2016. április 26., kedd

Kis szivárványos All Shawl

All Shawl ismét. Az a helyzet, sok variációja van ennek a kendőnek, amit egyébként itt találsz meg.
Ne csak a rajzot szerezd be, mert meglepő módon nem 1-2 oldalas a kendő leírása, hanem jóval nagyobb lélegzetű mű, 20 oldalas. Ebben a kis pdf-ben a rajzokon kívül mind az 5 változat szövegesen is le van írva, fonalszükségletekkel, a végén pedig ötletekkel.
Itt olvastam, hogy amennyiben 170 pálcánál nagyobb a kendő, ne a 6 soros szélcsipkét alkalmazzuk, hanem annak az utolsó sorát horgoljuk meg szélnek.

Szélcsipke

Így is tettem, és itt látható az eredmény.

Szivárványos All Shawl

Ez egy igazi kis színes! :-)

A kendő 1 gombolyag fonalból készült, sőt mindössze 90 gramm. Azt hiszem, jól tettem, hogy nem mertem még egy sor pálcát horgolni. Persze, van még ilyen fonalam, akár meg is horgolhattam volna a 17. sort, mert van fonal, ha elfogyna a gombolyag, de ismét egy 1 gombolyagos projektet akartam.

Kis All Shawl 1 soros szélcsipkével
A képen nagyjából látni, mekkora lett a kendő. Pillekönnyű, mérete blokkolás nélkül ekkora. Úgy gondoltam, ez egy könnyű kis nyári kendő, ami a vállat melegíti, de gyerekek, tinik számára "igazi" kendő.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése