2015. április 25., szombat

Kendőtörténet

Nem akartam a Tavaszi Szellő kendő bemutatkozását teljesen szétoffolni, ezért külön cikkben írom le.

Az úgy volt/van, hogy szeretek kendőt horgolni. Persze akkor, ha gyorsan elkészül. Ha heteken át horgolom, elmegy a kedvem tőle. Van olyan minta, amiből 2-3 sornál többet egyszerre nincs kedvem horgolni. Ezen kívül, létezik az a fonal, nem is egy, ami remekül alkalmas arra, hogy elvegye a kendőhorgolási kedvet. Például azért, mert nagyon vékony, és nagyon sok munka árán lesz a kendő akkora, amikor már abba lehet hagyni a horgolását. :-)

Pár éve volt divat az SBS kendő vagyis a South Bay Shawlet, ami aztán Mother of the Bride kendő néven is kiadásra került. Ez a Lionbrandnál található kendő. Rajzos, ezért szeretik. Igazából annyira nem egyszerű, én csak papírból tudom horgolni, különben elrontom. Valahogy nem tudom megtanulni a mintáját. Ez egy dolog vele, de hogy 7 pálca van ott, az nekem sok volt. Túl tömör lett a kendő. Ezért újítottam egy kicsit, és lazán 5-re csökkentettem a pálcák számát.

Rettentően büszke voltam, milyen jót találtam ki. Aztán felvilágosítottak, hogy szép Elise kendőt horgoltam. Na, ekkor néztem meg ezt a kendőt, és láttam, tényleg olyan.

Elise kendő Soft Mohair fonalból

Erről a kendőügyről írtam is, itt: http://tanulj-horgolni.blogspot.hu/2012/11/kendo-erdekes-szinekben.html

Na, most kapaszkodj meg, túl több Elise kendőn, pár hete olvastam  valahol, hogy valaki panszkodott, elrontotta a kétráhajtásos pálcát az Elise kendőben. Mit? Hogy? Hol? Rohantam nézni a mintát, és képzeld, most láttam, hogy ott bizony elbújt egy kétráhajtásos pálca. Szóval akkor most lehet, mégis van egy saját verzióm? :-)

Az viszont igaz, hogy a kétráhajtásost nekem már anno mondta valaki, de akkor azt én úgy értelmeztem, minden pálca kétráhajtásos, és ilyen kendőt is horgoltam. :-)

Ezt a kendőt itt mutattam félkészen: http://tanulj-horgolni.blogspot.hu/2012/08/minta-kicsit-maskepp.html

Kétráhajtásos pálcákkal

Szóval voltak már előjelek, hogy egyszer csak összejön nekem az, hogy egy olyan kendőt variálok össze, találok ki, amire azonnal nem vágják rá, mi a neve...

Mindig a ritkább mintákat keresem, laza legyen és szellős, hiszen nem kabát helyett kell, inkább dísznek, kabát alá, vagy csak dicsekedni. :-) Persze, ajándékba is jó, de azt hiszem te is tudod, meg kell nézni, kinek adunk horgolt cuccot. Mondjuk úgy, akiket ismerek, vagy elkészítik maguknak, vagy nem tetszik nekik a horgolás maga, vagy szerintük ez értéktelen vacak, és sokkal jobb a boltban venni valami jó, minőségi gyári akármit. :-)

Így jutottam el a kendőminta tervezésig, amit változatlanul nagyképű kifejezésnek tartok.
A tervezés nálam az, hogy lerajzolok egy mintát, bár ezt nem tudom, hogy kéne érteni, de úgy képzelem, van egy rajz, és utána azt "lehorgolom". Nos, ez nem így készült.

Elkezdtem próbálgatni különféle variációkat, 4-5 sorokat horgoltam, és mindig eszembe jutott valami új. Itt vagy ott kéne változtatni rajta. Ezeket a változtatásokat meghorgoltam a következő próbán. Ami nem tetszett lebontottam. 5-6 lépésben alakult a minta véglegessé.

Meghorgoltam egyszer, még egyszer, és tetszik! :-)
Horgolom Bamboo Fine-ból, sosem lesz kész, jaj, és horgolom nagyon vékony mohairből is, Precious nevű Red Heart fonalból is. Majd megmutatom.

Ennyi a kendő története. Eddig. :-)

2015. április 20., hétfő

Tavaszi szellő kendő bemutatkozása

Annyi kendőminta van a neten, minek még egy? Ez más, ez az enyém! :-)
Igen, én terveztem. Mondjuk rajzoltam, és találtam ki. A tervezést nem érzem megfelelőnek, mert ez inkább a tapasztalat irányából indulva alakult rajz.

Tavaszi szellő kendő Catania fonalból

A kendőmintákkal az szokott a bajom lenni, hogy túl sokat kell horgolni. A gyors sikert szeretem, nem szeretem, amikor heteket szüttyögök egy kendőn, pláne, ha utána nem is tetszik.

Ezért nálam minden minta úgy végzi, hogy kissé átalakul. Általában a pálcák számát szoktam csökkenteni, és pár éve nagyon büszke voltam magamra, milyen jól kitaláltam a mintát, aztán mondták mások, ez melyik minta. :-)

Tavaszi szellő kendő Unforgettable fonalból

Tehát az volt a kiinduló helyzet, kellene egy olyan kendőminta, amit nagyon kevés fonalból is értékelhető méretű kendővé lehet tenni.

Ha könnyű, szellős, nyári kendőt akarok, akkor az ne legyen 20-30 dkg. Gondolom ez elfogadható. :-) A nyári kendőkre én 1 gombolyagot szánok, vékony fonalból ez se kis munka.

Több kísérlet után alakult ki a minta. A minta szellős, ez a része a névnek meg is van fejtve. Miért tavaszi? Na vajon miért? :-) Egy könnyű csipkekendő számára, amit ráadásul tavasszal teszek közzé mi lenne jobb név?
Így tehát az új kendő neve: Tavaszi szellő kendő.

A teljes Tavaszi szellő kendő

Milyen a kendő? Laposan elnyúló háromszög, tehát jobban szélesedik, mint ahogy a háromszög magassága nő. Ennek előnye az, hogy nem ér le a térdedig hátul, mire elöl össze tudod fogni.

A minta könnyen megjegyezhető, két sor ismétlődik.
Az első két sor persze egészen más, tehát a 3.-4. sor az, amit ismétlünk. Meddig? Ameddig elég nagynak nem érzed, vagy nagyon meg nem unod, vagy ameddig tart a fonalad.
Az utolsó sora olyan legyen, amiben a 4 pálca, köztük láncszemmel mintarész található. (6. sor)

Blokkold, ha úgy szereted, de ha csak a nyakadba akarod tenni, ez el is maradhat.

Egyszínű fonalból is szép, de a színátmeneteseket szereti igazán. (Bamboo Fine, Angora Gold Batik, Catania, Díva, Alize Bella)
Egy hosszan színátmenetes fonalból igazi szépség lesz. (Tahiti)

Igen, egy kendő, amit meghorgolhatsz Catania fonalból is. Nem, nem lesz kemény, mert 5 mm-es tűvel horgolod! Nem, nem gond, hogy nyúlik, ez a cél!

A kendő rajzán erősen látszik, hogy nem vagyok grafikus, sőt a számítógépes rajzolás sem erősségem.

Tavaszi szellő kendő rajza


A képet le tudod tölteni, és ki tudod nyomtatni. Az eredeti rajz is A/4-es papíron van, azt szkenneltem be.

A kis karikák a láncszemeket jelentik, a vonal egy áthúzással az egyráhajtásos pálca, két vonallal a hasán pedig kétráhajtásos. Az x a rövidpálca. Kezdésnél a kis pont a körré kapcsolást jelzi.
Kétráhajtásos pálca csak a sorok végén van.

Amikor láncszemívekbe öltünk, akkor nem kell a láncszemekbe próbálni bökni, mit nem kell, nem szabad! Ha láncszemívbe öltesz, mindig a "nagy lukba" ölts, úgy szoktuk mondani, aláöltünk a láncszemívnek. Tehát nem keresed meg mondjuk a 3, láncszemet, hogy abba ölts, hanem egyszerűen az ív alá öltesz, és oda teszed mondjuk a rövidpálcát.
Miért jó ez? Azért, mert a láncszemív alá öltött pálcák szépen el tudnak igazodni, amikor kész a kendőd, vagy akár munka közben is, kicsit meghúzgálod erre és arra a kendőt, és az esetleg még kicsit csámpásan álló pálcák a helyükre kerülnek.

Utóbb vettem észre, az egyráhajtásos pálcákon hol erre, hol arra dől a vonal, ezt tekintsd sajtóhibának, a lényeg, egyszer van áthúzva=egyráhajtásos pálca.

2015. április 10., péntek

V és W. Miről van szó?

Most, amikor horgoljuk a felsőt, felmerült ez a kérdés. Milyen W, mi az?

Egyszerű a válasz, a horgolásminta V vagy W betűre hasonlít.

V minta

A szimpla V minta így néz ki: 1 pálca - 1 láncszem - 1 pálca.

Ez egy variációja, és lehet kisebb-nagyobb pálca. Van olyan minta, ahol rövidpálcákat horgolunk, és van, ahol kétráhajtásost.

Ha "bővebbre" szeretnéd, akkor tehetsz közé két láncszemet is.
Ha pedig kis csinosra, akkor nem is kell a láncszem, egymás mellett egy tőben két pálca, a következő sorban pedig a két pálca közé öltöd a két pálcát.

A W ugyanez pepitában.

W minta, ráadásul kétráhajtásosban

A W minta így néz ki: 2 pálca - 1 láncszem - 2 pálca.

Az 1 láncszem írásakor megremegett a kezemben a billentyűzet (nem), mert lehet, jobb lenne itt már a 2 láncszemet javasolni. Van ahol 1, van, ahol 2 láncszemet készítünk.
Ez az 1 vagy 2 függ attól is, mennyire horgolsz lazán vagy szorosan, és milyen fonalvastagságot használsz, mekkora tűvel dolgozol.
Lehet, hogy az 1 láncszem simán elég, de előfordulhat, hogy nem fér el a 4 pálca az ívben.

Itt is igaz, hogy ha több láncszemet készítesz, szélesebb lesz a W.

Én még nem olvastam rövidpálcás W-t, de nem zárom ki, hogy van, aki ilyet horgolt már. Általában egyráhajtásos vagy kétráhajtásos pálcákkal horgoljuk.

A V és W mintát gyakran a kezdő láncszemsorra horgoljuk. Itt figyelni, számolni, kell. Nincs kőbe vésve, hány szemet hagyj ki, mert lehet, hogy az a cél, a kezdősorod ne feszüljön, de lehet, hogy direkt szaporítani akarsz az első sorban.

Ha egyik sem célod, akkor:

Szimpla V esetén minden harmadik láncszembe készítesz egy V-t.
Dupla V (W) esetén általában 3 láncszemet hagyunk ki, és a negyedikbe öltünk.


2015. április 8., szerda

Fotózás - avagy a tálalás - 1

Mindannyian tudjuk, hogy fontos a jó fénykép, meg hogy egy kép többet ér ezer szónál, bla-bla.

Azért bla-bla, mert ugye vannak képes tutorialok, meg mindenféle csodafotók, aztán mégsem mindig értjük, mit akarnak... :-)

Lényeg, ha van mit megmutatnunk a világnak, próbáljuk a lehetőségekhez képest a legjobb minőségben megtenni.

Szeretek fényképezni, nem mondom azt, hogy tökéletesen elsajátítottam a fotózás minden csínját-bínját, de vállalható képekkel szoktam jelentkezni. (Remélem, te is így látod.)

Ha úgy látod, mégsem, akkor gondolj arra, aki tudja, csinálja, aki nem, az meg tanítja. :-)

Most olyan tanácsokat olvashatsz, amiket könnyen be tudsz tartani, nem kell hozzájuk se profi gép, se előképzettség.

Ha szoktál kötni-horgolni, és szeretnéd másoknak is megmutatni a művet, akkor azt le kell fényképezned.

Néhány alapvető szabályt mindenképpen be kell tartanod, attól függetlenül, hogy milyen géppel fényképezel.
  1. Tartsd stabilan a fényképezőgépet. (Fényképezőgép alatt most bármilyen más eszközt is értek, amivel fényképezel.)
    Amikor exponálsz, a kezeddel ne kövesd a mozdulatot. Tehát, ha a fényképezőgéped tetején van a gomb, amit megnyomsz, ha exponálsz, akkor figyelj oda, hogy a gépet ne nyomd lejjebb, csak a gombot kell megnyomnod.
    Ha ezt megtanulod, már sokat tettél az éles képekért!
  2. Ha az a célod, hogy lássák, értelmezni tudják azt, amit lefényképeztél, akkor készítsd is olyanra a képet, hogy értelmezni lehessen.
    Elhiszem, hogy ma az a divat, hogy 30-45 fokos szögben elfordítják a fényképezőgépet, és úgy néznek ki a képek, mintha a kép sarkában állna a személy, akit fényképeznek, de mondd meg őszintén, amikor meg akarsz nézni a képen valamit, akkor te is elkezded tekergetni a nyakad, hogy álló helyzetben lásd a tárgyat?
  3. Nappal szemben nem fényképezünk! Természetesen a lámpa, fénycső, reflektor felé sem! Kivéve, ha pont azt akarod lefényképezni.
    Ha be akarsz mutatni valamit, akkor ne a tárgy mögül jöjjön a fény. Ha nem az a célod, hogy látni is lehessen a pulóvered mintáját, akkor persze más a helyzet.
  4. A legjobb idő a fotózásra az, amikor világos van, de szűrt napsütés. A ragyogó napsütésben nem lesznek olyan jók a képeid. Miért? Túl erős, éles fény esik rá, és nagy valószínűséggel lesznek olyan részei a képnek, amik "kiégnek", mások meg esetleg árnyékosak.
  5. Ha a gépeden van autofókusz, akkor használd is! Hagyd, hogy a gép beállítsa a fókuszt. Van, amikor nehezen megy neki, és egészen másra fókuszál, de azért vagy ott, hogy erre figyelj! 
A fentiek nem igényelnek semmilyen beruházást, igazából különleges ismereteket sem, és könnyen betarthatók.

2015. április 7., kedd

Horgolt felső színesben

Annyira megtetszett a már bemutatott Mystique tunic, hogy nagyon gyorsan el is kezdtem színes fonalból még egyet.
Burcum Batik 3514-es szín

A legkisebb méretet kezdtem horgolni, az ajánlott vastagságú fonalból, 6 mm-es tűvel.
A törzs részénél úgy tűnt, hogy ebben a fonalból több van, mint 6 mm-es tű :-) No és persze az is eszembe jutott, ha kicsit lazább lenne a felső, nekem is jó lenne.

Legalább felpróbálás céljából, ha túl feszesnek nyilvánítanám.

Az elgondolást tett is követte, és amikor már 5 sor készen volt a törzséből, megrántottam a szálat és lefejtettem. Ha igazi vagány lennék, persze az egészet újra kezdtem volna, de óvatos duhaj vagyok, és úgy gondoltam, a vállrész még hagyján, de a törzse az lehetne szélesebb is, és 7 mm-es tűvel biztos az is lesz.
Nem tévedtem.
Sőt, mint horgoláskor világossá vált számomra, a 7 mm-es tű jobban fekszik a Burcumnak, mint a 6 mm-es. Sokkal gyorsabban tudtam horgolni, nem pattant le a tűről a fonal.

Mystique Tunic Burcum Batik fonalból 
Burcum Batik fonalat itt találsz!

20 dkg fonal van a felsőben, ami persze még rövid, de segédemen egészen jól mutat.
Ha a színe fonal nem tetszik, próbálj meg a színétől elvonatkoztatni, és a formát nézni, no meg azt a jó hírt, hogy van olyan elérhető fonal, amiből 30 dkg felhasználásával el tudod készíteni akár magadnak, akár másnak a tunikát.

A tunika mintája olyan, hogy keresztben könnyen tud nyúlni, tehát ez a legkisebb méret, ami ha szövött anyag lenne, a fél felemre lenne elég (annál azért többre...), horgolva jó lesz. 100-110 cm-es mellbőség esetén is vállalható a legkisebb méret Burcum fonalból, 7 mm-es tűvel!

Ez a legkisebb méret hangsúlyozása azért fontos, mert itt a törzsrésznél 20 mintaegység van, ami miatt nem érzi úgy az ember, hogy egy örökkévalóság lesz a befejezésig eljutni.

2015. április 6., hétfő

Horgolt felső készen

Immáron eldolgozva a szálak, és segédemen fényképezve mutatom be a felsőt.

A kész felső

A teljes hosszát nem mutatom, mert akkor kiderülne, hol is fotóztam :-)
Lényeg az, hogy a torzó magasságához képest hosszabb lett a felső, és ha egyenes felületen van a bábu, akkor lent még jó 20 centiméternyi felső terül erre-arra.

A minta közelről:

A felső mintája
Nekem tetszik a végeredmény! :-)

2015. április 5., vasárnap

Horgolt felső - WIP

A horgolt felső már tavaly is érdekelt, és készült is egy.
Sajnos korlátozott lehetőségekkel, mert a legjobban egy egyszínű, hosszú ujjú pulóverrel mutat, ami lehetőleg valamilyen erősebb (sötét) színű legyen. Ja, és ne legyen a pulcsin díszítés. Nehéz eset. :-)

A kiszemelt áldozat:
Mystique tunika a Red Hearttól

Már tavaly megtetszett ez a felső, bár, hozzá kell tennem, hogy nem pont olyanra horgoltam, mint a leírás.

Nem lett hosszú, de még háromnegyedes ujjú sem.

Félkészen lengedezik a szélben :-)

Ennek rettentően egyszerű oka van, mégpedig a fonalhiány. Kac-kac, ugye? :-)
Pedig így van. Itt van ez a fonal, ami persze már nem kapható, és én tavaly télen horgoltam belőle egy kendőt, aminek nagyon tetszik a mintája, de nem fejeztem be, mint utóbb kiderült, kb. 20 cm hiányzott a körbehorgolásból, de én abban a hitben voltam, még több sor kell hozzá.
Megmértem, számolgattam. Az eredeti hosszú ujjú modell a méretemben 56 dkg fonal az eredetiből, amit persze nem lehet kapni.

28 dkg volt a kendő. Bátor tett volt belevágni, ugye?
Bíztam abban, hogy a fonal kicsit vékonyabb, és ezért az ujjatlan verziónak értékelhető hosszúságban ki kell jönnie. Az értékelhető hosszúságnak a legalább derékig leérőt neveztem meg.

Íme a teljes tunika, még nem teljesen készen

Örömmel jelentem, sikerült a tervet túlteljesíteni! Teljesen normális a hossza, sőt, ennél hosszabb már nem is kell, mert nem szerencsés ráülni egy horgolt felsőre.

Ja, hogy a WIP mit jelent? Work in Progress, vagyis azt, hogy épp most készül! :-)
A következő bejegyzésben megmutatom készen, nappali, normális fényben fényképezve, esetleg felvéve.

A mintát itt találod: http://www.redheart.com/free-patterns/mystique-tunic

Az eredeti fonala nem kapható Európában.
A modell nem kezdőknek való!