsit elfekszik, ha leteszed az asztalra, akkor egy műanyag tálkát tegyél bele. Az én nagyobbik kosaram sem akart fotózkodni, (igaz ráadásul még nagy szél is volt) ezért kénytelen voltam beletenni a kisebb kosarat.