2012. szeptember 19., szerda

Nagyimintás sapka megint

A nagyiminta sokoldalú, rugalmas, egyszerű, bla-bla.
Nem is unalmas:-)
Annyi módon lehet használni, hogy csak na.

A nagyimintás sapka már tavasszal bemutatkozott, most itt egy másik sapka kezdése látható. Nem is lesz belőle több, mert nem sokkal több a fonal, de ennyire elég lett.

A nagyimintát csináltuk már úgy, hogy rendes sapkatetőre jött oldalt nagyiminta, csináltuk úgy, hogy 6 egység van az első sorban, és tessék, most bátran négy pálcacsoporttal indítunk!

Sapka tetőrésze nagyimintával
Azért mondom, hogy bátran, mert nem kell megijedni az elején, amikor inkább terítőre hasonlít a horgolás, nem pedig jólnevelt sapkára.
A nagyiminta 4 pálcacsoporttal csak négyszöget tud adni, amire még ráerősítünk a szaporítással.

Így már hasonlít sapkára is
Az első néhány sorban nem kell azzal foglalkozni, hogy szó sincs itt semmiféle körről, de még sokszög se nagyon látszik, mert a végére teljesen normális lesz a sapka.
Ahogy a második képen látni is lehet!

Készült teljes sapka is, de az egy másik bejegyzés témája!

Jó horgolást!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése