2024. január 5., péntek

Horgolótű tartó doboz

Ezt a posztot egy másik blogomból vettem át, mert szerintem jó ötlet, és itt többen olvassák. :-) Egy kicsit át is fogalmaztam, nem szó szerinti, de mindenkit megnyugtatok, az eredeti posztot is én írtam, ahogy a művet is én alkottam.

A horgolótűk hajlamosak az eltűnésre, mindenképpen jó, ha van egy olyan tartó, ahol nagy valószínűséggel megtaláljuk a keresett tűt.

A horgolótű tartó "alapja" egy konzervdoboz. A konzervdobozok nagy részének felső széle a tető eltávolítása után éles, ezért ki kell találni valamit, amivel használhatóvá tesszük. Tudom, az ügyesek szépen lekalapálják, ez nálam nem volt opció. (Amúgy próbáltam...)

Ha horgolni tudok, akkor miért is ne horgoljam körbe a dobozt? Igen, ezt a dobozt nem lehet mosni. Ez a hátránya, bár, ahogy elnézem, az elmúlt több mint 10 évben nem lett annyira koszos, hogy mosást igényelne. Most tehát azt is elárultam, hogy a 2010-es évek elején készült a tartó, és azóta is nagy sikert arat.

Egyráhajtásos pálcákkal készült, ezt a képeken a fonal miatt nem látni.

A dobozon kívül és a belsejében is van egy horgolt réteg, ezért a tartóból kettőt kell horgolni, a külső oldalára még egy réteg horgolás kerül, abból lesz a sok kis zseb.

Az elmúlt években az én horgolástudásom is fejlődött, vannak részek, amit ma másképp csinálnék. Az is igaz, hogy ma már a pólófonalak korában nincs is szükség a konzervdobozos erősítésre. :-)

Tekintsünk úgy erre a projektre, mint ami az újrahasznosítási jegyében készült. (Maradék fonalak felsolgozására alkalmas.)


Doboz a tűknek

Hozzávalók:
  • 1 db kiürült, tisztára mosott és megszárított fém konzervdoboz.
  • középvastag maradék fonal
  • 4-es horgolótű.
Elkészítése (2 db):

4 láncszemből kapcsolt gyűrűbe 12 egyráhajtásos pálcát horgolunk. (Körök elején az első pálcát 3 láncszem helyettesíti.)
A következő sorban minden pálcára 2 pálca kerül, a harmadik sorban 1 pálca fölött szaporítunk, a másik fölött nem.
Nekem ez a 3 sor le is fedte a dobozom alját. Ha még kell egy sor, akkor minden 3. pálca felett kell szaporítani.

A továbbiakban nem szaporítunk, és addig horgoljuk a kis zsákocskát, ameddig a doboz tetejéig ér.
Nekem a külső oldalt 1 sorral magasabbra kellett készíteni, mint a belsőt.

A külső oldalhoz az első nem szaporítós sorban fonalat csatlakoztattam, és készítettem még egy szaporítós sort az oldalrész első és második sora közti vízszintes részbe öltve. Szaporítás itt is 1 igen -1 nem volt, de aztán a sor felénél már nem mertem ezt követni, akkor 1 igen - 2 nem volt a szaporítás ritmusa.
Csak egy sorban szaporítottam, utána egyenesen horgoltam felfelé. Addig, hogy majdnem olyan magas legyen ez a szoknya, mint a dobozkülső.
Amikor a kellő magasság megvolt, a szálat elvágtam, eldolgoztam.

Zsebek az oldalán

Fonalat fűztem merkelőtűbe, és elkezdtem kialakítani a zsebeket. Lentről felfelé öltögettem, visszaöltéssel. (A színén egymás után vannak az öltések, de lent vezetem a szálat a következő öltés hosszáig, és fent visszafelé öltök, tehát lent egymáson vannak az öltések.)
Függőlegesen varrogattam a zsebeket egymás után. Fent a szálat a fonákján eldolgoztam. Tetszés szerinti méretű zsebeket lehet kialakítani, egyre kell vigyázni, hogy a bőséget egyenletesen oszlassuk el körben.

Amikor készen volt a varrás is, a dobozbelsőt belesimítottan a dobozba, vigyázva arra, hogy a horgolás színe látszódjon, tehát a fonákja a doboz felé néz!


Belül is horgolt!

A külső részt is ráhúztam a dobozra, és a két felső szélt együtt körbehorgoltam rövidpálcákkal.
Minden szembe 1-1 rövidpálca, a két rész ugyanannyi szemből áll, tehát csak arra kell figyelni, nehogy egyik oldalon kihagyjak egy pálcát, vagy kettőt horgoljak egy helyre.
A sor végére érve már tudtam, kap egy díszt is, vagyis elindultam visszafelé, és ráköltéssel is körbehorgoltam a felső szélt. A végén a szálat elvágtam, eldolgoztam.

Igazán jól használható, hasznos darab lett belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése