2023. március 6., hétfő

Amigurumi horgolása

 Az utóbbi években nagyon sokan azért tanulnak meg horgolni, hogy cukiságokat tudjanak készíteni. 

Az amigurumi horgolása könnyű is, meg nem is. Az a része, hogy elegendő a rövidpálcákat ismerni jó, de sajnos nem csak horgolásból áll a dolog. Ha több darabból áll a figura, akkor bizony varrni is kell. Azzal a fonallal, amivel horgoltunk. Ez egy mercerezett pamut esetén nem is olyan egyszerű. A figurára való hímzés is okozhat nehézséget. De nem akarom elvenni senki kedvét az amigurumi készítésétől. :-)

Nézzük, mi is kell az amigurumihoz

  • Fonal.
    Ez sokféle lehet, sokan a pamutot, mások az akrilt részesítik előnyben, de horgolják gyapjúból is.
  • Horgolótű.
    Célszerű olyan tűt találni, ami kicsit hegyes. A nagyon kerek fejű tűvel nehezebb a szemekbe szúrni. A tű mérete kisebb legyen, mint amit a gyártó a fonalhoz ajánl. 
  • Tömőanyag.
    Ma már kaphatók speciális tömőanyagok, amikkel párnákat töltenek meg, ezek jók az amigurumihoz is. Lehet olyan fonallal is tömni, amit eldolgozás után vágtunk le. Persze, ehhez gyűjteni kell a levágott szálvégeket. :-) 
  • Biztonsági szem, orr. Sokféle méretben és színben kaphatók ilyen szemek és orrok. Attól biztonsági, hogy ha egyszer összepattintottuk, akkor már nem lehet szétszedni. (Igen tudom, vannak, akiknek sikerül.)
  • Osztott hímző az arcok hímzéséhez.
  • Olló
  • Merkelőtű (tapestry needle)

Mit kell tudni

  • Rövidpálcák horgolása
  • Szaporítás
  • Fogyasztás
  • Biztonsági szem, orr elhelyezése
  • Szálvégek eldolgozása, részek összevarrása

Amigurumi polipok


A rövidpálcákkal nincs is gond, a gondok a kezdéssel kezdődnek. 
Az a bizonyos Magic ring. Nem írom le a készítését, mert leírni nehéz, és elolvasva is sokkal bonyolultabbnak tűnik, mint amilyen. Ezen kívül ma már megszámlálhatatlan videót lehet találni a készítéséről. Egyre újabb technikákat találnak ki hozzá, elegendő egyet megtanulni,és már sínen vagyunk.
Tapasztalatom az, hogy vannak, akik a Magic ringet nem tudják megtanulni. Sikerül egyszer, aztán később már nem. Újra megtanuljuk, de legközelebb már nem megy. Te se keseredj el, ha nem tudod megtanulni, vagy ha nem sikerül jóra.

A másik módszer a kezdésre az, hogy csúszócsomót készítünk, két láncszem, a tűtől távolabbi láncszembe készítjük az első kör rövidpálcáit. Ezt is össze tudjuk húzni, ugyanolyan lesz, mint a Magic ring. 

A szaporítás azt jelenti, egy szembe kettőt horgolunk.
Fogyasztás esetén két pálcából csinálunk egyet. Beleszúrunk az első szembe, áthúzzuk a fonalat, beleszúrunk a következő szembe, áthúzzuk a fonalat, majd egy ráhajtással a tűn levő 3 hurkon áthúzzuk a fonalat. 

Biztonsági szemet, orrot a pálcák közé szúrjuk be, sosem a fonalba. Először célszerű kipróbálni, hogy fog kinézni. A leírásokban gyakran meg is adják, hogy melyik sorba, egymástól milyen távolságra legyenek, ekkor is érdemes megnézni először, hogy mutat. Egyszerű a dolog, a szemeket a megfelelő helyre szúrjuk, csak nem pattintjuk rá az alátétet. Ekkor még mozgatható, meg lehet nézni, mikor tetszik jobban. Amikor már megvan a végleges hely, rátehető a műanyag alátét. Óvatosan kell eljárni, mert nem könnyű rápattintani, és közben a szem a kezünket is megszúrhatja.

A biztonsági szemet, orrot még akkor kell elhelyezni, amikor nyitott a fej. A kész amigurumira biztonsági szemet nem lehet feltenni.

A kész darabok összevarrása előtt gombostűkkel tűzd a helyükre a részeket, és nézd meg, olyan-e, mint amilyennek lennie kell. Egy kis változtatás is sokat jelenthet a figura kinézetében. Amikor úgy tűnik, minden a helyén, saját szálával összevarrhatod. Ez az a rész, amit a leírások is nagyvonalúan kezelnek, többnyire csak leírják, varrd össze. A lényeg az, próbáld meg úgy odaöltögetni, hogy ne látszódjanak az öltések, és jó szorosan illeszkedjenek a részek. 

A fej és a törzs összevarrása előtt érdemes még plusz tömőanyagot beletuszkolni a jószágba, így jobban fog állni a feje a nyakán. 

Újabban több videóban láttam, hogy kis pálcát kasználnak a töméshez. A horgolótű nyele is megteszi, vagy egy hurkapálca, ceruza. A lényeg az, hogy így több anyagot tudsz a figurába tenni, ami azért jó, mert az idők során kicsit összeesik a tömőanyag, és puhulhat a figura. 
A tömésnél arra vigyázni kell, hogy a páros testrészek ugyanakkorára legyenek tömve. Mindenképpen vigyázni kell arra is, ne tömjük túl a részeket. Itt arra gondolok, hogy ha nem elég szorosak a szemek, a tömőanyag ki tud jönni a lyukakon. Meg arra is, hogy olyan sok anyagot tömünk a figurába, amitől már eldeformálódnak a szemek, és lásd mint előbb.

Szálvégek eldolgozása

Szerintem az egészben ez a legjobb rész. Nem csak azért, mert ha idáig eljutunk, akkor már készen vagyunk. A szálvégek amennyiben a munka közben keletkeztek, belül maradnak, ezekkel nem kell foglalkozni, a tömőanyagot erősítik. Az a néhány szálvég, ami a varrás után marad, szintén a tömést fogja erősíteni. :-)

Hogyan dolgozzuk el az amigurumi figurák esetében a szálvégeket?

Tűbe fűzzük a szálat, és ott szúrunk be a figurába, ahol a szállal befejeztük a munkát. Átszúrunk amerre tetszik, a lényeg, két öltés között szúrjunk ki, valahol máshol, mint ahol beleszúrtuk a tűt. A fonalat áthúzzuk, ügyelve arra, hogy eltűnjön a figurában az a vég, ami a horgoláshoz kapcsolódik, de ne húzzuk be annyira, hogy eldeformáljuk a figurát. Most ismét beszúrunk abban a pontban, ahol az előbb kiszúrtunk, és egy másik helyen szúrunk ki, mint előbb. Szálat meghúzzuk, hogy eltűnjön a figurában az a vége, ami nem a tűbe van fűzve. Néhányszor megismételjük ezt az átöltést, amikor úgy érezzük, ennyi elég lesz, picit erősebben meghúzzuk a szálat, és a figuránál elvágjuk a szálat. A szálvég visszaugrik a figura belsejébe. 

Még hátra van a sminkelés. Az arcpír leggyakrabban tényleg arcpirosítóval készül. Már csak ezért is lennie kell otthon. :-)

2022. november 28., hétfő

V minta, a nagy átváltozóművész

 Kedvencem a V minta. Tapasztalatom szerint ez a minta nagyon sok fonalból jól néz ki. Vastag, vékony, egyszínű, színes fonal, mindegy, a V minta mutatós lesz.

Azt is el kell mondani, ez a minta gyorsan készül. Egy öltést kell megtanulni, a V-t. Minden sorban ezt ismételjük, az előző sor V-jének a tetejére horgoljuk, a láncszemívbe.

V minta

Ha kezdő vagy, akkor a következő módon egyszerűbb lesz követned.

V minta horgolása

1 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem, 1 egyráhajtásos pálca, ugyanoda öltve. A következő sorban a V-k az előző sor V-jére készülnek, amit úgy is mondhatunk, hogy a V elkészülte után két pálcát kihagyunk, és a következő résbe horgoljuk a V-t.

Tehát a V-k egymás fölött vannak ezt könnyű ellenőrizni. Kezdő horgolóknak azt javaslom, minden sor végén nézzék meg, minden helyre öltöttek-e, ahova kellett, annyi V van a sorban, mint amennyinek lennie kell. Ha eltérés van, javítani kell. Sajnos ez gyakran azt jelenti, le kell bontani a horgolást a hibáig, és újra kell horgolni a sort. Hidd el, sokkal jobb, ha csak egy sort kell lebontanod, mintha 10 sor után fedezed fel, az utolsó 10 sorban rossz mintát horgoltál.

Ha megtanulod ezt a mintát, nagyon sok dolgot tudsz vele készíteni. Sapka, sál, stóla, kendő, nyakmelegítő, mellény, szatyor, stb.

Milyen fonalat használhatsz?

Ez az a minta, ami mindenféle fonalból jól mutat. Egészen vékony fonaltól egészen vastag fonalig alkalmazható. Természetes anyagból, akrilból egyaránt szép lesz.

Tűméret

Ruhadarab esetén célszerű az ajánlott méretnél maradni. Sál, stóla, kendő, nyakmelegítő esetén próbáld a szükségesnél nagyobb tűvel. Pl. középvastag fonal, amit 4,5-5 mm-es tűvel horgolnál, 6 mm-es tűt simán elbír. 

Ha nem riadsz vissza, próbáld a zoknifonalat 7-9 mm-es tűvel horgolni. Ekkor ne várd, hogy szép, katonás rendben álló V-ket horgolsz, ilyenkor egy kissé kusza eredményt kapsz, ami blokkolás után olyan mintázatot ad, amiről nem sokan mondják meg, hogy V minta. :-)


Itt néhány modellt látsz V mintával:













2022. június 29., szerda

Miért nem egyezik a leírásban szereplő méret azzal, amit én horgolok

Ebben a posztban egy fontos kérdést tárgyalok, ahogy a címben is látod. Miért is nem annyi az annyi nálam. Előre is elnézést, ez egy hosszú poszt, és még kép sincs benne.... :-)


Előbb vagy utóbb mindenki szeretne valami olyat horgolni, aminek a mérete adott kell legyen. Lehet ez terítő, táska, ruhadarab.

Sokan nem mernek belevágni ilyen projektbe, mert félnek, hogy nem sikerül pont akkora méretet készíteni valamiből, mint szeretnék.

Nem mindegy, miről is van szó, és mennyire fontos a tökéletesen pontos méret.
A horgolt daraboknál teljesen normális, hogy pár centiméter eltérés van a leírásban szereplő mérethez képest. Sőt!

Nem tudom, jártál-e már úgy, hogy horgoltál 3 egyforma darabot, amit egy gombolyagból, ugyanazzal a tűvel és mintával, egymás után horgoltál meg, és amikor lemérted, pár mm eltérés volt köztük. Én nem is egyszer. Van, amikor szorosabban horgolunk, van, amikor lazábban. Magamról tudom, ha sokat horgolok, egyre lazább lesz.

Tudjuk, van horgoláspróba, amit vagy megcsinálunk, vagy nem, mindenesetre, ha nem mindig egyformán szorosan dolgozunk, akkor ez is csak nagyjából mutatja az utat. :-)

Megoldás a horgoláspróba?


Szóval a horgoláspróba. Tedd a szívedre a kezed, hányszor horgoltad meg a horgoláspróbát? Utána blokkoltad, esetleg kimostad, és száradás után is lemérted? Az ekkor kapott eredményt hasonlítottad össze a leírással? Ha nem stimmelt, nekiálltál más méretű tűvel ismét elkészíteni, végigjátszottad a teljes procedúrát? Ha igen, tényleg csodállak.

Persze van, amikor én is készítek horgoláspróbát, de megvallom, 3-4 cm-nél magasabbat nem szoktam, mert inkább a szélesség az, aminek jónak kell lennie, a hosszúságon könnyebb változtatni.

Ha síkban horgolunk, oda-vissza haladó sorokkal, és nagyon egyszerű mintát alkalmazunk, pl egyráhajtásos pálcát minden sorban, akkor egész jól sikerül a méret tartása. Széltében.

A hosszánál itt sem biztos. Miért?
  1. A pálcák bizonyos magasságúak. 
  2. A horgolás rugalmas. 
Igen, ez a két fő ok.

Nézzük a pálca magasságát!

Mondjuk az egyráhajtásos pálcád 1,2 cm magas. Nem biztos, hogy egész számot kapsz, ha a szükséges hosszúságot elosztod a pálca magasságával.
Az sem biztos, hogy minden sorban hajszálra ugyanakkora pálcákat horgoltál.

A pontos utasításokat tartalmazó leírás


Ezért sem jó az olyan leírás, ahol elmondják, X sort kell horgolnod, és akkor ezt vagy azt kell csinálni. Nem biztos, hogy nálam X sor pont annyi, mint annál, aki a mintát leírta.

Ha a mintád 1 soros, vagyis ha minden sorban ugyanazt horgolod, akkor semmi gond, több vagy kevesebb sor és kész.

Ha a minta 5-6 sorból áll, akkor kicsit matekozni kell. Ha pl. felsőt horgolok, akkor egyszerűen eldöntöm, hosszabb legyen-e, mint az eredeti, vagy rövidebb. Pár cm-ről van szó ilyenkor is.

Ezért jók az olyan leírások, ahol kis szabásminta is van, centiméterekkel. Legalább látjuk, milyen formát horgolunk, és ellenőrizni tudjuk a méretet is.

Mit csinálj, ha nincs szabásminta?


Ha a fazon olyan "semmi különös", például egy teljesen hagyományos fazonú felsőt horgolsz, akkor jó ötlet egy méretben és fazonban megfelelő felsőt (legjobb a póló, ami nem nagyon nyúlik) használni szabásmintaként. Ha nagyjából tudod, hogyan kell, akkor érdemes papírra lerajzolni a szabásmintát. Ehhez tudod hasonlítani azt, amit éppen horgolsz.

Azért ez a gyakorlatban nem ennyire egyszerű.
Vigyázz, hogy ne nyújtsd a horgolt részeket, és pontosan ráfektesd a szabásmintára, vagy a szabásmintaként szolgáló ruhadarabra.
Tehát az alját az aljához igazítod, és finoman kisimítod, de vigyázol arra, ne húzd nagyobbra. Arra is ügyelj, hogy mindkét oldal azonos magasságban végződjön. (Szóval ne rángasd meg egyik oldalt sem.)

Ezzel együtt használd a centimétert is, és mérd le a készülő darabot. 1-2 cm itt sem számít, mert enged annyit a horgolás, és 1-2 cm plusz bőség sem olyan sok.

Hovű tűnik a pontos hossz?


A csipkemintás felsők, ruhák, szoknyák esetén viszont számolj azzal, hogy hosszában is nyúlni fog, nem csak keresztben. Amikor készül, úgy látja az ember, ha szélesebbre húzom, rövidebb lesz. Na ja. Az asztalon mindenképp. Amint felveszed, minden megváltozik.
Mondjuk úgy, egy kétdimenziós darabot felveszel, ami így azonnal 3 dimenzióba kerül. Egész más lesz. Lehet, nevetni fogsz, de hidd el, a gravitáció a horgolt felsődre is hat. A vállad tartja, a saját súlya viszont húzza lefelé. Pláne, ha rángatod is, hogy hosszabb legyen. :-)

Maradjunk abban, a gyakorlati tapasztalat szerint minden horgolt ruhadarab hosszabb lesz viselés közben.  A nyúlás vele jár, nem tudod elkerülni. Azt, hogy mennyit fog nyúlni,  nem tudom megmondani. Minél hosszabb a horgolt darab, annál többet fog nyúlni.
Tehát egy rövid top keveset, a tunika kicsit többet, és a ruha sokat.

Ha ruhát horgolnál magadnak, vagy bárki másnak, erre emlékezz! Valamilyen szinten ez jó hír, nem? Ha akarsz egy térd közeléig érő ruhát, nem kell pont térdig érőre horgolnod. Amikor már majdnem térdig ér, tedd vállfára a készülő ruhát, és hagyd lógni egy napot. Lehet, már hosszabb is lesz, mint tervezted. Próbáld fel, ugye a test felvesz valamennyit, ugyanakkor a nyúlásban is segít.

Ha földig érő ruhát horgolnál, akkor vigyázz, ne járj úgy, mint akinek néhány éve olvastam a tapasztalatát. Bokáig érő csipkemintás ruhát akart. Meg is horgolta. Fel is vette. Egy gond volt vele, hogy nem csak hogy földig ért, hanem még 20 cm-t húzott is maga után.

A méretváltozások számítása


Egy kis számolás. Ha egy textil 5% méretváltozást szenved el, akkor az 1 méter hosszon 5 cm, két méteren 10 cm. A méretváltozást ágyneműk esetében mindig feltüntetik, ahol persze ez nem növekedést, hanem zsugorodást jelent.

Ha ágyterítőt készítenél, akkor is erős méretnövekedéssel kell számolnod. Ne készíts akkora ágyterítőt, ami az ágy szélessége, plusz két oldalon annyi, hogy földig érjen. Ha varrod, ok, de ha kötöd vagy horgolod, akkor semmiképp!
Emlékszel? 5% két méteren már 10 cm. Az ágyterítő a saját súlyától mindenképpen nőni fog. Most a kész horgolás nagyságáról beszéltünk csak, de ugye nem feledkezel meg arról sem, hogy a minták víz hatására "kinyílnak", és máris nagyobb lesz az egész darab.

A négyzetekből horgolt daraboknál szokták ajánlani azt, hogy a kész négyzeteket összedolgozás előtt blokkoljuk, így azok egyforma méretűek lesznek. Blokkoláskor az "igazi" méretüket tudjuk elérni, és emiatt lehet, sokkal kevesebb négyzetet kell horgolnod, mint eredetileg tervezted.

Összefoglalva, sok oka lehet annak, hogy miért nem egyezik a leírásban szereplő méret a te saját horgolásoddal. A legjobb, ha a készülő darabot időnként méred, ellenőrzöd, ott jársz-e, ahol a leírás.

Nem az a lényeg, hogy A-tól Z-ig mindent pontosan megcsinálj, amit a leírásban olvastál, hanem az, hogy használható darabot készíts!:-)