Menü

2017. július 16., vasárnap

Sapka-sál együttes, egy minta, két változatban

Teszteltem egy új fonalat, ennek a keretében készült el a sapka és a sál. A fonal újdonság, kevert szálas, DK vastagságú Red Heart fonal, a neve: Lovely Wool. A sapka és a sál is 1-1 gombolyagból van, az a csavar, hogy a sapka az ajánlott 4 mm-es tűvel készült, a sál pedig 6 mm-es tűvel. A tesztelést még folytatom, sapkát is fogok horgolni nagyobb tűvel, mert kíváncsi vagyok a végeredményre.
Lovely Wool fonal, és a belőle készült sapka-sál
Sapka és sál Lovely wool fonalból

Már írtam arról, hogy ne féljünk a vastagabb tűtől, és most, hogy a kísérletet elvégeztem ezzel a fonallal, meg kell mondjam,igaza van annak, akitől ezt olvastam. A sapka elkészítése azért volt hosszú idő, mert rettentően meguntan a horgolást, úgy éreztem, nem haladok, csak rovom a köröket, a sapka meg nem akar nőni. Meg is állapítottam, nem való nekem ez a vastagság, vagy ez a fonal? :-)

Aztán elszántam magam, és azzal vigasztalódtam, csak 5 sort kell horgolni a mintával, és jöhet a fogyasztás és a pánt. Ez hatott. :-) Egy óra alatt befejeztem.

A sapkáról


A sapka kb 52-56 cm-es fejbőségre jó, magassága 18 cm. A fazonja beret akart lenni, aztán kicsit szolid beret lett, mert 1 gombolyagot szántam rá, hiszen ez a fonal kipróbálása, nem pedig kívánságműsor. A körlap kb. 23 cm átmérőjű, tehát tényleg nem a fejhez simuló méret.

A sapka teteje
A sapka teteje

6 kör a teteje, a 6. körben is szaporítottam, utána kezdtem a mintát. A mintánál is szaporítottam, mert csak 1-1 pálcát hagytam ki, a minta pedig ez: *2 pálca,2 láncszem, 2 pálca egy tőbe öltve, kihagyok egy pálcát, a következőbe 1 pálca, kihagyok egy pálcát, és *-tól ismétlek.
Ennek következtében még 3 mintás sorban is nőtt a sapka átmérője.

Lovely wool sapka mintája
Itt jobban látszik a sapka mintája

A fenti mintával 6 sort horgoltam.
A következő sorban az elválasztó 1 pálcákat elhagytam, és a 2-2 pálca közé csak 1 láncszemet tettem.
Így szépen visszafogyott a sapka.

A pánt rövidpálcákból készült, 5 soros. A pánt első sorában csak az előző sor pálcáira került rövidpálca, a láncszemívekre nem. Így lett az a méret, ami még éppen felmegy 56 cm-es fejre is. Ha a láncszemekbe is teszek rövidpálcát, akkor az 56-os fejre még éppen nem laza, de már majdnem az bőség lett. (Ugyanis először ilyen volt, de féltem, hogy ez hordás közben nagyon kitágulna.)

2-3 méter fonal maradt az egy gombolyagból, ami 120 méter hosszú.

A sálról


A sálat 6 mm-es tűvel horgoltam, a minta ugyanaz, mint amit fentebb leírtam. Egy teljes gombolyagot használtam el, kb 5 méter maradt, ha megtaláltam volna a közepén levő szálvéget, akkor nem marad ennyi. :-)

Lovely wool fonalból sál
A sál

Szóval az is kiderült, kívülről kezdős a gombolyag. Még az utolsó 8-10 méternél sem találtam meg a végét, nem akartam összegubancolni.

A terv az volt, hogy a két végére, mintegy lezárásként teszek egy sort kagylómintával, a kezdő oldalra a másik végéből horgoltam volna, így láttam volna, mennyi marad, és annak megfelelően horgoltam volna még egy-két sort a szélminta előtt. Egy sor még biztosan kijött volna a maradékból, de így is van olyan hosszú, hogy a tervezett fazon lett.

Olyan sálat akartam, ami nem hosszú, a végén gombok vannak, amivel össze tudjuk gombolni a két végét.
Mérete: 15X75 cm.

A fonal jó fogású, 55% gyapjú, a többi kétféle műszál. 2017-ben megjelenő fonal, 21 színben kapható. Főleg erőteljes, ragyogó színek vannak a palettán, persze fehér, krémszín sem hiányzik, viszont rózsaszínt ne keress. :-) Ciklámenszín van, de halványabb rózsaszín vagy pink nincs. Nekem mondjuk nem is hiányzik, annak viszont örülök, hogy sikerült több divatszínt is rátenni a palettára.
Most, hogy írom ezt a posztot, rákerestem a 2017/18 téli divatszínekre, és meglepve látom, hogy van külön  New York és London számára készült paletta. 

A fonal itt kapható

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése