Menü

2012. szeptember 9., vasárnap

Lyukacsos kendő

Mihez lehet kezdeni 10 dkg rövid színátmenetes zoknifonallal?

Ez hónapokon át nagy kérdés volt nekem is. Itt ez a fonal, a színe tetszik, de annyira pici szakaszonként van festve, és olyan kevés, hogy mire lenne elég? A zokni szóba sem jött, hiszen a gyapjú szúr.
A kendő mintája
 Annyi kendőt látok nézelődés közben, hogy egyszer csak láttam egy teljesen lyukacsosat is, igaz vastag fonalból, de látszott, hogy a pálcák érdekesen dőlnek jobbra és balra a sorokban.

Rögtön tudtam, ezt ki kell próbálni.
A kendő a lenti saroknál kezdődik, és a két szélén van szaporítva, semmi extra, csak az első ívbe került 2 pálca, köztük egy láncszemmel. A minta is ez a pálca-láncszem variáció végig.

Tarka kendőm

A kék kendővel összevetve mégis egész más a kép, mert itt nem a pálcára teszem a következő sorban a pálcát, hanem az egyláncszemes ívbe.

Addig folytattam, ameddig a fonal engedte. Arra figyeltem, hogy kellő mennyiség maradjon a körbehorgolásra. Ez se lett túl bonyolult, minden ívbe egy rövidpálca, köztük 3-3 láncszem. Ennyi adta magát. Kihúztam, hogy megpróbáljam, elegendő-e és úgy tűnt igen. A lezárósor nem akadályozta a kendő növekedését.

Vízbe kerülve a fonal, mint a gyapjú szokták, azonnal puha lett, szinte folyt a kezem között.
Gyengéd mosás-öblítés, és megvallom, nálunk nincsenek elkényeztetve a kendők, szóval semmi törölköző, csak hagyni kicsurogni a mosdókagylóban, amikor már nem csöpögött, ment a ruhaszárító kötélre az udvaron.
Nem itt száradt, ez csak utána volt:-)

A leghosszabb oldalát meghúzkodva csipeszeltem fel, és hagytam megszáradni.
Így is nagyobb lett, és csak pirinyót szúr. Az már szinte nem is szúrás.

Időközben rájöttem, a színei pont illenek a tavaszi-őszi-nyári kabátomhoz, amit már láthattatok a zöld sállal fényképezve. A kendő kabát alatt lesz, nem hordok kabáton kívül sálat, kendőt.

Lyukacsos kendő

2 megjegyzés:

  1. Igen, ezt meg is csodáltam rajtad, tök jó lett.

    VálaszTörlés
  2. Szia! Én annyira kezdő vagyok, hogy mem tudom elkezdeni a leírás alapjá, prdig magyon tetszik. Tudnál nekem segíteni?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Mónika

    VálaszTörlés