2012. április 27., péntek

Horgoláspróba, próbadarab

Nem idejétmúlt dolog a horgoláspróba elvégzése. Kis többletmunka az elején, de sok felesleges munkától és fájdalmas bontástól kímélheted meg magad, ha megcsinálod.

Mit jelent a horgoláspróba?

Kiszemeltél egy mintát. Tetszik, és szeretnél egy ruhadarabot készíteni ezzel a mintával.
Megtaláltad a fonalat, tudod, mekkora tűt kell használnod.
Ég benned a tettvágy, és mihamarabb szeretnéd elkezdeni a horgolást. Na, ilyenkor egy kis türelmet kell magadra erőltetned, és meg kell horgolnod a próbadarabot.



Ne blicceld el, mert nem tudhatod, hogy az adott minta, fonal és tű hármasa hogyan fog viselkedni együtt.
Az is kiderülhet, hogy nem is tetszik a minta abból a fonalból, vagy, hogy túl nehéz horgolni, esetleg túl ritka vagy éppen túl sűrű lesz a végeredmény.
Persze, ha belefogsz, és kiderül, hogy másfélszer férsz bele a pulcsiba, vagy csak egy tíz éves gyerekre jó mérettel küzdesz, akkor utólag hiába sajnálkozol, bontanod kell.

Hogy is néz ki a horgoláspróba készítése?
A választott mintával készítesz egy kb. 15X15 cm nagyságú négyzetet. Amikor készen van, akkor lemérsz a négyzetben belül egy 10X10 cm-es részt. Hány pálca és hány sor adja ki a 10X10 cm-t. Az eredményt nem felejted el felírni!
Az igazán lelkesek ki is mossák, és formára igazítva meg is szárítják a próbadarabot, és ezután ismét mérnek.

Mi értelme van kétszer is megmérni?
Amikor először méred, akkor azt tudod meg, a készítés közben mekkora munkadarabot kell készítened,
a mosás-szárítás után viszont azt, mosás után mekkora lesz az elkészült darab. Ugye hordani is akarod, amit horgolsz? Tehát érthető, hogy a mosás utáni méret fontos. Kiderül ilyenkor a mérések összehasonlításával, hogy összemegy vagy kinyúlik a munkadarabod.

Tehát tudod, hány szem/pálca és hány sor a 10X10 cm. Ekkor nekiállsz számolni. Kiszámolod, hány pálcával kell majd dolgoznod, és persze arra is figyelsz, hogy a mintád valahány szemmel osztható-e.
Egyfelől a horgolt holmik rugalmasak, másfelől például egy kardigánnak nem szabad testresimuló méretűnek lennie. Tehát kényelmi bőséget is kalkulálsz.

Azért nem ennyire ijesztő ez az egész:-)
Lényeg, ha készítesz próbadarabot, akkor egy kis többletmunkával pontosabb képet kapsz arról, hogy hány láncszemmel kezdd el az új kedvencet, és nagy valószínűséggel akkorára horgolod, amekkorára szeretted volna horgolni.

Hajpánt

A hajpánt lehet keskenyebb és szélesebb, lehet kész hajráf felhasználásával készíteni, horgolni, varrni, fonni, vagyis a hajpántot sokféleképpen el lehet készíteni.

Itt természetesen a horgolt hajpántokról lesz szó.
A legegyszerűbb eset, ha veszel valamilyen egyszerű hajráfot, és teszel rá egy horgolt virágot. Jó nagyot persze. És színeset. Vagy egyszínűt. Esetleg egy egész virágcsokrot apróbb virágokból.

Azért azt tudnod kell, hogy nem mindenkinek lesz használható a hajpánt. Ha hosszú a haja, és erős szálú, lehet, hogy simán ledobja a hajpántot. Annyira szorosra meg nem készítheted, mint egy páncél...

Néhány hajpánt mintának.

Sárga hajpánt
Kék pamutfonalból készült hajpánt

Akrilfonalból készült hajpánt
Lila hajpánt

Vajszínű hajpánt még díszítés nélkül
 Legközelebb mutatok másféléket is!

2012. április 24., kedd

Pici sapkák

Egy kis kedvcsináló horgoláshoz.

Pirinyó sapkák babáknak. Előny, hogy gyorsan elkészülnek:-)

Sapka kislányoknak

Mit kell tudni a horgolásukról?
Ugyanúgy kezdjük el, mint bármelyik sapkát, de szaporítani csak 2 sorban kell. Általában. Az biztos, hogy az első sor pálcáit megduplázzuk, de a fonal vastagságától, a tű méretétől és a tervezett sapkamérettől függ, hogy kell-e még a következő sorban szaporítani.
Ha azt a bizonyos horgoláspróbát elvégeznénk, akkor könnyen ki tudnánk számolni, hány szemet kell még szaporítani.
Ha mégsem készült horgoláspróba, akkor lehet, hogy néhányszor lebontasz 1-2 sort, mire eltalálod a méretet:-)

Sapka kisfiúknak

Tehát van 24-30-36 pálcád, vagy amennyi kell. Ekkor körben horgolsz még néhány sort. Ilyen pirinyó mérethez elég 14-15 cm-es magasság, szóval hamar készen vagy.

Szálakat eldolgozod, és jöhet a díszítés.
Masni, virág, szalag, kisautó, vagy amit gondolsz.

2012. április 13., péntek

Nyári kalap

Találtam egy nagyon szép kalapot, illetve egyszerre hármat!
Garden Party Hat a neve, és szerencsére leírás is tartozik hozzá.
Angolul.
A jó a dologban az, hogy a legkisebb kalap Catania fonalból van, ami legalább nálunk is kapható, és akár a fonal helyettesítése is egyszerűbb, ha nem az eredetiből akarjuk elkészíteni. A másik két fonalat nem ismerem, lehet, hogy azok is nagyon hasonlóak.
A kalapok kisgyermek, nagyobb gyermek és felnőtt méretben készültek.


Nyári kalapok
Sőt! Egyéb előnyök is vannak! Ez a kalap azon ritka modellek egyike, amihez rajz is tartozik, mindjárt 3 is.

A kalap teteje




A karima mintája



A nagyméretű kalap rajza


A kalapot itt találjátok, a leírásával együtt: 

2012. április 12., csütörtök

Slipper, papucs, tutyi

Ki minek ismeri. Horgolt, bebújós otthoni cipőről van szó.

Ennek egyik változatát, - a garnstudio egyik modelljéről van szó - lefordítottam magyarra.
Az eredeti modell itt található: http://www.garnstudio.com/lang/en/pattern.php?id=5540&lang=en
Itt olvasható, illetve pdf fájlként le is tölthető.

http://www.slideshare.net/katalingyalus/slipper-12511348

Slipper
View more documents from Gyalus Katalin.

2012. április 10., kedd

Sapkatitkok - könyvajánló

Régen írtam a blogba.
Az az oka, hogy  nagyobb sebességre kapcsoltam a könyvírásban. Készen is lett.

Update: 2013. december 30-tól a könyv átdolgozott, bővített  változata kapható! Terjedelme is megnőtt, és több mint 10 különböző sapka leírását találod benne!
Az alapkoncepció ugyanaz: tanuld meg a sapka horgolását. Ezt most több részletes sapkaleírás segíti, emellett az "elméleti rész" is bővebb lett.
Ebben a bejegyzésben az aktuális árat látod, a bejegyzés többi részét nem változtattam meg. Az új könyvről új bejegyzés készül! :-)
Sapkatitkok a címe, 37 oldal a terjedelme. A4-es oldalakkal készült e-book.
Mi van benne?
A mellékelt fényképen látható a tartalomjegyzék.
Könyv tartalomjegyzéke


Röviden összefoglalva:
  • sok fontos tudnivaló a sapka horgolásával kapcsolatban,
  • számolások, tippek, tanácsok, javaslatok,
  • sapkaleírások, egy "rendes" sapka, egy beret, és egy szellősebb sapka részletes leírása,
  • mintajavaslatok, ötletek arra, hogyan lehet egy fiúsapkát feldobni, hogy ne csak egyszínű egyráhajtásos pálcás vagy rövidpálcás sapkákat kapjanak.
  • Egy egész fejezet foglalkozik a hibajavítással, hogy ne kelljen kétszer-háromszor újrahorgolnod a sapkát.
  • Mérettáblázat is van benne, igaz, csak a nagyságrendek érzékeltetéséhez, mert azt vallom, nem az a fontos, hány éves a gyerek, akire horgolom a sapkát, hanem az, mekkora feje van, és milyen fazonú sapkát szeretne.
  • Matek is van a könyvben, hogy ki tudd számolni, mennyi az annyi, és mikor kell gyanakodnod, hogy a készülő sapkád egy 3 méteres szoborra is jó lesz, vagy ellenkezőleg...
  • A horgolótűkről is találsz táblázatokat, hogy könnyen meg tudd feleltetni egymásnak a videókon látott, hallott betűket a nálunk használatos számokkal.
  • A fonalakról is van egy kis táblázat, amiből megtudod, hogy melyik vastagsághoz milyen tűt ajánlanak.
A könyvet hasznos számodra akkor, ha valamennyire tudsz horgolni, de a sapkák terén járatlan vagy.
Ha eddig egyszer sem csapott be egyetlen sapkaleírás sem, és fejből elkészítesz bármit, akkor Téged úgysem érdekel ez a könyv, és nem is mondom azt, hogy olvasd el.

Ha szeretnél úgy sapkát horgolni, hogy nem vadászol minden alkalommal leírásra, akkor számodra jó ez a könyv, mert a célom az, hogy megtanuld, hogyan készíts sapkát. A minta másodlagos, a sapka "sapkasága" a fontos. Ha az megy, minták ezrei közül tudsz majd választani könyvekből, fotókról vagy az interneten található modellek, minták közül.

Mindez

 2.900 Ft-ért lehet a tied.

Technikai lebonyolítás:
ha érdekel a könyv, kérlek írj itt, a bejegyzés alatt. Neved, email címed és a számlázási adatok szükségesek. Válaszban megírom a számlaszámot, amire kérem átutalni az összeget, és már most megkérlek, add meg a nevet és címet, akinek és ahová a számlát küldhetem.
A pénz beérkezése után email-ben kapod meg a könyvet, ami pdf formátumban van. Ezt a formátumot a számítógépeden és ahogy tudom, a legtöbb mobileszközön is meg tudod nyitni, el tudod olvasni.
Tehát nem kapsz papíron semmit, mert a könyv elektronikus formátumban van, és interneten küldöm el számodra.
Ha valamit még tudni szeretnél, kérdezz!