2024. február 5., hétfő

Horgolás régi könyvből ma - minta átalakítva

Régi minta új köntösben. Megtaláltam az egyik régi, horgolásokat bemutató könyvünket.

Végiglapoztam, és elolvastam a bevezetőt. Új horgolások a címe, 1964-ben adták ki. Megtudtam belőle, hogy akkor már modern bútorok kerültek a lakásokba, és a dolgozó nőknek kevés idejük van kézimunkázni, ezért egyszerű mintákat közölnek, amik jól mutatnak, és könnyű az elkészítésük is.

Ezért nagyrészt 60-as horgolócérnával dolgoztak a tervezők.
A minták valóban egyszerűbbek, szögletesebbek. Sok szalaghorgolás van a könyvben, és sok olyan minta, amiben szinte csupa üres kockát kell horgolni.

Ebben a könyvben találtam ezt a mintát, meg is horgoltam. Persze nem horgolócérnából, hanem rendes kötőfonalból.



Mintavirágok több méretben


Margaréta készült több variációban.
A leírásokról annyit, hogy aki nem tudott horgolni, az nem ebből a könyvből tanult meg, az biztos. Végtelenül egyszerű leírások, nem magyaráz túl semmit.

A virágok, amik a régi leírás alapján készültek:
  • A törtfehér virágot az eredeti leírás szerint horgoltam. 
    12 láncszemből gyűrűt kapcsolunk, 
    7 láncszem, 3 egyszerre befejezett háromráhajtásos pálca, 7 láncszemet leöltünk, majd ismételjük.
    Összesen hatszor.
  • A rózsaszín virág kétráhajtásos pálcákkal és 5 láncszemmel készült.
  • A piros virág 8 láncszemes gyűrűbe, kétráhajtásos pálcákkal, így 5 szirom fért el a körben.
  • A kis sárga virág egyráhajtásos pálcákból áll, 3 láncszemmel.
Miért jó ez a kis virág? Mert összesen két sor, ráadásul ebből az egyik a kezdő láncszemsor!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése