Menü

2020. augusztus 27., csütörtök

Mennyi az annyi? Forintban értve

Nem szoktam olyan posztokat írni, amiben az eladásra kínált dolgok árával foglalkozok.
Sokszor éreztem úgy, valahova ki kéne írni, amit gondolok, mert sokan bele sem gondolnak ebbe.

Amikor látunk egy árat, és persze hozzá a terméket, azonnal kattog az agyunk, megéri-e. Azt is tudjuk, egy termék pont annyit ér, amennyit érte adtak.

Sokan az árat figyelik, az legyen minél alacsonyabb.
A másik oldalon is sokan vannak így vele, legyen minél alacsonyabb, és lesz sok vevőm.
Ez azért nem ennyire egyszerű.
A vevői oldal érthető, ki ne akarna olcsón vásárolni.
A vevő is dolgozik valahol, munkavállalóként azt szeretné, ha a bére egyre magasabb lenne. A minimálbér, garantált bérminimum nem az a szint, amire vágyik.

Vállalkozóként az emberek önmaguk után fizetik azokat az adókat, járulékokat (mikor mit minek neveznek), amit egy munkavállaló után a munkáltatója. Sokszor nem is tudja az illető, mennyit fizet be utána a cég. Valljuk be, nem is nagyon érdekli.
Amint vállalkozik valaki, máris érdekli, mert neki azt a pénzt elő kel teremtenie.

Kétféle vállalkozó van, az egyik főállásban végzi ezt a tevékenységet, a másiknak van mellette főállása, esetleg diák vagy nyugdíjas.
Nem mindegy, hogy valaki főállásban vállalkozik vagy sem. Ha igen, akkor kötelező minimum befizetések vannak, amit akkor is kell teljesíteni, ha egy fillér bevétele sem volt egy hónapban. Nincs szabadság, prémium, jutalom, minden fillérért egyedül dolgozik meg.

A minimális befizetések teljesítéséhez is elég sokat kell dolgozni. Akkor még egy forintot sem visz a közértbe!

Ha esetleg már eszedbe jutott, nadehátkatás, nem? A kata, mint adózási forma egyfelől jó, másfelől meg nagyon rossz. Rossz azért, mert nagyon alacsony a jövedelem, amit ilyen esetben számolnak. Nem megyek bele a részletekbe, a lényeg, minimálbér körüli jövedelemről lehet szó. Ekkor szokták mondani, de hát CSAK 50 ezer forintot fizet egy hónapban. Nyilván ez "csak" akkor, ha több százezret tud bevételként elkönyvelni. Nem annyira csak akkor, ha mondjuk csak 200 ezret. Nem, ekkor nem marad neki 150, mert ha a horgolásnál maradunk, valamiből meg kellett venni a fonalat is, a tűt is, a csomagolóanyagot is, és nem ártott, ha van telefonja, internete. Ha pedig valamilyen platformon értékesít, ott az adott helynek kell jutalékot fizetnie. Az is pénz, ha a vevő kártyával fizet. Ezek valós költségek, de ugye a katás adózásnál ezeket nem számolhatja el. 

Egyszer azt is érdemes kiszámolni, ekkor hány forintot is kell fizetni egy munkaórára vetítve. Megdöbbensz, mennyit. Minden munkaórára. Arra is, amikor épp próbálta a terméket felnyomni mondjuk a Meskára, amikor fotózta azt, vagy éppen kereste a megfelelő fonalat valahol. Tehát azokra az órákra is, amikor nem végzett termelőtevékenységet, nem szerzett bevételt.

50.000/160=312,5 Az egyszerűség kedvéért számoltam havi 4 héttel, napi 8 órával.
Ha az éves munkanapok számát veszed alapul, és éves szinten számolsz, kicsit kevesebb jön ki, de akkor az ünnepnapokat is munkaidőnek vesszük.

Óránként a minimális adó 300 Ft körül van.
Lassan eljutunk a termék áráig.

Egy nem túl nagy sapka egyszerű mintával egy óra alatt elkészül. Utána már csak fotózni kell, ha pedig van rá vevő, csomagolni, számlázni, feladni. Ne feledjük el, a vevővel levelezni, telefonálni is kell. Ez is idő. Ha azt mondom, készen volt a termék egy óra alatt, nyugodtan mondhatom, még egy órát minimálisan eltöltött a rendelés teljesítésével, de inkább többet.
2-3 óra az az egy sapka.

Mennyi is a minimálbér? Mennyi is a minimális kata adó erre a 3 órára?
Fonalat is kellett venni, csomagolóanyagot is, most az egyebeket ne is említsem. A papírra nyomtatott vagy tömbbe írt számla is pénz!
A példabeli sapka ára áfakörön kívüli katás adózó esetén 900 Ft körül adót tartalmaz!

Ha nem katás, a garantált bérminimum után adózik minimálisan. Ez 2020-ban 210.600 Ft. Ennek X%-át fizeti önmaga után, mint munkáltató, és ebből le kel vonni a munkavállaló által fizetendő adókat is.
250.614 Ft-ba kerül a munkáltatónak a 210.600 Ft. Ez nettóban 140.049 Ft.

Ha csak ezt a munkabérre fordítandó összeget nézzük, és osztjuk el a fent is alkalmazott 160-nal, akkor 1566 Ft körül összeget kapunk.

A munkadíjra óránként legalább ennyit kell felszámolni!

Nem számolgatok, te is meg tudod tenni. A lényeg, hogy jön ez össze a 2000 Ft-os sapkaárral?
A 160*70 cm-es kendőért kért 6000 Ft-tal?
Tudom, ilyen árakat látni.

Mit mondanak azok, akik azt tanítják, hogy hogyan kell kalkulálni egy termék árát?
Igen, sokfélét mondanak, némelyik nálunk egyáltalán nem használható, vagy mondjuk úgy, tilos lenne használni. Mire gondolok? Arra, amikor azt mondják, alapanyag*2. esetleg *3.
Ez a kisebb daraboknál kész csőd. Ha 5 dkg fonal elég mondjuk a sapkához, és a fonal 700 Ft, akkor 1400 vagy 2100 Ft lenne az ára?
Az 1400-ból pedig megvenné  a fonalat, és befizetné az 1500 vagy 300 Ft-os adót? Ez azt jelenti, ha katázik, akkor jó esetben marad 400 Ft, amiben persze van még egyéb költség, ha pedig nem katázik, akkor ráfizetett 800 Ft-ot. Minimum.

Háromszorozás esetén a fenti példában már katásként valami maradna, főállásúként már csak egy százast fizet rá. Csak szigorúan a fonalárat és munkabért tekintve.

Egy másik módszer a költségek összeszámolását tanítja, és természetszerűleg a nyereség bekalkulálását is. Ráadásul úgy, hogy a kiskereskedelmi ár olyan legyen, amiből tud nagykereskedelmi kedvezményt is adni, mert mi van akkor, ha mondjuk egy butikos szeretne 10 db-ot a sapkából, de mivel nem adhatja kétszer annyiért, mint amennyiért készítőnél kapható, árkedvezményt kér. Ha pedig nem úgy lett az ár kalkulálva, akkor a 10 db-os megrendelés sajnos veszteséget fog termelni.

Ilyenkor a fonal, a munkaidő, de a névjegy, a csomagolóanyag, a feltöltési díj, a jutalékok, egyéb kiegészítők, minden, ami az elkészítéshez és eladáshoz szükséges volt beszámítandó. Plusz a nyereség, mert az nem úgy lesz, hogy volt egy ár, és én ügyes voltam, gyorsabban dolgoztam, és így lett nyereségem.

Ha mindezt végigszámoljuk, eléggé ijesztő lesz az ár. Kisebb daraboknál még meg is fizetik, de mondjuk egy takarónál semmiképp.
Csak magadban számold ki, nem túl nagy takaróhoz kell fél kg fonal, 10-15 óra munka, hipp-hopp, máris 20 ezer körül járunk, és még csak a fonal és munkadíj van beleszámolva.
(Ehhez képest nézz szét, hányan kínálnak babatakarót 3-5 ezer forintért.)

Gyakran elgondolkozok, miért anyagár plusz 1000 Ft-ért van egy valami kitéve?
Ha megkérdezed, akkor gyakran az a válasz, mert én hobbiból csinálom, csak a fonal árát kapjam vissza. Jó ez a gondolkodás?
Erre majd egy következő bejegyzésben válaszolok.

Köszönöm, hogy elolvastad, várom véleményed!