2014. december 31., szerda

Sapka kétféle mintával, színesen

Az itt látható sapka remek példa arra, hogy van, amikor egy modell az embernek nem tetszik az eredeti fonallal, azonban más fonalból már olyan, hogy egyszerűen meg kell horgolni.

Az eredeti sapka, és a leírás itt található: http://www.redheart.com/free-patterns/winter-blast-hat

Winter blast hat

Hát igen, mondtam, olyan iskolás.

Aztán, jóval később, láttam, hogy van hozzá videó is, és a videón mintha nem is ugyanaz a sapka lenne. Azt a videót időközben eltávolították, se a Red Heart oldalán, se a Youtube-on nincs meg, így kénytelen leszel a balkezes változatot megnézni. Ha balkezes vagy felsóhajthatsz, végre. :-)
Az előképen az eredeti sapka van, de színesben készítik el.



Azért egészen más, ugye?

Körülnéztem, miből lehetne elkészíteni, és a Burcum Batik fonalat alkalmasnak találtam.

Az én Winter blast sapkám
A sapka szemből
Az elkészítése elég hosszan van leírva. 

A lényeg:
  • kétféle tűvel dolgozunk, a rövidpálcás részek a kisebb, a mintás részek a nagyobb tűvel készülnek.
  • a rövidpálcás részt a színén, körben horgoljuk
  • a mintás részt a fonákján, spirál alakban horgoljuk
  • a minta: félpálca, a következő szembe egy hamispálca
  • a rövidpálcás részek 4-5 sorosak
  • a mintás részek 5 sorosak


A minta olyan, ami a fonák oldalon látszik, ezért dolgozunk a fonák oldalon, hogy a minta a sapka színére kerüljön.
Kicsit jobban oda kell figyelni horgoláskor, és érdemes szemjelölőt használni, mert még így is el lehet tévedni. :-)

A videót megnézve, vele együtt horgolva bátran elkezdheted!

A fonal ilyen volt:






2014. november 15., szombat

Fejpánt és még életet is menthet

Hangzatos címet sikerült kitalálnom: fejpánt, ami életet menthet. Nem túlzás. Már itt vannak a sötét esték, mit esték, délutánok, amikor nehezebb észrevenni z úton bandukoló gyalogost.
Lehetsz városban vagy falun, bárhol előfordulhat, hogy hiányzik a közvilágítás, esetleg éppen nem működik, a lényeg, sötétben kell megtenni rövidebb-hosszabb távolságot.

Ekkor remek segítő egy olyan ruhadarab, ami feltűnő. Méghozzá úgy, hogy amikor fény esik rá, akkor hirtelen nagyon jól látható lesz, hogy valami van ott. A valami pedig valakihez tartozik.

A Reflective fonalban fényvisszaverő szálat találunk. Ez a szál teszi lehetővé, hogy a Reflective fonalból készült darab, amikor erős fény esik rá, szinte világítson.

Nem, nem világít, csak visszaveri a fényt. A lényeg az, hogy láthatóvá, sokkal jobban láthatóvá teszi  a fonalból készült ruhadarabot, kiegészítőt.

Fejpánt Reflective fonalból

A fejpánt 2 színű fonal 1-1 szálának összefogásával készült. Válassz ki két színt a lehetséges 9 közül, és máris kezdődhet a munka.

Dupla szál, 9 mm-es tű. Én 10 láncszemmel kezdtem, és a tűtől számított negyediktől mindegyikbe 1-1 egyráhajtásos pálcát öltöttem. 3 láncszem magasítás a sorok elején, minden pálcára egy pálca.
A fejemhez mértem, milyen hosszúra lesz szükségem. Úgy kalkulálj, hogy rugalmas a horgolás, tehát a szükségesnél kicsit rövidebb legyen. Amikor a megfelelő hosszúság elkészült, rövidpálcákkal összehorgoltam a két rövidebbik oldalt. A pálcák mindkét szálába öltöttem.
Ezek után színére fordítottam, és az egyik színnel rövidpálcákat horgoltam a két oldalára, ami az alja és a teteje. Egyenletesen helyezd el a pálcákat, igyekezz, hogy ne nyújtsd meg, de ugyanakkor ne is szűkítsd a fejpántot.

Amikor a szélek behorgolása is készen volt, eldolgoztam a szálakat.

A munkát a Red Heart modellje alapján kezdtem el, a fenti számokban látod az eltérést. 10 pálcával 12-13 cm széles volt a fejpánt, és még a rövidpálcák is növelik picit a szélességet.

A fonalat megtalálod a fonalbolt.com webáruházban a Reflective fonalak között

2014. november 10., hétfő

Egyszerű minta, érdekes fonallal

Ha kezdő vagy a horgolásban, esetleg úgy érzed, nem tudsz semmi "ütőset" készíteni.
Ez nincs így! :-)

Ha a rövidpálcát, egyráhajtásos pálcát ismered, és persze el is tudod kezdeni a munkát láncszemsorral, akkor tiéd a világ!

Az itt látható körsál/nyakmelegítő mindössze ebből a két pálcából áll, semmi szaporítás, minta nincs benne. Az egyetlen dolog, amit pluszként meg kell tanulni, az a sor végi színváltás.

Egyszerű csíkos nyakmelegítő

A zöld sorok egyráhajtásos pálcával készültek, a színesek rövidpálcával.
2-2 sor készül mindkettőből, és ezt kell ismételgetni.

A sálat a Red Heart oldalán találtam, nem linkelem, mert van vele kis probléma. Nem abból a fonalból van, mint amiből én készítettem, nem jött ki a méretpróba, ezért nem az ott leírtak szerint készült. Mivel a fonal, a pálcák száma és a sorok száma sem azonos, sőt a fonal karaktere sem, így mondhatom, ez egy másik nyakmelegítő lett.

A sál mintája

3 gombolyag fonal kellett hozzá, ebből 2 a zöld, és egy a színes. Ha bármilyen más összeállítást tervezel, ezt kell tudnod. Tehát abból a színből több kell, ami az egyráhajtásos pálcás sorokban van.

Az én sálam a Red Heart Soft és Soft color fonalával készült. Sötétzöld és jewelry a színek neve.
6,5 mm-es tűvel dolgoztam. Mérete kb. 190 cm  X 21 cm.

Kb 190 láncszemmel kezdtem, és a tűtől számított negyedik láncszembe öltöttem az első egyráhajtásos pálcát. A soron minden láncszembe egy egyráhajtásos pálcát horgoltam.
A 2. sorban 3 láncszem magasítás után minden pálcára egy pálcát horgoltam, a láncszemek az első pálcát helyettesítették.
A 3. sorban a másik színnel minden pálcára egy-egy rövidpálcát horgoltam.
Az 4. sor szintén rövidpálcák azzal a színnel, ami a 3. sorban is volt.
5.-6. sor ismét zöld nálam, 3 láncszem magasítás után minden pálcára egy-egy egyráhajtásos pálca.
A 3.-6. sort ismételtem addig, amíg a sál magassága el nem érte a 20 cm-t, illetve úgy fejeztem be, hogy a rövidpálcás csík legyen az utolsó. (Tehát picit magasabb is lehet a sál)
Itt a munkát befejeztem.
Megfordítottam a sálat, és a kezdő láncszemsor másik oldalára is horgoltam 2 sor rövidpálcát.
A munkát befejeztem, majd a sálat színével befelé kettéhajtottam, hogy a rövidebbik oldalakat össze tudjam horgolni. Ezek után már csak a szálakat kellett eldolgozni.

A sálat kétszer a nyakad köré tudod tekerni, illetve kapucnis sálként is tudod hordani.


2014. november 1., szombat

Körsál egyszerűen

Sálakkal az a baj, hogy kicsúszik, szétcsúszik. A körsál nem tud, és ha ráadásul möbius, akkor szépen ki is fekszik a mellkason.

Az itt látható sál olyan fonalból készült, amit többfajta fonal társításával készítettek.

Möbius sál egyszerűen

A sálról bővebben itt olvashatsz: Horgolások: Körsálak

2014. október 27., hétfő

Vastag fonal - gyors siker

Ne félj a vastag fonalaktól!

Többnyire divatholmit készítünk, kevesen vannak, akik szép, vékony fonalból kötnek csipkepulóvert vagy norvég mintást pulcsit.
Amúgy is ma már nem is a norvég minta a divat, hanem a Fair Isle, ami pont olyan, mint a norvég, csak nem formára kötnek, hanem a kész alapdarabokat szabással alakítják pulóverré. Jó, tudom, ennél bonyolultabb, de aki egyiket se ismeri, annak ennyi információ elég is erről, no meg ez itt egy horgolással foglalkozó blog.

Ha sapkát, sálat, kendőt, kapucnit, ponchot készítesz többnyire, akkor a vastag fonalaktól ne félj!
A vastag fonalakhoz jó vastag tűt kell használnod, amivel a munka nem túl kellemes szerintem, de az az előnye megvan, hogy 1 óra alatt készen vagy egy hosszabb sállal is.

Hogyan jutsz vastag fonalhoz?

  • Megveszed a boltban
  • Több szálat összefogsz.

A fonalválasztékhoz ma már minden gyártónál hozzá tartoznak a vastag, nagyon vastag és még annál is vastagabb fonalak.

Bulky, chunky, super bulky vastagsági jelölésekkel ellátott fonalakról van szó. 5-6 -os fonalvastagság

De ha összefogsz 2 szálat, ami 3-as vastagság, vagyis középvastag, amit egyszálasan 4-5 mm-es tűvel horgolsz, máris van egy vastag fonalad.
Ha még bátrabb vagy, és 3 szálat fogsz össze, veheted is elő a 10 mm-es tűt a horgoláshoz.

Horgolótűk

Azt, hogy pontosan mekkora tű kell neked, ki kell tapasztalnod. Én is sokáig kerestem egy-egy sapka horgolásánál, melyik az a tűméret, amikor már elég laza, de még nem túlságosan az, és ráadásul elégedett is vagyok az eredménnyel.

A Bravo Big fonalhoz például 15 mm-es tűt használtam, és végre elégedett vagyok! Tavaly kisebb tűvel horgoltam, ahogy javasolták is, és nekem túl merevnek tűnt a sapka és sál. Sokat kísérleteztem, kipróbáltam a fonalhoz ajánlott mintákat, tűméreteket, kötöttem, horgoltam, a spirálmintás sapka és a laza csipkemintás sál kivételével annyira nem tetszett a kész mű. Volt, hogy csak annyi volt a probléma, hogy a fonalból nem jött ki olyan hosszú sál, mint ami kényelmesen kétszer körbeérte volna a nyakamat, máskor meg túl sérülékenynek éreztem a laza sálat, horgolva pedig túl szorosnak.

Sál Bravo Big fonalból

Tehát kísérletezni kell!
Jó, ha tudod, hogy ha gyapjútartalmú a vastag fonalad, akkor az puhább, mint a 100 % akril ugyanolyan vastagságban.
Ha puhább akrilt veszel több szálasan, akkor vastag, de puha fonalat kapsz.

A nagyon vastag fonalak nem 5 vagy 10 dkg-os gombolyagokban vannak, hanem 15-20 dkg-os, hatalmas gombolyagokban. Egy gombolyag ehhez a súlyhoz képest meglepően kevés fonalat tartalmaz, de nem is lehet összehasonlítani egy vékonyabb fonallal.

Egy gombolyagból elkészül a sál vagy nyakmelegítő. Ha sapka-sál kombót akarsz, akkor vagy rövid sálad lesz, vagy egy együtteshez két gombolyagot veszel.

6 pálca egy sorban - sál
Ha egy gombolyagos projektet akarsz, és sapka-sál a cél, akkor először készítsd el a sapkát, majd mérd le, mennyi fonalad maradt, és próbáld megsaccolni, milyen szélesen tudod elkezdeni, hogy értékelhető hosszúságot kapj!
A másik lehetőség, készítesz egy olyan hosszú láncszem nélküli pálcákkal készülő sort, amilyen hosszú sálat akarsz, ezt leméred, valamint a maradék fonalat is, és szorzás-osztás után kiderül, hány sort tudsz még horgolni .





2014. október 25., szombat

Egyszerű nyakmelegítő

Szeretem a gyors sikereket, nem tudom, mondtam-e már. Nem is szívesen állok neki nagy munkáknak, inkább a gyorsan elkészíthető, egyszerű darabokat kedvelem.

Adott egy fonal, ami elég vastag, akril, nem a szuperpuha fajtából. Igaz, ismerek praktikát a fonal puhítására, de a könnyebb megoldást választottam.

Tudtad, tapasztaltad már, hogy a fonalak már attól is puhulnak, hogy vastagabb tűvel dolgozol velük, mint az ajánlott méret?
Ezt a fonalat 5 mm körüli tűvel ajánlják horgolni.

Ha 8-10 mm-es tűt használsz, azonnal puhább lesz az elkészülő darab.

Egyszerű nyakmelegítő
Itt egy nagyon egyszerű, horgolt nyakmelegítőt mutatok be, amit kezdők is nagyon könnyen el tudnak készíteni. Fonaltakarékos projekt, hiszen nem nagy. Idő sem kell hozzá túl sok.

7 sor az egész.

Olyan hosszú láncszemsorral kezded, ami a fejedet körbeéri. A láncszemekből gyűrűt kapcsolsz, vigyázva, ne legyen benne csavar.

Az első sorban rövidpálcákat horgolsz. A következő 5 sorban hosszított egyráhajtásos pálcák vannak.

A hosszított egyráhajtásos pálca (angolul: extended double crochet) a következő:

Ráhajtás, belebök, áthúz - ráhajtás, egy!!! hurkon áthúz - ráhajtás két hurkon áthúz - ráhajtás két hurkon áthúz.

Tehát egy olyan egyráhajtásos pálca, amit 3 lépésben horgolsz le. Először csak egy hurkot, majd a szokásos 2-2 hurkot.

Az utolsó sor ismét rövidpálca.
A munkát befejezed, a szálakat eldolgozod.

2014. október 23., csütörtök

Nyakmelegítő nagyon vastag fonalból

Ha gyors projektre vágysz, akkor a vastag fonal remek választás!

Divatos, könnyű vele dolgozni, és nagyon gyors eredményt hoz.

A Bravo Big fonal 200 grammos gombolyagban kapható, és 10 mm-es tűt ajánlanak hozzá.

Tavaly már barátkoztam vele, akkor a horgolás annyira nem jött be, de akkor még horgoláshoz is 10 mm-es tűt írtak. Idén horgoláshoz a 15 mm-es tűt használják a mintáknál.

Nyakbavaló Bravo Big fonalból


Láttál már 15 mm vastag horgolótűt? Elég brutálisan néz ki. Képzeld el, hogy az átmérő 15 mm. Vastagabb, mint a legtöbb fakanál nyele, még szerencse, hogy nem seprűnyél vastagság. A lényeg az, hogy elvileg gyors a munka, de gyakorlatilag annyira mégsem, mert elég lassan tudod a pálcákat horgolni ezzel a nagyon vastag tűvel. A kezed is hamar kikészül tőle, szóval jobb, ha beosztod a munkát, és nem egy délután akarod majd, persze az utolsó pillanatban meghorgolni az összes karácsonyi ajándékot vastag fonalból. :-)

Nyugodj meg, a munka hamar készen lesz, mert bár sokkal tovább készül egy pálca, mint mondjuk az 5 mm-es tűvel, de a vastagság miatt itt egy sor kb. 2 cm magas, és pálcánként 1 cm körüli a szélesség.
Kevés pálca, kevés sor!

A képen látható nyakbavaló 10 pálcás sorokkal van horgolva egyráhajtásos pálcákkal, és kb 85 cm hosszú. A két végét rövidpálcákkal horgoltam össze.

Megvallom, ezt a hosszúságot nem kedvelem, mert a nyakam fázik, és nem díszként hordok sálat, kendőt a nyakamban.
Lehet, hogy rövidebb jobb lenne?

2014. október 1., szerda

Horgolt passzé

A pulóverek aljára passzét szoktunk kötni. Jó, nem mindig, de túlnyomóan igen.
Ha horgolunk, szintén szükségünk van olyan módszerre, amivel rugalmas lesz a pulóver alja. Nem csak itt használható a passzé, hanem sálak kedvelt mintája is egyben.

Ha eddig nem tudtad, hogyan tudnád horgolva elkészíteni, most az itt látható videó segíteni fog ebben.

Nem kell angolul tudnod, nézd figyelmesen a videót.

Az első sorban rövidpálcát készítesz minden láncszembe, a másodikban minden pálcára hamispálcát (kúszószemet), a harmadikban a hamispálcákba öltöd a rövidpálcát, amit a munka hátsó oldalán találsz meg. A második-harmadik sort kell ismételned.





Próbáld ki!

2014. szeptember 29., hétfő

Mackókötés, horgolva?

A mackókötés egyfajta passzé. Aki tud kötni, ismeri, de ez itt egy horgolós blog, ebben horgolunk.

A pálcákat ma már annyi helyre tudjuk ölteni, hogy elképesztő.

  • két szál alá a pálca tetejére
  • két pálca közé
  • a pálca tetejére az első szálba
  • a pálca tetejére a hátsó szálba
  • a pálca oldalába
  • a pálca keresztszálába
  • a pálcát átölelve a munka színéről indítva a tűt
  • a pálcát átölelve a munka fonákáról indítva a tűt

Itt az ominózus kép:

Camel stitch -avagy mackókötés horgolva


A képen horgolást látsz.
Elsőre mindenki, aki látta, rávágta, jé, mackókötés. Mondtam, nem. Ekkor voltak még tippek, ezeket most nem mondom el, mert csak összezavarná a mondanivalót. :-)

A képen látott horgolást te is el tudod készíteni, ehhez több videót is tudok mutatni. A szöveget nem kell értened, de első megnézéskor ne tekerj bele abba a részbe, amikor már horgolnak.

Camel stitch a neve annak az öltésnek, ami egészen olyan eredményt ad, mint a mackókötés.




A camel stitch más képet mutat, ha oda-vissza haladó sorokban horgolod, és mást, ha körben horgolsz.



Kipróbálod?

2014. szeptember 11., csütörtök

Könnyű sál, kezdő horgolóknak is

Végy egy gombolyag vastag fonalat, de nagyon vastagot ám, és egy hatalmas horgolótűt, 15 mm nagyságút.

Sál Bravo Big fonalból


A sál fél óra alatt elkészül egy ekkora tűvel!

6 láncszemmel kezdtem, és a tűtől számított második szembe, majd a további 4 láncszembe is 1-1 rövidpálcát horgoltam. A sorok elején egy láncszemet horgoltam, majd minden rövidpálcára egy rövidpálcát.

Amikor elértem a megfelelő hosszúságot (amikor már csak a rojtokra való fonal volt a gombolyagból), befejeztem a munkát.

Így néz ki közelről a minta

A rojtokhoz 24 szálat vágtam, ez tetszőleges hosszúságú lehet, de úgy kalkulálj, hogy a rojt felhurkolásához a fonalat félbe kell hajtanod. Egy rojt 2 db félbehajtott szálból áll.
Amikor a rojtot a sálra hurkoltam,készen is lettem.

Jó munkát! :-)

2014. augusztus 28., csütörtök

Számoljunk - mennyi fonal kell?

A mennyi fonal kell egy valamihez kérdés nagyon gyakran elhangzik. Saját magának biztos, hogy minden esetben felteszi az ember, ha egy új projektet kezdene. A kérdésre nem olyan egyszerű a válasz, mondjuk úgy, nincs olyan válasz, ami minden körülmények között "jó".

Most egy egyszerűsített számolást írok le.
Tegyük fel, láttál egy horgolt valamit, ami nagyon megtetszett. Le is írták, mennyi fonal kellett hozzá, és mekkora a horgolt darab mérete.
Te kicsit nagyobbat akarsz horgolni, mint a mintadarab, és tudni szeretnéd, mennyi fonal kell hozzá, vagy éppen azt szeretnéd megtudni, hogy előreláthatólag abból a fonalból, azzal a mintával, mekkora darab lesz.

A korall színű sálnál leírtam, mennyi fonalból horgoltam, és milyen széles, milyen hosszú lett.
Tudom, ez nem túl hosszú sál, mondhatni gyermek méretű.

A legegyszerűbb eset, amikor még csak számolnod sem kell, ha azt mondod, neked hosszabb kell, a szélessége megfelelő. Ha a képen látható sál 13*77 cm, neked mondjuk 130-150 cm hosszú kellene, 2 gombolyaggal számolsz. A sálnál nem kell pontos méreteket tartanod, tehát a 2 gombolyagot elhorgolod.

Haha, ezt meg minek kell leírni? Nem is ez a lényeg, hanem ami most jön.

A 13 cm nem túl széles, kicsit szélesebb ÉS sokkal hosszabb sálat akarsz.
Vagy, megfordítom a kérdést, van 10 dkg Amore fonalad (már nem kapható fonal), és nem tudod, milyen széles sálat kezdj el, ha 170 cm hosszúra szeretnéd horgolni.

Amore sál - ennek alapján számolok

Egyszerű számítási módszert írok le.
Azt tudnod kell, hogy nem lesz a te sálad centiméterre ekkora, mert ezt a korall színűt én horgoltam, a tiédet meg nem.
Mindenki másképp horgol, a tű méretén is változtathatsz, esetleg lazábbra horgolod, vagy éppen szorosabbra.
Tehát ezek a számítások hozzávetőlegesek, patikamérlegen nem lehet kimérni, hogy mekkora sálad lesz.

Számoljunk!

Ha én 50 gramm fonalból 13*77 cm-es darabot horgoltam, akkor azonos szélesség mellett 100 gramm fonalból 2*77=154 cm hosszú sálam biztosan lesz. Hosszabb lesz, mert látod, azt a kis fonalat a végén, a másik gombolyagból is marad ennyi, lehet, hogy 2 plusz sorom lesz a számítotthoz képest, ami kb 3 cm-t jelent.

13*77=1001 négyzetcentiméter.
15 cm széles és 180 cm hosszú sál területe 2700 cm2.
2700/1001=2,7, tehát a 15 cm széles és 180 cm hosszú sálhoz már 3 gombolyagra van szükséged.

Ha nyakmelegítőt szeretnél ebből a fonalból, ilyen mintával, és a nyakmelegítőd hossza 65 cm, szélessége 20 cm, akkor 65*20/1001=1,3 vagyis 2 gombolyagra van szükséged, és még marad is belőle.
Ha egy hosszabb nyakmelegítőt szeretnél, mondjuk 180 cm legyen körben, akkor 2 gombolyag esetén milyen széles lesz, illetve ha a rövidebb oldalán horgolod, milyen szélesen kezdheted a munkát?
2 gombolyag 2000 cm2-re elegendő
2000/180=11 vagyis, 11 cm széles lenne a nyakmelegítőd. Ez kicsit kevésnek tűnik, vajon 3 gombolyagból már elég lesz, vagy vegyél 4 gombolyagot?

3000/180=16,6 A 16,6 cm már sokkal jobban hangzik.
4000/180=22 Ha 4 gombolyagot szánsz a nyakmelegítőre, akkor a 180 cm körméretű nyakmelegítőd kb. 22 cm széles lesz.

Ha még a munkaidőt is számolni akarod, akkor a gombolyagok számának megfelelően többszörözheted azt is. Tehát, ha egy gombolyaggal mondjuk 1 óra alatt végzel, akkor a 4 gombolyagból készülő nyakmelegítőt egy hosszabb estén el tudod készíteni. Elárulom, nekem ez a sál nem tartott 45 percig!

Igazából eljutottunk a próbahorgolás fontosságáig. Akkor tudod kiszámolni a pontos anyagszükségletet, ha próbát horgolsz. Ekkor tudnod kell, hány sor és hány szem mennyi fonalat evett meg. Mivel a fonalakon méter és gramm is szerepel, lemérheted mérlegen a próbadarabot.
Ha van szabásmintád, vagy egyszerű darabot horgolsz, pl sál, takaró, akkor könnyen ki tudod számolni, mekkora darabot kell horgolnod. A próba alapján ki tudod számolni, hogy ha 100 cm2 az adott mintával x gramm, akkor a neked szükséges terület hány gramm lesz.

Például 100 cm2 5 gramm, akkor 2700 cm2 kb. 135 gramm, ami 3 gombolyag. Fentebb olvashatod, hogy ennyit számoltam a sálhoz.

Sajnos, bármilyen számítást is végzel, az nem lesz pontos. Nem tudod grammra és centiméterre kiszámolni, mennyi fonalad fog fogyni. Ezek a számítások arra valók, hogy tudd, kb. hány gombolyagra lesz szükséged. Egy sálnál nem probléma, ha a tervezetthez képest 3 cm-rel rövidebb lesz, de egy pulóvernél már probléma, ha az egyik ujja csak könyékig ér, mert elfogyott a fonal.

Hiába tudod, hogy X fonalból, ami egy bizonyos vastagság, összetétel, kikészítés, stílus, ennyi és ennyi fonal kell, ha egy másik fonalból tervezed ismét elkészíteni.

Amikor kiszámolod azt, hány méter vagy gramm kell, még nem tudsz mindent! Mindig felfelé kell kerekítened! Hiába jön ki, hogy 31,5 dkg fonalra van szükséged, ha a fonalat 50 grammos gombolyagban árulják, akkor 35 dkg-ot kell venned, ha 100 grammos gombolyagban, akkor 40 dkg-ot. És még nem is szóltam a 25, 30, 40, esetleg 200 grammos gombolyagokról! :-)

Ezért mindig úgy vásárolj, hogy maradjon tartalék! Vagyis, inkább vegyél egy gombolyaggal többet, mint egy gombolyaggal kevesebbet.

A megmaradó gombolyagok felhasználásához itt is olvashatsz ötleteket! :-)

2014. augusztus 26., kedd

Korall színű sál - egy gombolyagból

Egy gombolyagos sorozatom újabb része.

Szeretem az egy gombolyagos történeteket. Miért? Sokan egy fonalból 1-2 gombolyagot vásárolnak, vagy megmarad egy nagyobb projekt után 1-2 gombolyag. Mit lehet kezdeni 5-10 dkg fonallal?

Ezekre jó az egygombolyagos projekt.

Jelen esetben egy 50 grammos gombolyagról beszélünk.
Gyapjútartalmú fonal, vastag, kipróbáláson volt nálam.

A fonalról bővebben itt lehet olvasni: http://fonalak.blogspot.hu/2014/08/amore-fonal.html



A sál 77 cm hosszú és 13 cm széles lett ezzel a mintával.
A képen látható fonal az, mai az 50 grammból megmaradt.
Ha hosszabb sálat akarsz, esetleg kicsit szélesebbet, vagy kicsit szélesebbet és kicsit hosszabbat, két gombolyagra lesz szükséged.

Egy ekkora sál egy óra alatt simán elkészül, tehát amolyan last minute ajándék is lehet!

2014. augusztus 17., vasárnap

Nagyimintás kendő

A nagyiminta népszerű, bár tudjátok, a nevét nem szeretem.
Ha egyszerű kendőt akarsz horgolni, remek minta! :-)

Szaporítani a kendő közepén kell, pont úgy, ahogy a négyzet sarkait horgolod, ezen kívül a sorok végén úgy, hogy az első pálca után közvetlenül horgolsz egy pálcacsoportot. Tehát minden sor elején, közepén és végén szaporítasz.
Ennyi.
A kendőt akkorára horgolod, amekkorára akarod. Azért azt figyelembe kell venni, hogy akinek készül, össze tudja fogni.
Nagyimintás kendő

Ez a kendő is nagyimintás, a fonala színátmenetes, emiatt szinte fel sem lehet ismerni. :-)
A szélére tetszés szerinti csipkemintát tehetsz, de el is hagyhatod. (Azért szebb, ha van a szélén egy kis plusz minta.)

2014. július 24., csütörtök

Keresztezett pálca - másképp

A keresztezett pálca másképp egy hangzatos cím, igaz is, meg nem is.
A keresztezett pálcát úgy horgolod, ahogy kell, tehát egy pálcát kihagysz, a másodikra készítesz egy pálcát, majd a munka előtt visszanyúlsz a kihagyott pálcához, és oda is horgolsz egy pálcát. Aztán kihagysz egy pálcát, a másodikra.... Érted.
Eddig a hagyományos részt olvastad
Sapka keresztezett pálcákkal

Mitől lesz ez másképp?
Attól, hogy nem a horgolás színét használtam színének, hanem a visszáját.

A keresztezett pálcás minta közelről

A történeti hűség kedvéért azt is el kell árulnom, bár a képen is látni, hogy ez a minta sapkán van, tehát körben horgoltam. A körben horgolásnál a színe és a visszája teljesen más képet mutat. Ha még nem figyelted, nézd csak meg!

Láttunk egy sapkát, aminek nagyon érdekes mintája volt, és elsőre nem tudtam, milyen minta lehet. Valahogy ismerősnek tűnt, de mégsem. Aztán alaposabban megnézve, úgy találtam, ezek keresztezett pálcák, csak nem a színe van kívül, hanem a visszája. Remélem sikerült úgy leírni, hogy érthető. :-)

A zöld sapkás képen jobban látni, hogy a szaporítás, és a befejezés a színe, a keresztezett pálcás részen másmilyen a pálcák képe, ezt a részt is körben horgoltam, csak a minta kezdésénél megfordultam. Amikor a széléhez értem, ismét megfordultam, ekkor kerültem vissza a sapka színére.

2014. július 10., csütörtök

Horgolt kisruha kékes színekben

Az itt látható ruhácska fazonja, mintája nagyon népszerű. Több helyen lehet leírást találni az elkészítéséhez.
A kék színátmenetes fonal nagyon szépen csíkozódik.
Igen, ez a kisruha egyféle fonalból készült, olyan fonalból, ami úgy van festve, hogy a végén csíkos mintát adjon ki.

Ha közepesen vastag fonallal dolgozol, a munka sokkal gyorsabban megy, mint amikor vékony fonal és vékony tű van a kezedben.

Horgolt kisruha

A ruhácska fentről van elkezdve, amikor eljutsz odáig, hogy már csak a törzsét kell horgolni, felgyorsul a munka. Főleg azért, mert ott már lazább mintát horgolsz, és persze azért is, mert kevesebb szemmel dolgozol.

2014. július 1., kedd

Hatalmas horgolt kendő - egy gombolyagból

Szeretem az egygombolyagos projekteket.
Az itt látható kendő is egy gombolyagból készült, de ez az egy gombolyag 100 grammos volt, és 500 méter körüli hosszú.
A kendő tényleg nagy lett, köszönhetően annak, hogy erősen szélesedik, miközben a hossza kevésbé növekszik.
Angora Gold Batik kendő

Szélessége blokkolás után 170 cm, magassága 70 cm. 4,5 mm-es tűvel készült.

Ha már horgoltál kendőt, akkor érted, ha még nem, akkor ne csüggedj, most határoztam el, hogy majd írok erről a kérdésről egy külön kis szösszenetet.

Itt is látszik a kendő nagysága

Tehát színátmenetes a fonal, egy gombolyag, vagyis 100 gramm, a neve Angora Gold Batik. Van benne kevés gyapjú és mohair, éppen annyi, amennyitől könnyed, habos lesz a fonal, de nem szúr.

Így is viselheted

Mintája egyszerű, magyarul is elérhető, de ha tudsz angolul horgolni, inkább azt ajánlom.

A kendő mintája

2014. június 2., hétfő

Fonalakról

Nyugi, nem fonalreklámot fogsz olvasni.

Ha csak mostanában ismerkedsz a kötéssel-horgolással, akkor a bőség zavarával találkozol fonalfronton, és azt hiszed, ez mindig így volt.

Nem, ennyi fajtájú, összetételű, színű, stb. fonalakkal ezelőtt nem találkozhattál. Nem csak nálunk van ez így, máshol is.

Olvastam egy, sőt több cikket, postot arról, hogy Amerikában is ugyanez a helyzet. Tehát, aki már 20-30-40 éve horgolt vagy kötött, és kihagyott néhány évet/évtizedet, az ma teljesen el van ájulva a fonalválasztéktól.

Az utóbbi néhány évben ugrásszerűen nőtt a fonalak száma. Számtalan gyártó fonalával találkozhatunk, amik mind nagyon szépek, ezzel is nehezítve a döntést.

Van vastag és vékony fonal, egyszínű, és önmagában színes, egyenetlen vastagságú, és texturált, szinte minden elképzelhető alapanyagból és ezek keverékéből. Igazán nem könnyű eligazodni.

Régen is készültek ruhadarabok, és voltak vastag fonalak, de mégis, ha a horgolás szó jut eszünkbe, akkor a vékony, sőt még vékonyabb fonalakból horgolt csipketerítők, nippek, függönyök, ágytakarók jelennek meg lelki szemeink előtt.

Ma már kevesen vállalnak be egy 120-as vastagságú cérnából való horgolást, szeretjük a gyors sikereket, a mai csipketerítők 10-es, 20-as vagy még vastagabb fonalból készülnek.

Ha most tanulsz horgolni, vagy most akarod a régi tudást felfrissíteni, akkor közepes vastagságú fonalat válassz. Ezt nem csak a tanulás miatt ajánlom, hanem azért is,m ert egy "igazi" darab is gyorsabban elkészül, ha 4-es tűvel horgolod, mintha 1,5 mm-es tűvel tennéd.
Arról nem beszélve, egészen más darabok készülnek vékony és vastag fonalból.

Tanuláshoz, gyakorláshoz, kezdő darabokhoz válassz nyugodtan akrilfonalat, világos színűt, hogy jól lásd a munkadarabot. Az akril jól bírja a gyűrődést, ha többször lebontod és újrahorgolod, akkor is jól néz ki. Nem kell rögtön drága fonalakkal kíséretezned, mert nagyon sajnálod, ha a végén ki kell dobni, mert annyira agyongyötört.

Sapkát, sálat készíthetsz akrilból, gyapjúból vagy kevert szálas fonalból. Nyárra pamuttartalmú fonalból.
Ezek gyors sikert ígérő darabok, ha kezdő vagy, válassz először ilyeneket. Egy szép nagy takaró hónapokig készül akkor is, ha nem unod meg. :-)

2014. május 6., kedd

Kendő Bamboo Fine fonalból

Egy új fonal, amit ki kellett próbálnom.
Bamboo Fine Batik

Egy árnyalat, ami a napraforgót idézi meg. Gombolyagban mindenképp.

A színátmenetes fonalakról tudni kell, hogy mindig másképp néznek ki. Mármint gombolyagban egyféleképpen, és máshogyan, ha készen vannak. ezen kívül ugyanazon árnyalat két gombolyagja között is lehet egészen nagy eltérés is. Nem mindegy, hol kezdődik és végződik egy gombolyag.

3,5 mm-es tűvel horgoltam, ami sokkal vastagabb, mint az ajánlott tűméret.
Így érhető el, hogy a kendő laza legyen, és szépen megnőjön.

Kendő Bamboo Fine fonalból

Hinnéd, hogy ez a kendő mindössze egy gombolyagból van? 100 gramm, és ha összegyűröm, ami persze vétek, akkor elfér a tenyeremben az egész gombóc.




2014. április 9., szerda

Horgolt húsvéti kosárkák

A húsvéthoz közeledve, egyre több helyen látni kis kosárkát, amibe a csokitojásokat lehet tenni. Persze a csokinyulat és bárányt is de úgy látszik, ez külföldön nem annyira népszerű. :-)




Itt egy hosszabb verzió látható:

Ebben lassított részek is vannak:


Jó horgolást! :-)

2014. április 8., kedd

Ajándékötletek Cotton Goldból

Igyekszem pótolni hiányosságaimat az Alize fonalak terén.
Ezért szorgalmasan próbálgatom a fonalakat. Persze, csak sorjában.

Ezek az apróbb dolgok Cotton Gold fonalból készültek.
Cotton Gold fonalból készültek

A kis szütyő, kincsek tárolója, vagy akármi színátmenetesből, ahogy a kis telefontok is, ami mindössze egyetlen nagyinégyzetből áll.
Szütyő masnival és virággal

Telefontok
A két képet elnézve nehezen hihető, hogy a kettő ugyanabból a gombolyagból készült. :-)

Az alattuk kikukucskáló sapka egyszínű fonalból van.
Nagyobb képek róla itt találhatók.


2014. március 10., hétfő

Négyzet, persze horgolva

Rendkívül népszerűek a horgolt négyzetek.
Tényleg végtelen számú variáció lehetséges. Rengeteg minta található az interneten is, sokféle színösszeállítást találunk egy-egy négyzetre is. Lehetnek egyszínűek, soronként színezettek, vagy csak 1-1 eltérő sorral. Van, amiben virág, szív, bagoly, mackó bújik meg, és van, ami egyszerű mintájú.

Egy biztos, szeretjük ezeket a négyzeteket, amik gyakran körként kezdődnek, és csak az utolsó sorokban válnak négyszöggé.

Nekem is van egy kedvencem, amit már tavaly is kinéztem, akkor meg is horgoltam egy színből pár darabot, majd nem folytattam tovább a munkát.
Motívum lilában

Sokszor azt nehéz kitalálni, mi legyen a szép négyzetekből. Takaró, függöny, táska, sapka, pulóver, terítő?

Most egy függöny félében gondolkodom, bár nem tudom, hova lehetne feltenni. Legfeljebb egy kis takaró lesz a végén. :-)

Néhány négyzet már elkészült:

Színes négyzeteim
A négyzet leírása itt található: https://www.garnstudio.com/pattern.php?id=5592&cid=17

2014. március 3., hétfő

Formabontó horgolt csipkesál

Formabontó, mert ilyen fonalból nem szoktak csipkét horgolni.
 A fonal terepmintás Northern fonal a fonalbolt.com-tól.

Sál gombosan

A sálat 6 mm-es tűvel horgoltam, egy estés projekt. Nem fogyott el a 100 grammos gombolyag.

Terepmintás fonal csipkemintával

A sál 15 cm széles, és 80 cm hosszú.

A modell leírása itt található: http://www.redheart.com/free-patterns/button-neck-warmer-1

2014. február 21., péntek

Piros horgolt fülbevaló

Egy nagyon egyszerű kis motívum, amiből ha egy párat horgolsz, fülbevaló lehet belőle.
Ha  hármat, akkor még medálod is lehet!


2014. február 19., szerda

Akcióban a Sapkás könyvek!

Sapkás könyvek akcióban!

Siess, nehogy elfogyjon! :-)

Ha eddig halogattad a vásárlást, most itt az ideje, hogy megvedd, és megtanulj sapkát horgolni!

Ha csak a mintákra van szükséged, akkor válaszd a két sapkaleírásokat tartalmazó könyvet.

18 sapka leírása található a két könyvben!


2014. február 17., hétfő

Horgolt babasapkák - könyvajánló

Elkészült a Horgolt babasapkák című könyv!

9 sapka leírásával, jó kiegészítője lehet a Sapkatitkok vagy a Sapkatitkok-2 könyvnek.
Vékony és vastagabb fonalból készült sapkák, minták, egy szokatlanul vastag, 3 szál összefogásával készült sapka található benne. Ezen kívül egy virág is helyet kapott, ami a legegyszerűbben elkészíthető rózsa. :-)


Egy kicsit kell tudni horgolni, hogy meg tudj birkózni a leírásokkal és a sapkákkal, de nem olyan vészes a dolog! Egyszerű leírásokat találsz a könyvben, amiket ha különböző fonalakból készítesz el, más és más eredményt kapsz.

Ha kisfiúnak szeretnél teljesen egyszerű sapkát, mindenféle mintázás nélkül, akkor megnyugtatlak, olyan is van benne. RH Baby fonalból egy és két szállal is készítettem sapkát, és a vastagabb, selymesebb RH Soft illetve Soft Baby Steps fonalakhoz is van leírás.
Sapka Soft fonalból

A gyapjút kedvelőknek egy rózsaszín pöttöm sapkát készítettem, Fina DK fonalból, ami tényleg nem szúr.
Babasapka Fina DK fonalból

Nyáron is használható, lyukacsos mintákat is találsz a könyvben, az egyik modellt rögtön kétféle fonalból horgolva, amiből azonnal láthatóvá válik számodra, mennyit számít az, milyen fonalból, és mekkora méretű tűvel dolgozunk.
Dupla szálas Lisa vagy Catania Grande?

A könyv megrendelhető: http://www.fonalbolt.com/Horgolt-babasapkak
Illetve itt is: Horgolt babasapkák című könyv

2014. február 8., szombat

Sapkatitkok-2 könyv olimpiai akcióban!


2014. január 16., csütörtök

Sapkatitkok - 2 könyv

Miről szól ez a könyv?

A sapkahorgolásról. Ha már tudsz kicsit horgolni, akkor semmi akadálya, hogy sapkát is horgolj.
Sok-sok mintát, leírást találhatsz a neten, amit követve elkészítheted saját sapkádat.



Ha viszont azt szeretnéd, hogy ezentúl ne kelljen órákat keresgélned egy-egy mintát, hogy meghorgolhasd a neked tetsző sapkát, akkor a sapkák horgolásának jobban utána kell nézned.

Ebben segít a könyv. Vannak benne teljes sapkaleírások sorról-sorra, és le van írva az is, hogyan tudod meghorgolni a sapkát úgy, hogy magad tervezed meg a munka menetét.


A könyv tartalma


Bővebben itt olvashatsz a könyvről, és a megrendelés módjáról: http://tanulj-horgolni.blogspot.hu/p/sapkatitkok.html

2014. január 11., szombat

Hullámos takaró

Találtam egy nekem nagyon tetsző mintát. A mintáról kiderült, más színekben már régebben is láttam, akkor valahogy nem fogott meg.
Aztán a végén az is kiderült, nem is egészen a mintát horgoltam meg.
A lényeg, én nem vagyok annyira oda a hátsó szálba vagy első szálba öltésért, nekem sokkal gyorsabban megy a munka, ha az egész pálcába öltök. Ezért itt is így tettem.

Most azért elgondolkoztam, hogy akkor mennyiben is a lent linkelt takarót horgoltam meg. :-) Színek mások, csíkozás beosztása más, és még a használt pálcák se mindig egyeznek. A lényeg, az a takaró inspirált. A legjobb benne a kétráhajtásos pálca, attól gyorsabban haladunk!

Az én takaróm persze nem azokból a színekből készül, ami megtetszett, hanem azokból, amiket össze tudtam szedni, és számomra kellemes összhatásúak. :-)

Hullámos minta

Mondhatni, kísérleti darab, mert majd ezt a takarót szeretném közösen horgolni az érdeklődőkkel, és most azért készítem el, hogy tudjam, mennyi a fonalszükséglete.

Persze ezt úgy kell érteni, hogy a takarót addig horgolom, ameddig az 1-1 gombolyag fonalam tart. Akkor meglátjuk, mekkora lesz.
A takaró mérete babatakaró méret eredetileg is, persze tudjuk, ez se mond semmit. Mindenesetre olyan széles, hogy a tévé előtt ülve az ember a lábára tudja teríteni, és kellemesen melegít. Ezzel csak azt akarom illusztrálni, hogy ekkora méretű takarót akkor is készíthetünk, ha magunknak szeretnénk meghorgolni. :-)

A minta, mint látható, hullámos, és nagyon könnyű. Minden második sorban mintázunk, ez lesz a színe, a visszáján minden pálcára egyráhajtásos pálcát horgolunk.
A színén a mintázáskor kétráhajtásos pálcákkal dolgozunk, ezzel elérjük azt, hogy takarónk érzékelhetően növekszik. Számomra ez fontos motiváció! :-)

Szinte leolvasható a minta

A fonal Northern, a tű mérete 4,5 mm. A fonal 5-ös tűvel horgolható, akkor még nagyobb lesz a takaró, és gyorsabban is lehet haladni vele, direkt horgolom kisebb tűvel, hogy szorosabb legyen.

A minta itt található: https://www.yarnspirations.com/red-heart-cool-breeze-baby-ripple-blanket/RHC0202-020752M.html



2014. január 4., szombat

Lila sapka buborékkal