Menü

2016. június 14., kedd

Cat's Cradle - gyorsan elkészülő, de nem egyszerű felső

Cat's Cradle, a spárgával játszható játék neve, és a felső mintája erre hasonlít. Meg akartam keresni az első ilyen felsőmről szóló posztot, és meglepve tapasztalom, hogy nincs. Vagy nem jó helyen keresem. :-)

A lényeg, hogy már 2 éve is elkészítettem ezt a felsőt, és kedvelem is. Az ujja széle nem tetszik, szerintem ott túl sok a szélminta.
Erről a felsőről van szó:

Horgolt felső zöldben
A minta ingyenes, de ahogy nézem, nem lett túl sokszor meghorgolt darab, legalábbis a Ravelry szerint. Igen, van benne néhány buktató, én is bontottam többször, de annyira tetszik, hogy akkor is és most is túllendültem ezen.
Azt hiszem, főleg a nyelvi problémák miatt nem egészen értem időnként, hogy mit akar mondani a szerzője, de van, ahol már inkább a túlmagyarázás és ennek nem teljes megértése okozott riadalmat. Végül is jól horgoltam azt a részt, JPÉ alapján, bár a leírásban nem értettem, mit és merre forgatunk, főleg miért. Ha nem írt volna semmit, nem lett volna kérdés, mert pont úgy kellett dolgozni, mint bármikor máskor. :-) Csak ez kicsit túl lett spirázva.

A mintát itt találod, a Crochet magazine oldalán.

Visszanézve a Facebook bejegyzést, látom, többen is kérték a mintát tőlem, akkor is, amikor már megosztottam. Nem kell privátban kérni, itt van, mindenki láthatja. :-)

Amit elmondanék: ez a minta nagyon érdekes, és tényleg a méretéhez képest nagyon hamar elkészül a felső. DE! Nem a kezdő horgolóknak szól, bár látom, többen azt írták, ahogy ránéznek, úgy látják, kezdőként sem lenne probléma. Elhiszem, hogy nem függ össze a horgolási tehetség és gyakorlati idő, de azért szerényen megjegyezném, hogy ha valaki kezdő horgoló és angolul sem tud, akkor háromszor is gondolja meg, belekezd-e.

Tudom, itt a blogban nem szoktak olyan kérések lenni, hogy fordítsak le ezt meg azt, de azért leírom, ne is kérje senki, mert nem fogom lefordítani, leírni úgy, hogy aki tegnap kezdett horgolni, az is megértse. Jelezném, hogy próbáltam közös horgolás keretében a felső elkészítését segíteni, de akkor mindenki feladta, pedig magyaráztam, újra magyaráztam, soronként segítettem, de a 6-7. sor táján feladták. Annyira nem nehéz, csak szokatlan. Annál nagyobb lesz az örömöd, ha sikerül meghorgolnod a leírás alapján. :-)

Nos, akkor elérkeztünk a szépséges új darabhoz. Lehet, szerénytelenségnek tűnik, de szerintem állati jól néz ki! :-) Imádom a színét, a fogását, az esését, és úgy döntöttem, annyira nem is kövérít. Mert persze minden horgolt cucc kövérít, de ennek a felsőnek megbocsátottam ezt.

A felső felső része
A szokásos probléma miatt nem látható egészben a felső. Modellem kissé alacsony és a felső alját szolidan a földön húzza.

Cserébe a minta közelről:

Cat's Cradle mintája
Látható, ismét egy igazi aláöltözős felső.
Ami miatt meg kellett horgolnom ismét, az az, hogy többféle hosszúságban elkészítve, a shrugtól kezdve a cropped topon keresztül a tunika méretig horgolható.

Nagyon rugalmas a minta, ezért a bőséget szinte nem lehet elrontani. Ha egy közepes méretűt felpróbálnak többen, akik különböző magasságúak és testsúlyúak, azt látjuk, mindenkire jó, legfeljebb a hossza változik. Ahogy valaki jobban kitölti, rövidebb lesz.

Mutatom rövidebb változatban. Ez nekem pont derékig ér. Igazából már az ujja elválasztása után be kellett volna fejezni, akkor lenne olyan hosszú, ahogy terveztem, de sajnáltam egy sort lebontani, inkább horgoltam még hármat :-) Ennek az lett a vége, hogy a negyedik gombolyagot is el kellett kezdeni, mert az utolsó 3 szélmintánál elfogyott a fonal. :-(

Cat's Cradle rövidebben
Egy mintával kellene rövidebbnek lennie. De ez sem hiba, csak emiatt kell hozzá 20 dkg fonal. :-)
A lila még nem lett kimosva, kicsit kusza még, de a mosás után szépen el lehet rendezni a mintát, és tökéletes lesz.

Ha úgy látod, az első és a másik kettő között van különbség, jól látod, mert a kettes verzió alapján készült, ami viszont már nem ingyenes minta, de nem kidobott pénz, mert rajz és nagyon alapos leírás, magyarázat tartozik hozzá, 35 oldalon keresztül. Itt találod a Ravelryn.

Jó horgolást!