2018. március 12., hétfő

Tarka-barka horgolt kendő

Ha sokat horgolsz, előbb utóbb lesznek maradék fonalaid. Esetleg fél gombolyag is, ami önmagában semmire sem elég, de ha társítjuk másik fél vagy negyed gombolyaggal, akár többel is, akkor egész érdekes dolgok készülhetnek.

A kendő részlete

Így lett ez a kendő is. Az Unforgettable fonalból elég sok színt használtam már, és ezek között van olyan is, ami már teljesen kifogyott, nem lehet belőle vásárolni. Szerencsére ez olyan fonal (volt?), aminek különböző árnyalatait nagyon jó lehet(ett?) társítani. A feltételes mód és a kérdőjel azért van, mert az új színek árnyalatait annyira nem tudom összehozni se a régiekkel, se az újakkal.
Az első és második év színeiből kapásból tudok mondani négyet, ami együtt is nagyon jól mutat, ahogy az ember dolgozott a fonallal, felfedezte más árnyalatok színeit. A hangulatuk mindenesetre eléggé hasonló volt.
Most valahogy ezt nem érzem.

Szélmintája is van :-)

De térjünk vissza a kendőhöz. A parrot árnyalat, amit máshol circusnak is neveztek, eléggé színes volt, és annak ellenére, hogy elsőre nem tetszett, rájöttem, majdnem minden más árnyalattal lehet társítani. Készítettem belőle egy kendőt, ami megmutatta a színeit, és utána már csak ehhez kellett hozzánézni, melyik árnyalat hol van elrejtve benne.

Megvallom őszintén, voltak olyan árnyalatok, melyekből sosem készült el az, amit szándékoztam belőle horgolni, valahogy nem tetszett belőle semmi.
Gondoltam egy nagyot, és a nem egészen fél gombolyag parrot színnel elkezdtem horgolni a kendőt.
Aztán amit találtam, azt társítottam. Persze, miután késznek nyilvánítottam, plusz egy hét, megtaláltam még két fél gombolyagot, ami jó lett volna hozzá, de már mindegy. :-)

Tarka-barka kendő

A kendő így is értékelhető nagyságú, a megszokott nyakbavaló, kabát alatti kendő méretű.
Szerintem nagyon vidám lett. Az is biztos, hogy pont ilyet nem tudnék még egyet készíteni, de más sem! :-)
Egy pár szót a mintáról. Vannak benne nagyimintás részek, és van hálós rész is. Mindenképpen lazítani kellett a mintán, hogy minél kevesebb fonal fogyjon, és a kendő elég nagy tudjon lenni.
A parroton kívül stained glass, az eltérő festésű tidal valamint egy kevés winary is van benne.


2018. március 10., szombat

A tűz melegsége - egyszerű horgolt kendő

A kendő színeiről jutott eszembe a tűz. tüzes vörös színek jellemzik ezt a fonalat.

Kendő Creative Lace fonalból

A fonal az idei tél újdonsága, Creative Lace a neve. Gyapjútartalmú vékony fonal, ami a megszokott 50 vagy 100 grammos gombolyag helyett 80 grammos kiszerelésben kapható. 280 méter a gombolyagban levő fonal hossza, ami azért nem olyan kevés. Ennek köszönhetően a kendő az egygombolyagos projektek sorába is bekerülhetett. :-)

Megvallom, sokáig kerestem az ideális mintát a fonalhoz. Többet ki is próbáltam, és nem tetszett. A fonal karakteres, nagyon karakteres, erős színekkel, ezért a minták egyszerűen nem mutattak belőle.
Aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy van nekem egy kendőm már régóta, ami szintén nagyon rövid átmenetes fonalból készült. Akkor ki is próbálom a mintát, hátha ez lesz a nyerő. Egy harmadáig kész darabot bontottam le a cél érdekében. Szegény már néhány hónapja várt a további horgolásra, de egyszerűen nem tetszett amit horgoltam belőle. Nem is a minta, hanem a forma. :-)

Mi is ez a titokzatos minta? Egyszerűbb, mint gondolnád. A sorok 1 egyráhajtásos pálca és 1 láncszem váltakozásából állnak, a következő sor pálcáját az 1 láncszemes ívbe kell ölteni.

A kendő mintája


A kendőt az alsó csücskön kezdjük, és soronként szaporítva haladunk felfelé. Majdnem addig, ameddig a fonal tart. Itt 1 gombolyagot horgoltam végig. Illetve a mintával majdnem végig, mert hagyni kell a körbehorgolásra is, ezt viszont csak érzésre tudod belőni. Ha az utolsó soroknál figyeled, mennyi fonal fogy, akkor azt mondom, több mint 2 sornyi fonalat kell hagynod, hogy körbe tudd horgolni a kendőt. Egyébként az sem probléma, ha nincs körbehorgolva.

Annyira szerencsés voltam, hogy másfél méter fonal maradt a végén. Azt hiszem, ennél jobban kiszámolni sem tudtam volna, mikor kell körbehorgolni. Amikor úgy gondoltam, na, most már a széle jön, arra számítottam, még kis bojtok is lesznek, mert ugye ma mindenre bojtot teszünk. (nem pompon, bojt!)



2018. február 16., péntek

Kendő Tahiti fonalból

Ez a kendő 2 gombolyag Tahiti fonalból készült. Az egyik új árnyalat, a catalin.


Tahiti fonal

Az első gombolyag végén úgy láttam, nem elég nagy a kendő, ezért a másodikat is megkezdtem. Volt tervem arra, hogy a pink részt kihagyom, de végül benne maradt a második pink csík is.
A második gombolyag mindig sokkal gyorsabban fogy, ezért kiszámoltam, kb. 17 sor jön ki a fonalból, mármint a második gombolyagból. Ahogy sikerült túljutni a pinken, és egy sor volt a következő színből, már el is kezdtem a befejezést.

Alakulnak a színek

Jól tettem, így elég volt a fonal arra, hogy a felső szélt elkészítsem, és az oldalára tegyek szegélymintát.
4 mm-es tűvel horgoltam, jut eszembe. :-)
A kész kendő

c2c technikával készült a kendő.
Fonal: https://www.fonalbolt.com/tahiti-fonalak