2018. július 16., hétfő

Takaró Puffy fonalból

Ez a takaró az Alize Puffy fonalából készült, és sokáig gondolkodtam, mennyire fér bele a horgolás témakörébe. Semennyire, de a fonal olyan jópofa, hogy meg kell mutatnom.

Takaró Puffy fonalból

Az is kiderült már számomra, egy horgolós blogot nem csak horgolni tudók vagy most tanulók olvasnak, hanem olyanok is, akik csak szeretik látni a szép dolgokat, de úgy gondolják, az elkészítésük távol áll tőlük.
Íme, itt egy fonal, ami nem hagyományos értelemben vett fonal, és nem kell se horgolótű, se kötőtű ahhoz, hogy néhány óra alatt elkészüljön egy kb. 1 négyzetméteres takaró.
Igen, nagyon gyorsan lehet haladni, a munka szórakoztató, ha nem a legegyszerűbb mintát készítjük, azért figyelni kell. A jó hír viszont az, könnyen ki lehet javítani a hibákat.

A fonalról:

Mikropoliészter, olyan, mintha baby plüss lenne, mások a zseníliához hasonlítják. Mindegy, mihez hasonlítjuk, nagyon puha. Puha, selymes tapintású. Mondom, nagyon puha. Annyira, hogy van, akinek ez már túlzás. A gyerekek viszont többnyire imádják a tapintását. Sok felnőtt is. :-)
Itt meg is nézheted, milyen színekben kapni: https://www.fonalbolt.com/puffy-fonalak
Puffy fonal

A fonal már lassan 1 éve kapható, 2017 októberétől lehet beszerezni. Világújdonság, ilyen fonal ezelőtt nem létezett. A fonal önmagában hurkokkal rendelkezik, és nekünk ezeket a hurkokat kell egymásba csúsztatnunk.
Eleinte csak néhány egyszerűbb minta volt, de ma már elképesztő, mi mindent mutattak meg belőle.

Mi készülhet Puffy fonalból?

  • Takaró
  • Ágyterítő
  • Kádkilépő
  • Bébihordozóra takaró
  • Sapka
  • Sál
  • Nyakmelegítő
  • Házicipő
  • Táska
  • Poncho
  • és még amit kitalálnak

A takaróról


4 gombolyagból készült, a minta annyi, hogy a hurkot meg kell csavarni egy fél fordulattal, és utána hurkolni.

A videón megnézheted, hogyan is kell készíteni ezt a mintát.



A fonalból magad elé veszel olyan hosszú darabot, amilyen hosszú vagy széles takarót szeretnél készíteni. Kisimogatod a hurkokat, és elkezded a hurkolást. Egyik kezeddel fogod az első sorban levő hurkot, elfordítod fél fordulattal, majd a másik kezedben levő következő hurkot áthúzod az elfordított hurkon. Ezt ismétled. 
Nem kell a sor végén megfordítani a munkát, a másik irányból folytatod a hurkolást. Arra vigyázz, hogy a sor végén egymás után kétszer kell hurkolni, mert az első hurkolás a sor vége, a második pedig a következő sor eleje.
Amikor elfogy egy gombolyag, akkor az utolsó hurkot az aljánál felvágod, hogy egy egyenes fonaldarabot kapj, és ezt teszed a következő gombolyag első hurkával is. A két fonalat egyszerűen összecsomózod. Tehát egymáson keresztezed, meghúzod, egészen az első hurok tövéig, majd ismét teszel egy csomót, amit szorosra húzol, vigyázva, ne távolodjon el a csomó a hurkok tövétől. A munkát folytatod. A végén a fonalvégeket el tudod bujtatni a takaró hátoldalán a fonalhurkok között.

Az utolsó sor végeztével befejezed a munkát úgy, hogy az első hurkot áthúzod a másodikon, és ezt folytatod addig, ameddig 1 hurok marad. Ezt a hurkolást ott kezded, ahol nincs fonal, és a fonalhoz érve fejezed be. (fonal az, ami a gombolyagból jön) 
Itt két lehetőséged van, vagy körbehurkolod a teljes takarót, ehhez annyi fonaladnak maradnia kell, hogy körbeérjen. Erre már az utolsó soroknál figyelni kell, és számolgatni, lehet-e még egy sort készíteni, vagy már a befejezéshez értél.
Az oldalaknál az egyik sorhoz 1, a másikhoz 2 hurkot kell készíteni, annál az oldalnál, ahol kezdted a munkát, minden hurokhoz 1 hurok kerül.
Tehát a munka úgy néz ki, hogy a gombolyagból jövő fonallal egy hurok, a már befejezett oldalról jövő hurkot áthúzod ezen a hurkon, és ismétled a műveletet addig, ameddig körbe nem érsz. Amikor körbeértél, 1 hurkod van. Itt elvágod a fonalat, 2 hurokkal odébb, és a hurkokat felvágod. A fonalat áthúzod azon az egy hurkon, ami maradt. Ezután a fonalvéget elbuktatod a munka szálai között, ha biztosra akarsz menni, egy-egy csomót is tehetsz.
Hidd el, elmondva-leírva bonyolultabb, mint amilyen valójában. :-)

A videóban kis darab készül, a mintát és a befejezést is láthatod.

2018. július 8., vasárnap

Horgolt függöny, egyszerűen

Mindig érdekelt a függönyhorgolás, de azt tudom, nem fogok "igazi" nagy függönyt horgolni. Talán egyszer egy kis vitrázst horgolok recehorgolással, de ez sem biztos. Főleg azért, mert a konyhaablakunk kétszárnyas, szóval a kis függöny nem opció, legalábbis én a kétszárnyas ablakra való két kis függönyt már soknak tartom. :-)

Most viszont itt van ez a függöny, ami lehet térelválasztó és ajtófüggöny is. Ha pedig rövidebbre horgolom, akkor falikép is lehet.

Függöny Maxi Flower fonalból

A videóban megnézheted, hogyan készül, de itt el is olvashatod.

Hozzávalók:


Alize Maxi Flower fonal. Ez a Superlana Maxi fonal "virágos" változata. Ezért remekül kombinálható a Superlana Maxi fonallal.

Két variációt készítettem, az egyik csak a virágosból, a másik sima és virágos fonalból. Nekem a sokvirágos jobban tetszik, de ki kellett próbálnom, milyen, ha sima fonalat is használok. A másik ok, hogy a kiszemelt virágosból csak 1 gombolyagom volt, ami egészen biztos, hogy nem lett volna elegendő.
Függöny Superlana Maxi és Maxi Flower fonalakból

A videó szerint 4 mm-es tűvel kell horgolni, bár a láncszemsornál felhívják a figyelmet, lazán horgoljuk. Sajnos, nekem a 4 mm-es tűvel kínszenvedés volt a dolog, hamar át is tértem a 4,5 mm-es tűre, ami kicsit kellemesebb volt. A második függönynél úgy döntöttem, 5 mm-es tűvel dolgozok, de végül ebből 6 mm lett, mert úgy gondoltam, inkább normálisan (nem lazán) horgolok, de könnyebb lesz, mert nem akad be a fonal a tűbe.

Tehát a használt horgolótű 4-6 mm közötti, vérmérsékleted és a munka haladása szerint.

A videóban láthatod, rajtad múlik, hogyan kezded, én 3 sor egyráhajtásos pálcát készítettem, a középső sorban kialakítva a pálca számára a lyukakat.

Itt 3 egyráhajtásos pálcát horgoltam, utána 2 láncszem, két pálcát kihagyok, majd ismét 3 egyráhajtásos pálca, stb. A következő sorban a láncszemívekbe 2-2 egyráhajtásos pálca került, a pálcákra 1-1 pálca.

Ha 1 méter széles függönyt horgolsz, kb fél kg, 5 gombolyag fonalra van szükséged.

Az én két függönyöm 3, illetve 2 gombolyagos. A két gombolyagos a vegyes, ez azért fontos, mert a Superlana Maxi fonal 100 méter, a Flower pedig 80 méter. Ez a két gombolyag teljesen el is fogyott.

A függöny horgolása


Kb. 50 cm hosszú láncszemsorral kezdtem, 6 mm-es tűvel. A felső rész 3 sora után a hosszú rojtok következnek. 110 láncszemet horgoltam, ez  nekem kb. 100 cm volt. Mivel a fonal mennyisége kiszámított volt, legyártottam a Flower fonalból a virágos láncszem sorokat, majd számolgatni kezdtem.
Úgy tűnt, minden második pálcához tudok egy láncszemsort kapcsolni. A sima fonalból is meghorgoltam a csíkokat, pont annyi lett, amennyire szükségem volt. :-)

Ha nincs fonalpara, akkor a számolgatás kihagyható, csak azt kell eldöntened, minden pálcára, minden másodikra vagy minden harmadikra teszel egy rojtot. Ha sűrűbben vannak a rojtok, több fonal kell! A fonal olyan vastag, hogy a minden második pálcánál elhelyezett rojt elég sűrűséget biztosít még úgy is, hogy nem minden szál virágos.

A nagyobb függönynél minden harmadik szemnél vannak a rojtok.

Minden harmadik pálcán van egy rojt

Összefoglalom röviden a készítést :-)

Felső rész

Tetszés szerinti hosszú láncszemsorral kezdünk.
1. sor: egyráhajtásos pálcák
2. sor: *3 egyráhajtásos pálca, 2 láncszem, 2 pálcát kihagyunk. *-tól ismételjük.
3. sor: egyráhajtásos pálca minden pálcára, és 2-2 pálca a láncszemívekbe.
Befejezzük a munkát.

Rojtok

Egyforma hosszúságú láncszemsorokat horgolunk, hosszabb szálat hagyva vágjuk el a szálat, de nem fejezzük be a munkát.

Összeállítás:

A láncszemsorokat a felső részhez rögzítjük horgolótű segítségével.

A szálakat eldolgozzuk.

A felső résznek nem kell feltétlenül 3 sorosnak lennie. Készíthetsz 1 lyuksort is, ebbe tudod majd befűzni a függönyrudat.

Vigyázz! A függöny készítése komoly függőséget okozhat. Nagyon gyors eredmény, látványos, szokatlan függönyt, térelválasztót készíthetsz.