Menü

2018. december 17., hétfő

Miért kell több horgolótű?

Tudományos fejtegetésem következik arról, miért is kell több horgolótű. Egy méretből persze. A tudományosságot ne vedd teljesen komolyan, de remek hivatkozási alap így is. :-)

Különböző horgolótűk

A kérdés akkor kezdett foglalkoztatni, amikor megkérdezte valaki, látván a két dobozban levő horgolótű rengeteget, nekem is ilyen sok tűt kell vennem, ha horgolni akarok? Megnyugtattam, nem, de a tűk száma biztosan növekedni fog, ha elkezd horgolni.

Miért nem elég méretenként egy darab horgolótű?


Az első válasz az, mert kell egy tartalék is! :-) Ugye ismerős a helyzet, eltűnt a horgolótű. Felforgatunk mindent, de nem találjuk. Ekkor az ember beszerez még egyet. Kisebb-nagyobb idő eltelte után hirtelen előkerül az elveszettnek hitt, és így máris van két ugyanakkora méretű tűnk.

Aztán persze azért is kell, mert egy projekthez elcsomagoltuk a tűt, de másik projektnél is kellene. Tudom, tudom, vegyük ki a csomagból...

Nagyméretű horgolótűk

Azt a kellemes állapotot ne is említsük, amikor egy kedvelt tűméret más anyagból is kapható lesz. Gondolok itt elsősorban a 6 mm feletti tűkre. Sokáig ezeket csak műanyagból készítették Európában. Aztán a Prymnél egy másik fajta műanyagból, amin jobban csúszik a fonal. Később ugyancsak a Prym kijött a 6-15 mm közötti ergonomikus tűkkel. A következő évben több gyártónál is lettek 6 mm feletti alumínium tűk. Ma már választhatunk műanyag vagy alu tűt, ha vastag fonallal akarunk dolgozni. Azt hiszem, aki szenvedett a 10-12 mm-es műanyag tűkkel, amikor minden mozdulat után külön meg kellett húzni a szálat, örömmel vásárolt alumínium tűt nagyobb méretekben is. Tessék, itt egy olyan ok, amit tényleg nevezhetek oknak, miért is veszünk újabb és újabb tűket. 

Hogyan gyűlik össze a sok tű?


Időnként bizonyos áruházláncokban 3 darabos akciós horgolótűkészletet kapni, és ugye ebből nem akarunk kimaradni. Amúgy ezek olcsó, de meglepően jó horgolótűk, legalábbis, amiket én ilyenkor vettem. Annyiban térnek el a készletek, hogy egy tűmérettel kisebbel kezdődik az egyik, mint a másik. Ha mindkettőt megvesszük, hirtelen lesz olyan méretű tű, amiből már kettővel van több.

Nyomós érv a beszerzésre az is, hogy nem tudjuk pontosan, mekkora méretű a tű, és ezért egy konkrét méretet megveszünk. Ki nem járt még így?

Ahhoz, hogy ez utóbbi elkerüljük, többnyire elegendő a horgolótűt egy vonalzóra, vagy más milliméter beosztású mérőeszközre helyezni, és leolvasható a vastagsága. Nem mindig jó a módszer, mert lehet, hogy a tű olyan formájú, ami miatt nem találjuk azt a helyet, ahol a jó méretet tudnánk leolvasni.

Azt az egyszerű esetet se feledjük, amikor egyszerűen nem szeretünk egy tűt, és helyette másikat veszünk.

Ha gyakorló horgoló vagy, biztos te is érezted már, hogy egyik vagy másik tűvel egyszerűen nem jó dolgozni. Akad bele a fonal, esetleg nem tudod beszúrni a munkába, ne adj isten sorjás, vagy vágja a tenyered.

Az alumínium tűkészletekkel fordul elő, hogy sorjásak a tűk, és ha pechünk van, a horog is. Ezt vagy finoman lecsiszoljuk, vagy félretesszük a tűt. Ezek az olcsó távol-keleti, pontosan tudod te is, honnan származó tűkészletek. Nem mondom, hogy okvetlenül ilyen mind, de több embertől hallottam, hogy szintén ez a problémája ezekkel a tűkkel, és ne feledjük azt sem, hogy elég rövidek, és a tűtartásodtól függően tudja szúrni a tenyered.

Ha nyeles tűnk van, annak kialakítása sem mindegy. Egyéni preferencia, ki milyen nyelet szeret. Lehet a tű nagyon drága, kiváló minőségű, ha nem szeretek vele dolgozni, mert egyszerűen nem tudom megfogni.

Biztos láttad már videókon, sokféle kéztartás és tűtartás van, a horgolótűket egy bizonyos tűtartáshoz tervezik. Jó, lehet hogy kétféléhez is. Vannak lapos nyelű és hengeres nyelű tűk, és az ergonomikusakról ne is beszéljünk most.
Én nem tudok kényelmesen dolgozni a lapos nyelű tűkkel. Néha meg tudom fogni úgy a tűt, hogy ne ugorjon el a tenyeremben, de erre koncentrálnom kell. Én marokra fogom a tűt, ezért nekem a henger alakú nyél jön be jobban.
Itt viszont előkerül az a probléma, hogy egyes tűk nyele mondjuk úgy, határozottan henger alakú, magyarán a tű felé eső részén a nyél vége elég éles szögben végződik. Ezt a vonalat érezni lehet. Erősen.

Lehet, hogy hihetetlennek tartod, ha azt mondom, nem mindegy, milyen tűvel dolgozol. Az egyiken jobban csúszik a fonal, a másikon kevésbé. Az egyiknek hegyes a feje, a másiknak tompa, a nyele ívelt vagy sem, A horog formája is más lehet. Ezek mind befolyásolják a munkát.

Gondolnád, hogy különböző, de azonos méretű tűkkel nem ugyanolyan lesz a kész munka?  Pedig így van. Még az is lehet, a méretpróba mást ad ki, két ugyanolyan méretű tűvel horgolva. A horgolási képen is meglátszik. Most nem arra gondolok, van két teljesen egyforma tűd ugyanattól a gyártótól. :-)
Az almasapka projektben tűnt fel, hogy a többféle 6 mm-es tűvel nem egyformán laza vagy szoros a horgolás. Ez a projekt jó volt arra, hogy a különböző méretű és anyagú tűkkel kísérletezzek. Nem direkt kísérleteztem, csak kerestem azt a tűt, ami elég nagy, de nem lesz a sapka túl lyukacsos. Magyarán kerestem, meddig emelhetem a tűméretet, mert az idő kevés volt, és a sapkák fele hiába óvodás korúaknak készült, bizony felnőtt méretű volt.

Ahhoz, hogy ki tudjuk tapasztalni, melyik típusú tűvel tudunk legkényelmesebben dolgozni, meg kell venni a tűket, ugye? :-) Szóval érthető, miért is kell több tű, azonos méretből.

2018. december 16., vasárnap

A kör horgolásához

A kör, illetve annak horgolása sokakat foglalkoztat. Aki kezdő horgoló, el sem tudja képzelni, hogyan lesz valami kör alakú. De nem csak a kezdő horgolókat foglalkoztatja a téma, hanem a tapasztaltabbakat is. Lehet, régebben fel sem merült, hogy sapkát kéne készíteni, de most helyzet van. Ilyenkor persze jön a kérdés, jaj, hogyan is kell azt horgolni?
Ha amigurumit horgolsz, szintén fontos a kör és annak horgolása.

Horgolt kör félpálcákból sapkán

A tökéletes kör igénye


Úgy látom,  a tökéletességre való törekvés is szempont sokaknál. Most arra gondolok, hogy hosszasan lehet beszélni arról, tökéletesen kör alakú-e az, amit 6 vagy 12 helyen szaporítunk azzal a módszerrel, amikor a szaporítások körönként egymás fölé kerülnek. Persze, hogy nem az. Minél vékonyabb a fonal, annál jobban látszanak a szögletek.

Mielőtt kardjába dőlne emiatt bárki is, beszéljük meg a kérdést.
Például sapkát horgolsz. A sapka szaporítás után kosárka, majd sapka formát fog ölteni. Szerinted ekkor is látszik az, hogy tökéletesen kör alakú az alapkör? Elárulom, nem látszik. Egyik sapkánál sem.
Vegyük az amigurumit, ami miatt bizony több új technikát, módszert meg kellett már tanulnia annak, aki cuki figurákat akar horgolni. Hatszögletű a maci, cica, vagy bármi más feje? Nem az. Akkor sem, ha ezzel a "nem tökéletes" szaporítású körrel kezdted.

Látható vagy láthatatlan szaporítás


Másik érv a szaporítás másfajta megvalósításához az szokott lenni, hogy olyan csúnya, hogy látszik a szaporítás csíkja. Elárulom, sokaknak meg pont az tetszik, hogy szép mintát ad ki a szaporítás. Nem vagyunk egyformák. Az egyik embernek így tetszik, a másiknak úgy. Most jön a nagy kérdés. Akinek szánod a figurát, sapkát, azonnal körzőt ragad és ellenőrzi a kör tökéletességét, esetleg ráveti magát a szaporításokra, hogy megnézze, mi módon készült? Reklamál a gyerek, vagy felnőtt, ha ilyen vagy olyan módszerrel horgoltad? Nem, nem reklamál. Ezek a különbségek csak a szakavatott szem számára láthatók. Tehát látod te, aki horgolta, és esetleg látja más is, aki szintén tud ilyesmit horgolni. Az összes többi ember nem lát semmiféle különbséget, eltérést, "rendellenességet". Őket az egész érdekli. A maci, a cica, hogy mennyire aranyos, a sapka, hogy mennyire jól néz ki, és pont jó, ráadásul jól is áll.

Még nem mondtam el, mi az a módszer, ami kiküszöböli ezeket a "hibákat", vagyis azt, hogy látható a szaporítás vonala, illetve a rövidpálcás kör hatszögessége.

Szaporítás "elszórtan"


Ha el szeretnéd kerülni a fent említett jelenséget, akkor úgy kell szaporítanod, hogy az egymás utáni körökben nem ugyanott duplázod meg a szemeket. Ekkor is szabályos közönként kell szaporítani, de az első szaporítást nem az előző sor szaporítása felett készíted, hanem attól jobbra. Ez persze csak a 4. körtől lesz értelmezhető, hiszen a 2. körben mindenképpen duplázni kell, és emiatt a 3. körben akár az első, akár a második pálcára teszed a szaporítást, az az előző sor szaporításán lesz. Remélem érthető.
Ha nem akarsz belezavarodni ebbe az "össze-vissza" szaporításba, írd fel magadnak, hogyan tervezed elhelyezni a további körökben a szaporításokat. A két szaporítás közötti pálcákat úgyis számolod, így csak azt kell feljegyezni, az elsőt hova teszed, és figyelni kell arra, hogy a megfelelő számú szaporítás meglegyen a sorban.

Én ezt a módszert csak nagyobb amigurumiknál használnám, mert a 4-5 körös kisebb daraboknál csak összezavarja magát az ember.

Ami igazán fontos


Ami szerintem sokkal fontosabb, illetve sokkal kényesebb kérdés, az a lapos kör, és annak elérése. Ha mindig lapos kört horgolsz, nincs gond, de ha nem, akkor érdemes tudni, hogyan javítható.

A kör vagy azért nem lapos, mert hullámzik, vagy azért, mert a széle felfelé pöndörödik.
Egyik sem jó dolog.

De van orvosság!
Persze kérdés, mennyire hullámos vagy kosárka formájú a mű, illetve a jelenség hány sor óta áll fenn. Érdemes minden kör végén megnézni, hogy is néz ki a körünk. Amit azt tapasztaljuk, hogy nem tudjuk szép laposra simítani, azonnal javítsunk rajta.

Hullámos a kör


Mi okozza? Túl sok a szaporítás. Vagy azért, mert tényleg több helyen szaporítottál, vagy a fonal miatt. Vastagabb fonalaknál tapasztalható, hogy az egyráhajtásos pálcás körökben egyszerűen nem fér el 12/24/36 stb pálca.
Mit tehetsz?
Ez az az eset, amikor én a magam részéről, az egészet inkább lebontom, és 10 egyráhajtásos pálcát horgolok az első körbe. Elárulom, volt már olyan fonal, ahol 9 is elég volt.
Utána a szabály szerint haladunk tovább. Ez általában elegendő.
Ha a 10 pálcás kezdés, normál szaporításnál, ismét úgy tűnik, hogy nem férnek el a pálcák, szaporíts soronként kevesebbet.

Megoldás az is, ha észreveszed, már kezd hullámos lenni a horgolásod, a következő sorban nem szaporítasz. Ez a szőnyegeknél nagyon jól beválik.

A kör már nem kör, inkább kis kosár


Ekkor keveset szaporítottál. Szintén lehet, hogy a fonalhoz képest. De inkább a kezdő szemszámmal lehet gond. Vannak leírások, melyekben 10 egyráhajtásos pálcával kezdik a sapkát horgolni. Ez lehet, hogy kevés. Ha a 10 pálcát nem tudod szépen összehúzni körré, és az összekapcsolás után már kicsit megbicsaklik a kör, akkor egészen biztos, pár sor meghorgolása után a helyzet még rosszabb lesz.
Ekkor kevés a pálcád. Ha már az elején látni, kevés a pálca, kezdd többel.

Ha néhány sor után látod, mintha a széle emelkedne felfelé, ellenőrizd, annyit szaporítottál-e a sorban, mint amennyi következik. Ha nem, csak a rontott sorokat kell visszabontani. Ha a szemek száma megfelelő, akkor a következő sorban néhány szemmel többet szaporíts.

Ha sapkát horgolsz, annyira nem fontos, hogy tökéletesen lapos legyen a köröd, egy terítőnél, szőnyegnél viszont annál inkább.

Mi a helyzet a sapkáknál?


Fontos, hogy amikor kört horgolunk, a kör szép is meg jó is legyen. Az, hogy mennyire ügyelj erre, függ attól is, mit horgolsz. Aminek pár sor múlva úgyis kosárkásodnia kell, jobban elviseli, ha a kör széle picit emelkedik. Nem akarlak lebeszélni a pontos munkáról, de a sapkáknak semmi bajuk nem lesz, ha nem a szaporítás befejezése után elvágólag hajlanak lefelé, hanem finom ívben. Itt csak arra ügyelj, hogy a fejbőségnek megfelelő legyen a méret. Ugyanígy, egy amigurumi alkatrésznél sem tragédia, ha nem teljesen lapos a kör.
A hullámosodás mindkét esetben rosszabb! Ekkor a köröd még 2-3 nem szaporítós sor után is képes növekedni.



 

2018. december 6., csütörtök

Az év színe - 2019

A Pantone minden évben kihirdeti az év színét. Ez a szín nagyobb figyelmet kap, mint a többi, arra az évre előre jelzett divatszín.

Általában december 6-a körül szokták kiadni a hírt, melyiket választották. Most mondhatjuk, a Mikulás zsákjában volt, hiszen magyar idő szerint úgy éjfél körül adták hírül, hogy 2019-ben a living coral nevű, a 2019-es tavasz-nyári palettán szereplő szín lesz az év színe.

2019-ben ez az év színe
Az árnyalatról bővebben itt olvashatsz.

Fontos ez nekünk? Kinek hogy. Van, akit nem érdekel, milyen színek a divatosak, hordja a kedvenc színeit, míg mások igyekeznek az aktuális divat szerint öltözködni.
Azt azért tudni kell, nem csak a ruházati iparban vannak divatszínek, a lakástextileknél, a különféle tárgyaknál is. Az ipar számára is kiadnak ajánlásokat minden évben. Más kérdés, miért csak ugyanolyan színű dolgokkal találkozunk évről évre, ha lehetnének a használati tárgyak is színesebbek? Ha böngészel az oldalukon, láthatod, még olyan cikkek, és megvásárolható anyagok is vannak, amik arról szólnak, melyik színt ajánlják műanyagok festésére. Érdekes, de minket általában a fonalak színe érdekel, ha már horgolunk.

A 2019-es nyári szezonról a riportot itt találod.
A londoni előrejelzést pedig itt.

Ne csak magányosan mutassam meg az év színét, itt vannak társai is, a 2019-es tavaszi-nyári szezonból.
2019 tavaszi-nyári divatszínek
A neutrális színek, szintén 2019-re
Nekem tetszenek, már a neutrális színek együtt is nagyon jók, és simán össze tudok állítani nekem nagyon tetsző színkombinációkat. Külön jó hír számomra, hogy 3 évvel ezelőtt sikerült valahogy több koralszínű felsőt is vennem, tényleg nem értem, hogy. :-) Valószínűleg azért, mert nagyon megörültem, hogy végre nem csak lila vagy rózsaszín van.

Ajánlom figyelmedbe a királykék egy árnyalatát, a princess blue-t. Volt idő, amikor mindent megadtunk egy királykék cuccért. :-)

2018. december 5., szerda

Tárolódoboz - horgolva

Nagyon menők a horgolt dobozok mostanában. Nem csak pólófonalból készíthetsz ilyesmit, a "rendes" fonalak is alkalmasak rá.

Szürke vastag fonalból horgolt kerek tároló

A doboz, amit itt látsz, Lisa Big fonalból készült. Ez a fonal akril, és elég vastag. 200 gramm 120 méter belőle. A doboz 1 gombolyag felhasználásával készült.

Átmérője és magassága is kb. 20 cm.
Félpálcákkal horgoltam. Nekem ez jobban tetszik, mint amikor rövidpálcákkal horgoltam. A rövidpálcák túl kicsik voltak, úgy éreztem, sosem érem el a megfelelő átmérőt.

A doboz alja 6 kör, a következő sort hátsó szálba öltött rövidpálcákkal horgoltam, hogy jól látható legyen, hol is kezdődik a doboz oldala.

A doboz oldala 10 sor félpálca.
Az utolsó sorban hamispálcákkal horgoltam körbe a dobozt.

A Lisa Big fonalhoz 10 mm-es tű az ajánlott, de azért, hogy jó tartású legyen a végeredmény, 7 mm-es tűvel horgoltam.

Lisa Big fonal: https://www.fonalbolt.com/lisabig