2012. július 4., szerda

Nyári kalapom

Nem, mintha nem lenne néhány nyári kalapom, de horgolt még nincs. Ezért én is elkészítettem a saját verziójú kalapomat lyukacsos mintával, karimával.

Színátmenetes nyári kalap
Ez a fonal nagyon megtetszett, de valahogy semmit nem tudtam vele kezdeni. Motringban nagyon mutatós, de ahogy elkezdtem horgolni, nem volt az igazi. Először kisebb motívumokkal próbálkoztam, de egy színből lettek szinte mindig, ami meg nem tetszett. Aztán próbálkoztam mással is, de az se tetszett.

A nyári forróság végül is kalapot követel tőlem is. A horgolt kalapot már elkészítők azt mondják, nem meleg, ezért mertem elkezdeni.

Szemből ilyen

Szerencsére ez a fonal 10 dkg-os kiszerelésben kapható, így nem volt fonalhosszabbítási problémám.

A kalap teteje
A karima direkt ilyen hullámos! Viszont tartja magát, ne fittyed le!

Igaz, 3,5 mm-es tűvel készülta karima, 16 sor, azt hittem, sosem lesz vége. Alig tudtam belebökni a szembe a tűt, olyan szorosan horgoltam.

Az utolsó sorra olvastam egy érdekes dolgot. Az utolsó sor rövidpálcáit az előző sor pálcáinak első!!! szálába öltve kell horgolni. (front loops only)
Érdemes kipróbálni, úgy tudom leírni, mintha egy kis élt adna a karima szélének.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése